Hogyan tudok meggyógyulni, ha én vagyok a bántalmazó egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban?
Már 5 kapcsolatomnak és egy házasságomnak lett vége és 13 év kellett hozzá, hogy tisztán lássak, de már látom és beismerem, hogy velem van a gond.. az érzelmileg bántalmazó kapcsolatban én vagyok a bántalmazó. Nem volt könnyű gyerekkorom, a szüleimtől és a testvéreimtől szinte semmi szeretet nem kaptam, a szüleim elváltak, gyerekkorom egy részét kórházban töltöttem, az iskolában volt, hogy kiközösítettek, kicsúfoltak, így most ezt a szeretethiányt próbálom pótolni, túlságosan függök a másik féltől, túlságosan ráakaszkodok, legszívesebben mindig a párommal lennék. Tudom, hogy a legtöbb embernek szüksége van olykor a távolságra, én időre, de amikor így tesznek mindig elfog a bizalmatlanság, a félelem, hogy nem vagyok elég jó neki, biztosan már nem szeret, holott ezekről szó sincs. Teljesen tudat alatt, egyáltalán nem direkt, de manipulálni kezdem az embereket, érzelmi zsarolásokkal, amiket már észre sem veszek. Rettenetesen önbizalom hiányos vagyok, holott semmi okom nincs rá, mert mások szerint szép vagyok, intelligens, vicces, sőt a pasik percek alatt belém szeretnek általában, mégis azt érzem, hogy nem vagyok elég jó és ezzel elüldözöm őket. Szeretnék megváltozni, túllépni a traumákon és egy boldog kiegyensúlyozott életet élni. Szeretnék lelkileg egészséges lenni.
Pszichológushoz még nem kaptam időpontot, de szeretnék menni majd.
Addig is hogyan kezdjek hozzá?
válasza:
válasza:Egyrészt feltétlen menj pszichoterápiára. Nem kizár,t hogy kognitív viselkedésterápiára lesz szükség ehhez, ahhoz fogható változást meg gyakorlatilag lehetetlen elérni önerőből.
Amit tehetsz addig is, hogy pl leírod mik azok a dolgok amik hideg fejjel tudod, hogy kellenek egy kapcsolatba és leírod egy papírra. Kézzel!
Pl az, hogy Mindnekinek szüksége van énidőre és barátokkal töltött időre egy kapcsolatban, és ez nem azt jelenti, hogy ne szeretne vagy megcsalna"
Ilyesmi.
Ha gondolod összeszedhetjük itt mi kell még, de nyilván a te helyzetedtől függ hogy mik azok a hiányzó pontok amiket érdemes felírni a megcélzott viselkedési forma sarokköveiként. Szerintem ha 5öt összegyűjtöttünk, már megvagyunk.
És ezt minden nap akár többször is átolvasod, egyenként analizálod, szituációkat képzelsz el hozzá stb.. Így ha élőben szembekerül egy ilyen helyzet (pl a párod mondja, hogy menne ide vagy oda) akkor erre gondolsz és csakazértsem engeded a korábbi sémákat aktiválódni.
Önmagában ez csak tüneti kezelés, nem megoldás, de a kapcsolataidon ez már tud segíteni. Jó esetben akár pozitív visszacsatolást is kapsz, ha a párod észreveszi a változást és ez plusz erőt ad abban, hogy fenntartsd ezt. De ettől még ez ugye nem lesz "őszinte" pusztán egy intellektus által lenyomott viselkedési forma. Mindneképp szükség lesz arra, hogy a pszichoterápia ezt "meg is értesse" veled.
#2
Köszönöm a segítséget, mindenképpen megpróbálom!
A legutóbbi kapcsolatom egy távkapcsolat volt, így fokozottan kijöttek ezek az érzelmek belőlem. Sajnos elvártam, hogy minden nap felhívjon, pedig sokszor fáradtan ért haza a munkából, ha nem hívott arra gondoltam, hogy nem vagy neki eléggé fontos vagy, hogy már biztosan nem szeret eléggé, holott valószínűleg, csak fáradt volt és mivel egész nap dolgozott kellett neki az én idő.
Amikor meglátogattam egy hétre, akkor is dolgoznia kellett és úgy éreztem nem foglalkozik velem, nem is örül, hogy kint vagyok, gondoltam igazán felkelhetne korábban és csinálhatnánk valami programot, ha már ott vagyok. Tudtam, hogy rosszul alszik, sokszor megébred éjjelente, így alig piheni ki magát 8 óra alatt is, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy nem szeret és csak ezért nem kel fel korábban és egy napig sírtam és hisztiztem.
Volt, hogy csak úgy rám tört a depresszió, csúnyának és motiválatlannak éreztem magam, elvártam, hogy az egekig magasztaljon.. ilyenkor tudat alatt szerintem csak fel akartam magamra hívni a figyelmet, mert mondjuk egy hét telt el anélkül, hogy megdicsért volna, ami nyilván egy idő után egyre kevesebbszer történik meg egy kapcsoltban, de attól még nem azt jelenti, hogy nem tart gyönyörűnek, hogy nem mondja el minden héten.. csak az önbizalom hiány sajnos így mutatkozik meg.. és egy idő után ez nyilván borzasztó nagy teher a másik félnek.
Nyilván oda tudnék figyelni ezekre, de igen, addig nem leszek boldog, amíg el nem hiszem, hogy ezek így is vannak.
válasza:Minden lelki probléma az érzelmekből és gondolatokból fakad.
Mielőtt cselekszel és megszólalsz, döntesz. Gondolatok által.
Ha a gondolataidat megváltoztatod, a cselekedeted változik meg.
A tudatalatti egy program, ami folyamatosan játssza az előző döntéseid formáját. Minden viselkedési formád csak a régi döntéseidnek oka, ami az akkori világképedből fakadt, amiket az identitásod túléléséért hoztál létre.
Ahhoz, hogy a tudatalattid átírd, úgy kell tenned, mintha egy szokást írnál át. A szokás eleje mindig nehéz.
Amikor jön egy gondolat, hogy pl. cigizz, akkor arra kell gondolnod, hogy nem. Miért nem? Ezért és ezért, mondod magadnak. És megteremted a helyzetet hozzá, hogy ne is érd el a cigit.
"Sajnos elvártam, hogy minden nap felhívjon, pedig sokszor fáradtan ért haza a munkából, ha nem hívott arra gondoltam, hogy nem vagy neki eléggé fontos vagy"
Tehát, beleültetve a valóságba amiket írtam..
Figyeld magad. Mikor azon kapod magad, elvárod hogy hívjon, akkor mondd azt magadnak, nem kell hívnia. Miért kéne? Ettől még szerethet, hogy nem hív? Igen. Meg is kérdezhetem tőle, hogy szeret -e, és miért nem hív.
Az agyad feltételez, de nem hiszed el a feltételezést egyből, hanem teret adsz egy új valóságnak.
"Amikor meglátogattam egy hétre, akkor is dolgoznia kellett és úgy éreztem nem foglalkozik velem, nem is örül, hogy kint vagyok, gondoltam igazán felkelhetne korábban és csinálhatnánk valami programot, ha már ott vagyok"
Az érzéseidet először prezentáld a külvilágnak.
"Nem örülsz nekem?"
Ha azt mondja de, gondolkodj el rajta. A te szeretetnyelved nem azonos másokéval. Az ember nagy feladata, hogy ne magából induljon ki a világ felé, hanem tudjon nyitni, hogy lehet másnak szeretet az, amit én nem látok annak.
Elég régi a kérdésed, kíváncsi lennék,mi lett azóta.
Szerintem mindenképpen jó dolgozni az önismereten, ugyanakkor azt is hozzátenném, hogy számodra az is megoldás lehet,ha megtalálod azt a partnert, aki éppúgy rengeteget akar veled lenni, mint te vele. Nem azt mondom, hogy könnyű ilyet találni.
És nem is szeretnék ráerősíteni a félelmeidre. De az egy szelete a dolognak, hogy te úgy érzed, neked túl sok a kívánalmad (hívjon fel, ha ott vagy akkor töltsön veled időt), ugyanakkor egy másik embernek ez lehet hogy teljesen alap lenne. Úgy, hogy neked kérni sem kellene, aggódnod sem kellene rajta.
Nem azt mondom, hogy nem szeret az, aki ezt teszi. Csak azt, hogy valószínűleg nem olyan módon szeret, ahogy azt te jónak éreznéd. Nincsen ebben objektív igazság, mert ugyanannyi erővel ahogy te "visszafogod" a paráidat, ugyanúgy ő is ügyelhetne arra, hogy változtasson a szokásain, mert tudja, hogy az neked úgy jobb lenne.
Persze ez a ritka eset, hogy valakivel tartósan és őszintén egymás felé tudtok alakulni úgy, hogy senki ne élje meg elnyomásként. De van rá példa.
A másik lehetőség, amit fent vázoltam, hogy olyat keresel, akinek ez ugyanolyan fontos (az együttlét, a másikkal töltött sok minőségi idő), mint neked és amint egy kapcsolatban jelét látod, hogy ez nincs meg, vagy nem kölcsönös, akkor továbbállsz....
Sok sikert kívánok hozzá!
Azóta elég sok minden történt.
Jártam egy ideig pszichológushoz, aki rávezetett dolgokra, kicsit másképp kedztem el gondolkodni.
Elkezdtem újra randizni, volt egy srác, akinél próbáltam alkalmazni a módszereket, több teret adni, minőségi időt együtt tölteni, minden jónak tűnt, kivéve hogy egyikünk sem lett szerelmes. Nagyon furcsa érzés volt, mert eddig megszoktam, hogy minden pasi az elejétől erős érzelmeket táplál felém. Valahogy azt éreztem, hogy ez azért van, mert nem adtam magam.
Ezután megismertem egy srácot. Csak barátkozásnak indult az egész, nem voltak sem reményeim kapcsolatot illetően, de elvárásaim, ezáltal sem maipulációk, sem ragaszkodás, semmi elmebaj.
Sok időt töltöttünk együtt és lassan egymásba szerettünk. Most már több, mint 4 hónapja vagyunk együtt.
Vannak olyan dolgok, amiket nehezen viselek. Minden hétvégét együtt töltünk, Ő is szereti ezt, sőt igényli, ilyenkor nagyon sokat beszélgetünk mindenféléről, programokat csinálunk, de hétközben nem kommunikálunk túl sokat, van hogy napi 2-3 mondat. Ez nekem nagyon nehéz, de elfogadom, hogy Ő ilyen, nem zaklatom, nem hisztizek, ésszel gondolom végig a dolgokat, egylőre működik a dolog.
Ő nem annyira bújos, viszont nekem szükségem van a napközbeni ölelésekre, néha egy-egy csókra. 1-2x felhoztam ezt, azóta próbálkozik, odafigyel erre.
Nem tudom mi lesz a vége ennek, egyelőre labilisnak érzem a dolgot a távolság miatt (60km), nem tudom mikor jutunk el arra a szintre, hogy összeköltözzünk, de nem akarom elsietni, viszont úgy érzem az megoldás lenne, ha közelebb lennénk egymáshoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!