Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit kezdjek a feledékenységemmel?

Mit kezdjek a feledékenységemmel?

Figyelt kérdés

A feledékenységem megnehezíti az életemet.

Hiába írok fel mindent, vannak olyan dolgok, amiket nem lehet.

Elfelejtem azt is, hogy ki mit mondott, vagy azt, hogy mit csináltam tegnap.

Ma például nem riasztott a telefonom. Valahogyan kikapcsolódott a riasztás, ami jelzett volna, hogy csináljam meg a kasszagépen a napnyitást.

Mellette rengeteg teendőm van. Így eltelt egy óra, mire jött az első vevő. Akkor szembesültem vele, hogy nem nyitottam napot.

Már sírhatnékom van!

Ha régóta nem jártam valamerre, elfelejtem az útvonalat. Amikor útbaigazitást kérnek tőlem a túristák, inkább azt mondom, hogy nem vagyok helybéli.

Néha egy beszélgetés menetét nem tudom követni.


Nagyon jó tanulmányi eredményeim voltak. Kiemelkedően teljesítettem. Tini koromban sem tudtam, hogy mit hová tettem, de ezt betudták annak, hogy rendetlen vagyok.


Most állandóan keresem a kulcsomat, a telefonomat, nem tudom, hogy mit tettem már bele az ételbe.

Képtelen vagyok koncentrálni. Vagy egyszerűen szórakozott vagyok.


Mi a francot kellene tennem?


2023. máj. 30. 12:15
 1/10 anonim válasza:
87%

Ha nincs idegrendszeri és lelki probléma, akkor vizsgáld meg, hogyan viselkedsz, mikor valamit könnyedén megjegyzés.


Na azt a fajta viselkedési mintát kell alkalmazni minden pillanatban.


Ha gondolod, segítek jellemezni.

2023. máj. 30. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
79%

Lehet, hogy egy orvosi vizsgálatot megérne. Hátha valami agyi történés van a hátterében, ami idővel csak romlani fog.

Nem tudom, hogy pszichiáter vagy más szakorvos lenne-e illetékes.

2023. máj. 30. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
én laikusként a háziorvoshoz mennék, és onnan... az első tippem egy agyi ct lenne, de majd ő megmondja. ez azért messze nem az egészséges határértékeken belül van, hogy a napi rutinodra is képtelen vagy emlékezni.
2023. máj. 30. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Én is így vagyok ezzel.

Nem emlékszem mit csináltam egy hete.

Nekem a pszichológus azt mondta,hogy ez a szorongásom miatt van.

Leegyszerűsítve: az agyam túlságosan koncentrál a folyamatos stresszre és készültségben van.

Emiatt nem emlékszem egyszerű dolgokra sem.

Szóval ez simán szorongásos probléma is lehet.

2023. máj. 30. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
48%
Életkor?
2023. máj. 30. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Középkorú vagyok. Nem hinném, hogy demencia. A szorongás lehet a kulcs.

Nagyon rossz helyzetben vagyok, sokat idegeskedek, mert saját erőmből nem tudom megoldani a dolgaimat.

2023. máj. 30. 15:45
 7/10 anonim ***** válasza:

Nem értek hozzá, nem tudom mi lehet. De megprobálhatnád alaposabban végig gondolni amit meg akarsz jegyezni, hátha javítana a helyzeten.

Például vizuálisan elképzeled az a tárgyat, amit meg akarsz jegyezni, és még akár valami egyszerű történetet, is hozzágondolsz. Például elképzelsz egy kilo cukrot, ami kiszoródik a földre egy mintázatban.

2023. máj. 30. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Középkorú vagy (tehát 40-50), akkor már azért nem olyan nagy csoda hogy feledékeny vagy. Én 50 vagyok és a rövidtávú memóriám romokban hever, ismert neveket napi szinten felejtek el, tennivalókat le kell írnom, stb. Szerencsére ez nem korai Alzheimer (mint amilyen pld. a „Still Alice” című filmben is volt a főhősnőnek), de jobb már nem lesz a helyzet, meg kell tanulni ezzel együttélni.
2023. máj. 30. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Nem lehet, hogy a változókorral ez is együtt jár? Nem froclizni akarom a nőket, tényleg csak kérdezem.
2023. máj. 30. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
én fenntartom hogy háziorvos, de gyorsan. anyám 56, és még mindig képes megjegyezni a napi rutint, a teendőit a munkahelyén és a saját városának a körülbelüli földrajzát, és nem is kérdés hogy tudja mi mindent csinált az elmúlt héten... de folytatom a sort, a 70es nagymamám is. ez nem normális, és nem változókor.
2023. máj. 30. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!