Miért olyan meghunyászkodó, önbizalomhiányos sok ember?

Mert bezárkóznak a saját rózsaszín világukba és ha valami úgy történik ahogy ők eltervezték akkor vagy pánikrohamot kap vagy sajnáltatja magát. Így lettek nevelve, gyerekként elnyomták őket és felnőttként megmaradt a gyerekkori traumájuk amin képtelen túl lépni. A társadalom bő 60%-a szerintem ilyen.

A média is nagyon sok kamu információt ad meg általanos dolgokról.

Amúgy hogy miért vagyok ilyen? Valószínű tanult dolog.

Apám agresszív, elnyomó alkoholista volt, nálunk a bullying mindennapos volt, csak apám volt az az óvodás szinten lévő egyén aki bántott.

Folyton megkaptam, hogy ha védekezem, ellenállok akkor csak még jobban megaláznak, élvezik a dühömet. mikor érezte apám, hogy messze ment akkor jött a rendőrséggel fenyegetőzés, hogy majd ő feljelent ha meg merem ütni. Nálunk mindennapos volt az, hogy örülj, hogy élsz, örülj, hogy itt élhetsz a házban és nem dobunk az utcára.

Nyilván így felnőtt fejjel ez más, de akkoriban gyerekként nem volt senki akitől lehetett volna segítséget kérni, még internet sem volt.

Anyám is folyton azzal jött, hogy minél inkább ellene megyek annál rosszabb lesz, meg rendesen engem bszott le, hogy minek pofázok vissza apámnak. Szóval ez is egy negatív visszacsatolás, hogy nehogy ki merészelj állni magadért, mert akkor csak ellened fordul a világ az agresszor meg jót röhög a pofádba.

Utoljára a temetésén voltam apám sírjánál, de ha egyszer elmegyek, akkor biztos, hogy köpök is rá egyet.

Az ilyen embereknek vannak olyan erényeik, ami a másik fajtáknak sosem lesz: az alázat és a türelem. Nem védem őket és nem mondom, hogy ez normális, mert lehet, hogy az élet különböző területein (vagy az összesben) sikertelenek és valószínűleg kezeletlen mentális problémáik vannak.

Csupán azt mondom bennük is van jó, amire érdemes lenne odafigyelni, mert kevés emberben van meg a ragaszkodás, a tisztelet.