Aki a közösségbe nehezen boldogul, introvertàltabb, szorongó , kilóg a sorból nem találja a helyét, izgulos,stresszelős annak milyen volt a gyerekkora?

Engem vertek, de úgy 13 éves koromig napi szinten. Szüleim elváltak. Apám alkoholista mai napig. Anyám hazahozott egy pasit, aki meg se próbált nyitni felém (5 éves voltam), emiatt is kaptam a pofámra anyámtól.

Nemm mondom, hogy nincs köze hozzá a gyerekkori traumáknak, hiszen már az oviban is inkább egy sarokban ültem egymagam és általános iskola felső tagozatában jöttem rá, hogy nem mindenkit vernek otthon (azért volt 1-2 gyerek).

Viszont puhatolóztam az évek során embereknél (mert nem egyszer megkaptam, hogy menjek pszichológushoz a bezárkózottságom miatt) és kiderült, hogy akin azt látod, hogy beilleszkedik, mindenki kedveli, mindig jókedvű, annak sem feltétlen volt felhőtlen gyerekkora.

Namármost pont egy ilyen egyfolytában pörgő, beszélgető kolleganőmmel beszélgettem éppen erről, miután említettem, hogy egy kicsit be szeretnék én is illeszkedni a csapatba (bár nehéz, mert engem nem érdekelnek a pletykák).

Ő azonnal pazichológushoz akart küldeni gyerekkori traumák miatt, pedig mint kiderült vele is erőszakoskodtak nem kicsit. Szerinte az ő traumáit ő feldolgozta, de abban biztos, hogy én nem...

Az évek allatt azonban rájöttem arra, hogy ha vannak is feldolgozatlan traumák, attól még nem leszek se bőbeszédűbb, se nyitottabb személyiség. Ugyanis nem tudok a semmiről órákig csacsogni, a szeretteimen kívül másokkal (pl kollega) ölelkezni, sőt már attól kivagyok, ha valaki elmegy mellettem és megcsap a szele.

Addig el lehet velem beszélgetni, amíg kellően fenntartja valaki az érdeklődésemet és nem csap át negatív pletykába vagy sokáig tartó panaszkodásba illetve versengésbe, hogy épp kinek a rosszabb.

Elfáradok abban, ha sokat kell emberek közt lennem vagy le kell bonyolítanom pár telefonhívást (szinte pánikolok telefonálás előtt).

Elkalandozok a gondolataimban olyan szinten, hogy nem mindig hallom meg, ha esetleg valaki engem szólít.

Ezek a dolgok igazából csak azok számára nem normálisak, akik nem ilyen személyiségűek. Nekem fordítva (ha valaki nyitott és központi személyiség), az egyáltalán nem zavar hiszen felfogom, hogy nem mindenki egyforma.

Persze ritkább a ténylegesen introvertált ember, munkahelyemen is csak egy ilyen ember van, vele azonnal megtaláltuk a közös hangot.