Egy munkahelyen a dolgozók egy kollegájuk halála kapcsán miért mosakodnak ezerrel maguk és egymás előtt?

Teljesen igazad van.

Ugyanakkor kar az energiaert, amit a kerdesbe, vagy az ezen valo kattogasba olsz.

Az emberek ilyenek, es ha a fejed tetejere allsz sem fognak valtozni. Erre annyit mondok, h mindenki csak annyit kap vissza, amit ad...

Valóban emberi tulajdonság. Azért sajnálkoznak ennyit, hogy fenntartsák a látszatot, hogy ők együtt éreznek. És azért nem mennek/mentek el meglátogatni, mert amúgy nem foglalkoznak vele, hiszen talán nem is nagyon ismerték az illetőt... Szerintem nem baj az, ha sajnálkoznak,megpróbálnak együttérzőek lenni, persze elég gáz, hogy néha színészkednek (pl hogy pont most akartak elmenni, pedig dehogy akartak..).

Én is voltam már így, hogy meghalt egy csoporttársam, és még sírtam is őszintén, mert megrendített ez az egész, és tudtam, hogy egy nagyon jó embert veszítettünk el, viszont a temetésére nem tudtam de nem is akartam elmenni, mert nem éreztem volna magam odavalónak, hiszen akár csoporttárs volt akár nem, nem nagyon ismertem őt...

Szóval néhányan megjátsszák az egészet felszínességből, mások együttéreznek, de nem akarnak odapofátlankodni, míg megint mások lehet, hogy tényleg elgondolkodtak azon, hogy meg kellene látogatni.. De kár ilyennel foglalkozni..

Te felhívtad őt? Bementél hozzá meglátogatni? Elmentél/elmész a temetésre?

A: Igen. - Nagyszerű, Te egy jó ember vagy, de nem mindenki egyforma, hiába dühíted fel magad, nem lesz jobb.

B: Nem. - Nincs miről beszélnünk.

Valóban ilyenek az emberek. Tudják, mit várna el tőlük az illem, de mivel nem nagyon érdekli őket a dolog, nem tudják rávenni magukat a cselekvésre.

Mi legalább anno nem játszottuk meg magunkat. Küldtünk egy csokrot meg egy táviratot munkahelyről közösen, és kész.

Azt feleslegesnek tartottuk, hogy ott toporogjunk a családtagok közt a temetésen, mikor volt, aki fél mondatot se váltott az elhunyttal soha. Meglátogatni is hasonló meggondolásból nem is akartuk, pedig ő is sokáig kórházban volt.

Ez csak annyi, hogy az emberek nem tudják rendesen felmérni, mikor kéne befogni, és nem fasságokat beszélni a levegőbe, amiknek semmi alapja. Nem kell siránkozni, mikor amúgy nem vagy gyászos hangulatban. Nincs ebben semmi.

Az volt ciki, mikor ugyanilyen okokra hivatkozva a tulajdon unokatestvérem nem látogatott be nagymamánkhoz a kórházba, majd a temetésre se jött el, mert neki pont Thaiföldre kellett utaznia.

Látogatás:

Engem egy rákos rokonunkhoz már a vége felé nem engedtek be a kórházba, mert ő direkt kérte, hogy nem akarja, hogy így lássam.

Nem hiszem, hogy a kollégáknak ilyen helyzetben feltétlenül látniuk kell a beteget.

Persze máshogy is ki lehet fejezni az együttérzést, egy lappal, egy üzenettel, stb.

Temetés:

Általában a vezető, és néhány kolléga szokta képviselni a céget. A cég nevében vesznek koszorút. Nem szokott az egész kollektíva elmenni. Persze ha egy kicsi, családias helyről van szó, az is lehetséges.

Attól, hogy valakin nem látod, még nagyon is megviselheti, érdekelheti a másik betegsége, halála. Nem mindenki ugyanúgy mutatja ki az érzéseit.