Miért vagyok megfélemlíthető?

Már elég régen felnőtt vagyok, de már a munkámra is rányomja a bélyegét. Gyerekkorom óta szivatnak mindenhol, szivattak az iskolában az osztálytársaim, szivatott a diákmunkán az a főnököm, akit kifejezetten irritáltam a jelenlétemmel, szivatott a munkahelyen szintén a főnök, amíg sírógörccsel el nem jöttem onnan, és a jelenlegi munkahelyemen nem szivatnak, de állandóan attól rettegek, hogy mikor teszik meg, mikor jönnek rá, hogy naiv, mindennek bedőlő, állandóan összerezzenő besz.ri vagyok, és mindig azon agyalok, hogy vajon mit rontok el.

Nem akarok ilyen lenni, lassan már utálom magam. Exem is rámszállt, amikor elkezdte őt irritálni, hogy naiv vagyok. Nem nőttem ki ezt az átkozott tulajdonságot, nagyjából mindent elhiszek, mindentől megijedek, és kapásból magamban keresem a hibát, meg is találom, és ettől még jobban megrémülök, hogy én rontottam el már megint.

Sokáig kommunikálni se mertem az emberekkel, külön megtiszteltetésnek vettem, ha hozzámszólnak (ez mondjuk diákkoromban volt még), de a mai napig csendesen álldogálok egy sarokban, ugyanúgy, mint annakidején az osztályban.

Nőből vagyok, de még egyáltalán nem nőttem fel ilyen téren, pedig már 30 is elmúltam. Mostmár szenvedek ettől, azt hittem, hogy ki fogom nőni, de nem. Pszichológusnál is jártam sokat, nem tudta kibeszélni belőlem. Nem tudom, miért van ez! Ha tudni véli valaki, segítsen már nekem! Köszönöm!