Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért ilyenek a nők?

Miért ilyenek a nők?

Figyelt kérdés

Azt látom mindenütt, hogy a nők az akaratukat gyakran agresszióval (kiabálás, düh) kényszerítik rá a másik félre (általában férjre, barátra) főleg ha már értelmes érv nem merül fel.

Aztán a férfi inkább enged, hogy kerülje a további perpatvart, emiatt viszont a nő megerősítést kap, hogy igen ez működik.

És ezt teszik is , generációk tanulják egymástól, teljesen biztosak benne hogy ezt így kell.

Emiatt extrém helyzetben akár veszélybe is sodorják magukat emiatt a megszokás miatt.

Példa: Amikor a moszkvai színházat elfoglalták csecsen terroristák, 800 embert ejtve túszul. A rendőrség körbevette az épületet, tárgyaltak 2-3 napig. Egy a közelben élő nő akit ez biztos nagyon feldühitett valahogy bejutott a szinházba és el is jutott a színpadig ahol a tuszok és terroristák is voltak.

Ott először a túszokkal kezdett kiabálni, hogy miért hagyják magukat, mért nem csinálnak semmit. Aztán a terroristákkal, hogy mit képzelnek magukról. Döbbenten nézte mindenki. Aztán sajnálatos de előre látható módon az egyik terrorista karon fogta és kivezette az épület egy távolabbi folyosójára ahol fejbe lőtte.

Érzik ezt a nők, hogy a partnerükkel szembeni agressziójuk csak azért működik mert azt nekik elnézik? Vagy azt hogy ez adott esetben veszélyes lehet?

Vagy úgy egyáltalán hogy ez egy ostoba viselkedés?

Kérem azokat akik visszatámadásként a férfiakat kezdenék szapulni írjanak ki új kérdést azzal kapcsolatban.

Itt erre válaszoljon aki tud.


2017. jan. 20. 15:57
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
100%
Az a baj, hogy a példáid nem az életből valók. Nem vagyok egy mintaember, de a gyerekemmel, férjemmel soha nem kiabáltam, nem voltam agresszív.
2017. jan. 20. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
81%
Ez valóban nem életszerű. Nagyon ritkán látni olyat, hogy a nő agresszív, csapkod, visítozik. Ott mentálisan van valami baj.
2017. jan. 20. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 A kérdező kommentje:
Eléggé az életből valók a példák. Nem gondolom, hogy mindenki ilyen de nagyon gyakori. Akinek nem inge (vagy nem tudja hogy az) az ne vegye bár szerintem ők is látták már a jelenséget.
2017. jan. 20. 16:16
 4/30 anonim ***** válasza:
89%

Hát az a ruszki nő inkább bátor és kétségbeesett, te meg elítéled a meleg fotelből.


De amúgy tényleg napi szinten lehet olvasni, hogy hirtelen felindulásból nők verik agyon, öntik le savval a férjüket, szeretőjüket, lol. -_-

2017. jan. 20. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
39%
"Azt látom mindenütt, hogy a nők az akaratukat gyakran agresszióval (kiabálás, düh) kényszerítik rá a másik félre (általában férjre, barátra) főleg ha már értelmes érv nem merül fel. " Én egyszer láttam ilyet, akkor is a csajt lefogták, pszichéesen beteg volt. De egyszerű, kérdezd meg a nőrokonaidat, anyádat, szemtől-szemben, ne itt ekézd sunyin a nőket.
2017. jan. 20. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
25%

"Nagyon ritkán látni olyat, hogy a nő agresszív, csapkod, visítozik. Ott mentálisan van valami baj."


Oh.Te még nem láttál 2 "nőt" malac hangon visitozva veszekednek. Ismerek rengeteg nőt, aki agresszív visítozik provokálja magát.

2017. jan. 20. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:

Mindkét nemben sok az agresszív. A nők hisztiznek, a férfiak ütnek. A nők sokszor hajlamosabbak az észérvek helyett az érzelmeiket kimutatni és ezzel támadni. A férfiak az észérvek helyett a erőbeli fölényüket mutatják.

Jártam olyan lánnyal, aki hisztizni próbált. Simán ott hagytam az utcán. 1 hónap után megunta a dolgot és normális lett.

2017. jan. 20. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
#6 - két nőt láttam már így, de egy párkapcsolatban, ahol a férfivel száll szemben, olyat nagyon ritkán.
2017. jan. 20. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
1es vagyok. Nos, szerintem ez érzelmi intelligencia kérdése. Meg, hogy mennyire szereti a párját az ember. Irtó hülyeségeket voltak képesek tenni, mégsem ordítoztam velük. Anyám viszont volt, hogy úgy kiborított, hogy ordítottam, utána megbánva zokogtam. Minden embernek van tűrőképessége, és ezért nem szabad hibáztatni, ha egy bizonyos szint után kiborul a bili. Persze, ha mindennapi bajokról van szó, nem szabad oda eljutni.
2017. jan. 20. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 A kérdező kommentje:

Akkor pontosítok mert páran nem értik vagy nem akarják.

Agresszió alatt nem tetlegességet értek hanem pl. hogy addig mondogatják a partnerüknek amit szeretnének elérni, megkapni amig az meg nem teszi csak hogy már legyen csend.

Másik része egyfajta főnökősdi, márpedig megmondtam, azt mondtam, úgy lesz azért mert mondtam (értelmes érvek nélkül persze). Erre kiváló példa a színház, ahol a nő elképzelte hogy ő majd bemegy és leüvölti mindenki fejét, rendet tesz.

Aki szerint nincs ilyen az nem kell hogy írjon kötekedésképp.

Az írjon aki tud magyarázatot adni.

2017. jan. 20. 17:32
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!