Hogyan viseljem el a körülményeket, ha minden elviselhetetlen, és semmi nem sikerül?

Gondolat -> tett -> szokás -> jellem -> sors

Tele vagy sötét gondolatokkal,már semmiről nem hiszed,hogy neked sikerülhet.

Ezért aztán azt csinálod,hogy amint elkezdenél valamit,kitalálnál valamit,te feltartott kezekkel kihátrállsz,hogy ez neked nem megy...

Ezt már annyiszor megtetted,hogy már a szokásoddá,jellemeddé vállt luzernekvlenni...

Így aztán az a sorsod jelenleg,hogy semmi nem jön össze...

Én is sok sőt rengeteg kudarcot bevonzottam/ bevonzok.

Az élet mégis egy lehetőség, én speciel azt mondom, hogy soha de soha nem állapítható meg, hogy egész életedben így fog lenni.

Kicsit merj feladni is munkahelyet, "barátokat," jó kapcsolatokat" aztán ha kevés emberre támaszkodhatsz de azokra legalább támaszkodhatsz.

A kedves szülőd rossz nevelési módszere a gyökere.

Tehát éretten, Neked kell kijavítani, nem másnak.

Sajnos azzal nem mész semmire, hogy naponta ezért lekorholnád Őket. Nem visz előbbre.

Főleg, ha nincs is senkit hibáztatni, mert pl. Nevelő Otthonban lehettél. A hibáztatásba süppedés, dagonyázás csak.

A múlt, elmúlt.

Ha elég bőlcs lettél már, nem nyalogatod a sebeid, hanem levonod a konklúziót.

Elfelejtesz önsajnálkozni.

Tervet készítesz a jövődre.

És azt szigorúan, akár naptári pontosággal véghez viszed.

Először csak kis tervek, hogy legyen sikerélményed.

Később nagyobbak.

Csak mindig annyit tervezz, ami számodra teljesíthető, és nem erőd feletti.

Ha ehhez még jó partnert is találsz, megkönnyítetted az örömöd(töket), az ÉLETBEN.