Mi a véleményetek az olyan emberekről, akik felnőttként büszkélkedve mesélik a gyerekkori rosszaságaikat?

Altalanos iskolaban piszok rossz gyerek voltam,tele beirasokkal es majd mindenbol megakartak buktatni.

Gimnaziumba kerultem egy kis hatszellel.

Ma egy vegyipari cegnel vagyok osztalyvezeto.

Egy bizonyos dologig nem jelent semmit a gyerekkor:)

Én igy làtom a (fizikailag vagy pszichikaikag)bàntalmazott, zürösebb csalàdi életü gyerekek lesznek bàntalmazok es folyamatosan kilognak a sorbol es jellemzöen rossz tanulok is bukdàcsolok, iskolakerülök. Az ilyen gyerekkori ismeröseim felnöve is folyamatos harctérnek élik meg az életet, jellemtöek az olyan posztjaik/idézeteik, hogy ami nem öl meg az megerösit, vagy ne a hàtam mögött dumàlj àllj elém, keresztapàs mondasok, ptostitucio legazilasas, gengszerdumàk, börtönszlengek, es az ilyesmik ezer vàltozata.

Egy ilyen sràc még udvarolnibis ugy udvarol hogy bestol provokàl (mint az oviban hogy annak a haját huzzàk aki tetszik),ugyanakkor védelmet nyujt, simàn leveri aki megbàntott.

Egyszer probaltam beszélgetni egy ilyen lànnyal hogy miert ellenséges mindig miert keménykedik folyton mintha mindig félne vmitöl, ràvilagitottam a szohasznàlatàra is hogy miert olyan a szokincse hogy "ezt meg kell tenned gyere"ahelyett hogy megtennéd legyszi?,erre amikor lecseszte a fönök es fel volt dulva es megosztotta velem, hozzatette hogy na ugy beszelt a fönök is hogy "ezt neked meg KELL csinalni"..nah erre màr nem tudtam mit mondani. En itt erösitgettem volna venne az élet masik/kedvesebb oldalàt, erre masnap ezzel a fönis sztorival ràcàfolt nekem arra hogy az életnek nincs màsik/kedvesebb oldala. De talàn elültettem benne egy "magot"ami egyszer majd kihajt a tudatalattijaban nem tudom, de tenyleg elgondolkodott azon amiket mondtam.

A társdalmi konvenciókkal való szembefordulás, a be nem sorolás bennem még tiszteletet is kivált.

A fenti jelenségnek is ez a gyökere.

Én maximum azon botránkozom meg, ha valaki olyasmire büszke, amivel másoknak ártott.