Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért válik sok ember unalmass...

Miért válik sok ember unalmassá öregségére?

Figyelt kérdés

Talán nem is lehet olyan átlag, dolgozó embert mondani aki természetes halálig úgy élt mint fiatalon, a zenészek között lehet találni olyanokat akik fiatalkoruktól drogoztak de kordában tartották magukat a rajongók miatt, és a munkásságért.


Én motoros családban születtem és nőttem fel, ebből kifolyólag én is az lettem, Október közepe felé felhozta Apám hogy jövő nyárra le cserélné a gépét egy "nyugodtabbra", nem mondta hogy miért, de én nem értettem vele egyet, és kíváncsi voltam a miért-re, bár nem szívesen akarta kimondani de hozzátette érzi hogy nem tud úgy lépést tartani a fiatalokkal, és velem sem igazán, anno mikor tanított mindig Ő ment elől, és igyekeznem kellett "lekövetni" ahogy csinálja.

Hozzátette szó nincs arról hogy abbahagyja, csak már ennyi év után másodlagos sebesség, de ha versenyezni akar valaki áll elébe.


Én 25 évesen még nem értem ezt, mert én mindig úgy állok mindenhez hogy amíg bírom, tehát halálomig. Ebből kifolyólag én nem szeretnék idősödő üzemmódra váltani. Persze itt az egészség sem elhanyagolható, de miért ne lehetne 55-60 évesen is erős géppel menni?


Ezzel az egésszel arra akarok kilyukadni hogy a legtöbb ember élete úgy múlik el hogy elvégzi az iskolát, elkezd dolgozni, jön egy nő az életében, akkor jön egy-két gyerek, és innentől elindul az hogy munka gyereknevelés, később unokázás.


Én mindig azt tartottam jó életnek aki bár tragikusan is, de úgy ment el amit szeretett, szenvedélyből hobbiból adódóan, legyen az sebesség, sárkányrepülés, hegymászás, repülés.


2017. nov. 9. 20:35
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Aki idősen unalmas, az fiatalon is olyan volt.
2017. nov. 9. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
100%
Felelelosseg tudatos elet =/= unalmas elet
2017. nov. 9. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Minden öregszik,az ízületek,a mozgásképesség,a biztonságérzet,az agy,a rekcióképesség,stb,tehát minden.

Egy unokának nem az az igénye,hogy fullon told a jahamádat,hanem a megértő játék a kisszobában.

E mellett egy idősebb ember nem fogja égetni magát ott,ahová már nem való,ezért sem látsz nyugdíjast egy szénné ültetett golfban.

Végül csak annyi,hogy most egy 25 éves kissrác vagy,de 40 körül elkezdesz máshogy gondolkozni,addig pedig hajrá!

:)

2017. nov. 9. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

3#

De ha én 50 évesen is 19"-es kereket rakatok a kocsi alá, meg a motorom is még erősebbre cserélem a mostaninál azzal magamat röhögtetném ki? Mert én úgy vagyok vele hogy a motorozás pont azoknak való akik ilyen beállítottságúak, ebből kifolyólag aki 20 évesen nem mert ráülni 180 lóerő és 1000ccm-re az 40 évesen sem fog merni.

Szóval én csak remélem hogy aki fiatalabb egy "öreg" motorossal szemben, az felnéz majd rá mert annyi idősen is megüli azt az 1300ccm-et a maga 200 lóerejével.

2017. nov. 9. 21:04
 5/9 anonim ***** válasza:

Nem gondolom,hogy igazad van.

Nagyon sok aktív és érdekes idős embert ismerek.

(Persze vannak befásultak is.)


Ezt embere válogatja.


Édesapád akkor is nagy motoros lesz ha pl:egy 800ccm masszív motoron csapja a szelet....Gondolom nem egy zsebrakétán fog közlekedni ezentúl.?

Szóval ő már bizonyított,nem kell magasabbra tennie a lécet gondolom.


Nem tudom mennyit mentek autópályán,külföldre pl?

-mert igazán oda hasznos a magasabb ccm.

El motorozgatni,lecsorogni a Balcsira a kissebb is jó,Horvátországba meg azért jó ha ott van a nagyobb ami pár másodperc alatt gyorsul 100-ra.


Apud lehet átakarja adni a stafétabotot',megtanított dolgokra-büszke lesz ha te leszel a "nagy motoros" a családba.


Ezt intelligensen kell kezelni,nem megsértődni,hogy biztos megöregedett meg unalmas lett....

2017. nov. 9. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Nagyapám lassan 70-évesen kompetitíven videojátékozik. Legfőképp autóverseny és repülőgép szimulátorokkal, de régen a Diablo sorozatot is nagyon tolta.

Az unatkozik aki unatkozni akar és/vagy lusta.

2017. nov. 9. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

#5

Ő már 13-15 évesen kezdte, anno Németországi munkája során jutott hozzá egy 750-es japán géphez, amikor még itthon ETZ-vel jártak sokan.

Sok motor volt nála rövidebb-hosszabb ideig, ezért tartja úgy hogy neki már nem lesz csalódás kisebb-re cserélni, úgy áll hozzá hogy azzal is ellehet jutni ahova akarja az ember.

2017. nov. 9. 22:26
 8/9 anonim ***** válasza:
56%

Azt írtad, hogy amíg bírod, csinálod. De nem biztos, hogy a halálodig bírni fogod, a test, akár tetszik, akár nem, jelzi, ha most már elég és kicsit visszább kell venni, hogy ne találkozz idő előtt a kaszással. Ez nem unalmasság kérdése, de majd te is érteni fogod, ha eljön valaminél az a pont.


Mondok egy szemléletes példát. Egyik nagynéném kiment dolgozni Svédországba évekkel ezelőtt. Egyedül neveli a gyerekét, aki akkor 4 éves volt. Nagyjából 10 év telt el. A gyerek anyanyelvi szinten beszéli a svédet (a magyar mellett), és bár a nagynéném is jól megtanulta, de mégis gyengébb a nyelvtudása a gyereke nyelvtudásánál. A gyerek fiatalabb korban kezdte a nyelvet tanulni, amikor sokkal fogékonyabb erre az agya, mint egy felnőttnek. Így van ez más téren is.

Nem véletlen, hogy fiatalon kell megalapozni az életed, az egészségedet, a karriert, később nehezebb.


Apád nem unalmas, csak tudja, hogy már nem olyan, mint 20 évesen volt.

Aki öregen unalmas, az fiatalon is az.

2017. nov. 9. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Megint a motormániás kérdező akinek csak az eszetlen lóerők és közveszélyes sebesség számít "menőnek" ... :D
2017. nov. 10. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!