Mit szimbolizál számotokra egy mechanikus óra?

Pár napja hordok egyet. Számomra nem szimbolizál abszolút semmit.

Rolexbotka jut eszembe amúgy. Hiába veszi meg az egyik a Balatont, a bégető sereg azt gyalázza akinek karórája van, búvárkodni megy és kétezerér ebédel.

Nekem is mechanikus karórám van. Számomra úgy néz ki, mintha párhuzamba lehetne állítani az emberi szervezettel. A nagy hajtórugó adja az erőt, amely nagyot ránt, ha megzabolázatlanul elengeded. A féken tartására van ott az óramű. Az egésznek pedig ütemet kell adni, arra van a billegőkerekes szerkezeti rész. Ez utóbbi olyan, mint az ember szíve. Ameddig ketyeg bennünk, mozgásban tartja a dolgokat, ezáltal tudunk haladni előre. Addig mozog, ameddig mi magunk is tudunk és akarunk mozogni.

Aztán ott van a mutatók mozgása. Az sem olyan direkt, kimért és diszkrét, mint egy digitális vacaknál, hanem olyan valóságos. Minden egyes megmozdulás olyan félelmes, olyan valóságos, olyan konkrét. Szinte látszik rajta, hogy erővel van tolva mechanikusan előre. Az embernek is ily félelmességgel telnek a napjai. Amikor megöregszel, akkor már nem fogsz látni a világban semmi meglepőt. Amikor már sokadjára látod a másodpercmutatót körbefordulni, akkor már semmi új nincs ebben sem.

Az ember is, hogy ne legyen vad barom, az intelligenciája, a műveltsége tudja féken tartani. A tudatlanság káoszt szül. Megbomlik a rend ha nincs kifinomultság.

Aztán ott van maga az idő. Akárhány kiterjedésben is kell léteznünk és élnünk, az mindent egyenes vonalúra fog rendezni. Minden kiterjedéssel összefonódik a maga sajátos módján. Bezár mindent a maga lineáris börtönébe. Lepakolja az eseményeket egymásutániságba. Ha a körvonalat nézed, akkor ha benne vagy, végtelen egyenes, ha felülemelkedsz a harmadik dimenzióba akkor látod, hogy körbezárul, egy kiterjedés mentén görbül. Az élet is ilyen. Úgy tűnik, hogy van kezdete és vége, de valójában a valóság végtelen körforgása az élet realizálódása. Annyi történik, hogy energiát nyerünk, vesztünk, de amikor képbe jön az idő, eme energiaáramlásokat munkának kezdjük nevezni, a munka is minden embernek végtelen, monoton, lineáris. Aztán este lefekszel. De a kör a reggeli ébredéssel megint elölről kezdetét veszi.

Napról napra egyre mélyebb betekintést nyerhetünk az élet díszlezeinek a kulisszái mögé. A halálunk pillanatában aztán megpillanthatjuk az igazt, a valóságot, mindennek a kezdetét és végét, minden hazugság lelepleződik előttünk. De akkorra ezek már egyáltalán nem fognak fájni. Soha többé nem fognak fájni.