Miért félnek sokan attól és utálják ki a társaságból mondjuk, aki teljesen be van feszülve, nagyon görcsöl az emberek között?

Egy extrovertált irta itt egyszer egy hasonlo kérdésre hogy eleve tul sok energia a bizalmába férkőznie egy introvertáltnak, megtenni mindent hogy feloldja és kicsaljon egy mosolyt, inkább fordul azok felé akik alapbol nyitottan barátságosan fogadják ismeretlenul is.

Anno a tanárunk erről ugy beszélt, ha pl mész a piacra akkor a fonnyadt összeesett fejeskáposztát fogod választani vagy ami virul a polcon?

Én is ilyen voltam. De belőlem ezt még általánosban kinevelték a fiúk. 7.-8.-ban mindenhova mentem velük, mindig bevontak a beszélgetésbe. Aztán elkerültem koliba, ahol sokkal nyitottabb lettem a világra. Meg amúgy muszáj is, amikor 3 emberrel laksz együtt. Aztán az új osztályomba voltak olyan srácok, mint én voltam. Ugyanazt csináltam velük, mint amit velem csináltak általánosban. 11.-12.-re már mindenki teljesen nyitott volt, egy nagy osztályközösség lettünk. Tehát ezen lehet változtatni. De sokan nem úgy vannak vele, mint én. Inkább kerülik az ilyen embereket.

Nem félnek tőle. Amit az ilyen emberek kiközösítésként élnek meg az szerintem részben az ő hibájuk is. Jelenleg is van egy szaktársam aki az 5. szemeszterben is simán megcsinálja azt, hogy bejön az előadásra és köszönés nélkül beül a hátsó sorba és előadás végén az elsők között rongyol ki az előadóból. Ha köszönsz neki vagy nem köszön vissza vagy csak oda sutyorog valamit és gyorsan lelép. Az ilyen ember felé számomra felesleges energia pocséklás nyitni. Mivel nem látok erre ingerenciát az ő részéről sem.

Azért nem csak az a két véglet létezik, hogy utálni őket, vagy ezerrel próbálkozni barátkozni velük. Létezik egy középút is: kedvesnek és nyitottnak és empatikusnak lenni, de nem erőltetni a dolgokat. Nyilván megvan az oka minden embernél, hogy miért lett olyan, amilyen.

Nem mindegy, hogy azért nem száll fel arra a vonatra, mert fenn hordja az orrát, vagy csak azért, mert félénk (aminek ki tudja, milyen okai lehetnek).