Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ha csak az alábbi két lehetősé...

Ha csak az alábbi két lehetőség közül lehetne választani, szerintetek melyik lenne a jobb és melyik a károsabb?

Figyelt kérdés

A két lehetőség az alábbi:

1. Egy olyan családban nőni fel, ahol jóformán központi szerepe van a (keresztény) vallásnak, tehát a szülők nagyon vallásosak, minden vasárnap kötelező templomba menni, rendszeresen imádkoznak, továbbá hittanra járni, elsőáldozni is kell, stb. "Keresztény értékek" szerint nevelnek, viszont, és ez a lényeg: nem erőltetik olyan extrém módon a vallást, tehát a gyerek szabadon dönthet majd, ha olyan korban lesz, szeretné-e folytatni a vallás gyakorlását, saját belátása szerint hisz-e, stb. Szóval, a szülők nem inkvizíció-kategóriás esetek, tehát nem olyasmire kell gondolni, hogy minden, az egyház által ellenzett dolgot sátántól valónak tartanak, nincs szó ilyen szélsőségekről. Messze áll tőlük az erőszak minden formája, így az erőszakos "térítés" is. A ma megszokottnál viszont szigorúbbak. Mindezek mellett nem képmutatóak és nem csak a hagyományoknak való megfelelésből vallásosak.

2. Egy olyan családban nőni fel, ahol semmi, de semmi szerepe nincs a vallásnak, ateista/agnosztikus szülők mellett, így templomot maximum, mint építészeti látványosságot látogatnak csak meg, misére sosem járnak, nem imádkoznak, abszolút nem gyakorolják a vallást. A gyerekeik meg sincsenek keresztelve. Viszont, a gyerek később, amikor felnő, szabadon dönthet arról, hogy szeretné-e gyakorolni a vallást vagy sem, tehát ebben az esetben sincs szülői vélemény ráerőszakolása a gyerek(ek)re. Nem nézik le/tartják elvakultnak a vallásos ismerőseiket, közömbösek az iránt, hogy az adott ember vallásos-e vagy sem, nem érdekli őket, nem azon múlik, hogy milyen viszonyban lesznek az adott személlyel, stb. Az első verzió vallásos szüleinél viszont engedékenyebbek a gyerekeikkel.

A kérdések: ti melyik családban nőnétek fel/nőttetek volna fel szívesebben?

Továbbá, ti hogy nevelnétek a gyerekeiteket/ha már vannak, hogy nevelitek, melyik verzióhoz áll közelebb a nevelési módszeretek/családi légkör?

Az én esetemben mindkét kérdésre a második verzió a válasz, ilyen családban élek és ilyen szülő leszek, ha lesz gyerekem. Ezzel a helyzettel teljes mértékben elégedett is vagyok.



2019. júl. 5. 17:24
 1/2 anonim ***** válasza:
Szerintem egyik sem káros, ha nem tolják túl. Én is a másodikban nőttem fel, de vannak barátaim, ismerőseim, akik az elsőben (különböző vallásúak, nem csak keresztények) és értékrend, életben bejárt út tekintetében nem sokban különbözünk. Szerintem nem okozott volna különösebb traumát, ha az elsőben nőttem volna fel, mert sosem voltam valami templomgyújtogató vérateista, egyszerűen csak nem volt soha téma a vallás az életemben. Eljártam volna hittanra, misére, lehet, hogy lett volna olyan része a dolognak, amit élveztem is volna, a kötelességeimnek megfeleltem volna, azt meg úgy sem látják és befolyásolni sem tudják, hogy emellett a lelkem mélyén miben hiszek vagy nem hiszek. A gyerekeimet a magam részéről a második szerint nevelném, de arra nyitott lennék, hogy valamilyen szinten vallásosnak neveljük őket, ha a leendő páromnak ez fontos lenne (elvakult, fanatikus vallásos embernek meg nem is szülnék gyereket).
2019. júl. 5. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Ez arról szól, hogy az embert kicsi korában ránevelik valamire, akkor azt többnyire elfogadja a valóságnak. Egy gyerek a szüleiben bízik elsősorban, genetikailag bele van kódolva, hogy elfogadja, amit a szülei csinálnak, hiszen nincs más támpontja, amíg nem válik más tereken is tapasztalttá. Amikor jobban megnyílik a világ sokszínűsége előtte, szép lassan meg tudja különböztetni, hogy szerinte egyik ilyen, másik olyan, és ahogyan fejlődik az ízlésvilága, úgy tud majd később választani a dolgokról. Ha szűk a rálátása a világra, vagy túlságosan nagy a szülői elnyomás (általában a kettő együtt) azt eredményezi, hogy megmarad az eredeti családi hagyományoknál.

Én a 2. verzióban nőttem fel, bár a vallásra erős rálátást engedett az élet ( az egyetemen egyházi kórusban szerepeltem, ezen kívül pap az egyik szerzett rokonom). így hát mindkét verziót elfogadom és tiszteletben tartom, ha valakinek ez és ez a véleménye, ill. megpróbálom megérteni mindkét oldalt. Én afféle keverék lettem. Hiszek Istenben, de nem a biblia és az egyház világában, hanem egy olyan nagy hatalomban, ami vigyáz rám, és segít alakítani az életemet, illetve igazságot oszt, és akkor ítél, amikor jónak véli. Ha ezt Istennek lehet nevezni, legyen az a neve. A gyerekemet nem nevelem egyikre sem, (még a pocakomban van) inkább teret adok majd neki, hogy megismerhesse mindkét verziót, nem fogom befolyásolni semmi ilyesmiben, hogy miben higgyen.

2019. júl. 5. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!