Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Szerintetek bunkóság a lépcsőh...

Szerintetek bunkóság a lépcsőházban hangosan beszélni?

Figyelt kérdés

Ebben az épületben nagyon vékony falak vannak, kristály tisztán behallani azt amit a lépcsőházban beszélnek, pláne ha kiabálnak. Én nem értem, hogy miért nem lehet megvárni azt a fél percet amíg hazaérnek és akkor megbeszélni a dolgokat. Én rendes hangerővel sose beszélek amíg jövök fel (más meg még üvöltözik is), maximum suttogok, a telefont se veszem fel, megvárom amíg beérek az ajtón. A kutyákat is zavarja (nem csak az enyémet), sokszor nekiállnak ugatni amikor valaki hangosan beszélget, pedig az enyém egyáltalán nem ugatós egyébként. Mellettünk a szomszédéknak be nem áll a szája amíg felérnek, egy pillanatra nem fogják be és úgy másszák meg a harmadik emeletet, a felettünk lévő emeletről pedig egy apuka jön le mindig ordibálva, énekelgetve, fütyörészve a kislányával, a kicsi meg nyilván eltanulja és ugyanazt csinálja. Zeng az egész ház. Az a szerencse hogy nem mindenki csinálja ezt, csak kb 3-4 lakás lakói.

Nem vagyok az a zsörtölődő típus, sok mindent eltűrök, a dübörgéshez és a zörgéshez is hozzászoktam, de egyszerűen nem értem hogy hogy lehet valaki ennyire bunkó, hogy semennyire nincs tekintettel a másikra. Ráadásul mikor hallják hogy ugatnak a kutyák, akkor se fejezik be, hát nekem a pofámról leégne a bőr. Tényleg olyan nehéz megvárni azt a kemény egy percet amíg hazaérnek? Tudom hogy társasház ezzel jár, de ennyire nincsenek tekintettel a másikra? Nektek nincs ilyen problémátok?



2021. máj. 6. 06:35
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
41 szavazat
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Egy-két szó még oké, de arra én is allergiás vagyok, amikor ott gyűlnek össze beszélgetni (persze jó hangosan, a halk még nem zavarba). Akkor szólni is szoktam.
2021. máj. 6. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Igen!!! Mikor ilyen helyen laktam, volt, hogy egy reggel alatt 3x is felébresztett a r*ohadt üvöltözésével! Legszívesebben kiszóltam volna hálóingben, kómás fejjel, hogy "Hahó, valaki még aludni szeretne!!"
2021. máj. 6. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk a folyosóról nem hallatszik be, viszont a ház elől, az utcán "beszélgetnek" úgy, hogy mindent hallani a 3.on, de úgy, hogy a múltkor telefonáltam munkaügyibe a kollégámmal és kérdezte, hogy mi ez a zaj, meg hol vagyok, hogy ilyen hangzavar van. Pedig a szobában ültem a gépemnél.

Ennyire beleszarnak abba, hogy más is lakik körülöttük.

2021. máj. 6. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem derult ki hogy ez oanel vagy csak 3-4emeletes tarsashaz.

Vegulis mindegy, de sajnos nem tudsz mit tenni. Esetleg kozoskepviselovel beszelhetsz, hogy a hazirend mit tartalmaz erre vonatkozoan. Egy birtokhaboritasi eljaras hosszu evek is lehet...es nagyon kicsi az esely, hogy neked kedvezzen! Ez sajna nem amerika.

Viszont ez meg nem is olyan durva!


Nalunk a szomszed, ejjel orankent maszkal, csapkodja az ajtot ha ki-be megy. Nem tudjuk mit csinal, futtat, strici esetleg, de nem dolgozik az tuti. Nappal meg jonnek hozzajuk a pereputty, lanya, fia, unokak, nagyneni stb. Kiabalva jonnek vegig a lepcsohazon, az unokak rolleral, kismotorral kozlekednek a folyoson, nem egyszer a mi ajtonknak is nekicsapodva. De oket ez egyaltalan nem zavarja, nem erdekli. Leszarjak hogy meg tobb tizen elnek a hazban rajtuk kivul. Van egy pincereszuk, olyan kuplerajos, mocskos, hogy belepni se lehet, mint egy szemetdomb. Mindenki masnak rendezett a pincereszlege, csak nekik nem.

Ja es allandoan szonyegeket mos a joasszony, melyet az erkelyre tereget es csopog le az allatuk levore + a kertre. Hetente tobbszor!

Nem, nem C tipusu allampolgarok...

Se a gondnok, se a kozoskepviselo tehetetlen, mi is koltozest tervezunk 1-2even belul a szomszed miatt is + kicsi mar a lakas.

A kovetkezo otthonunkat biztosan 100x korbejarjuk vasarlas elott, mert attol hogy valakinek csak tarsashazra tellik, meg nem cirkuszba, dilihazba akar elni!

2021. máj. 6. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem az.

Nálunk 1-2 lakástól eltekintve sajnos mindenki hangosan, már-már kiabálva beszél a lépcsőházban. Sok dolgot el tudok tűrni én is, és a pár szó teljesen rendben van, de amikor komplett beszélgetések zajlanak le..

Felettem lakóknak csivavái vannak, amik egy hangosabb ajtó becsukásra veszett ugatásba kezdenek, ahogy akkor is, ha valaki beszélni kezd a lépcsőházban, és ha ugatni kezdenek, egyhamar nem állnak le.

Itt sajnos nagyon nincsenek egymásra tekintettel az emberek, reggel (akár 5-6 felé is) is többször megébredek arra, hogy üvöltve diskurálnak a lépcsőházban, és az ablak alatt.

2021. máj. 6. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
attol fogg mennyi igejig. nem mindegy hogy 3 perc vagy fel ora. engem tud zavarni. hogyha tenyleg hangosan beszelnek
2021. máj. 6. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Igen, az. Nem ott kell élni a közösségi életet, és nem mindenki kíváncsi más h*eségeire. Pl.: valaki otthon dolgozik, és hallja a kinti h*eséget. Nem akar odafigyelni, de a neszezés, noszozás csak oda tereli a figyelmét, és ez dühítő egy fontos munka közben.
2021. máj. 6. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Ugyanez a helyzet itt is, mniden behallatszik, de leszarják.

Szerencsére legfellül lakunk igy csak kicsit szar.

Persze, hogy bunkóság, de napközben le is szarom már. Csak este legyen kuss.

De este hupogások vannak, meg ilyenek sokszor.

És egy ilyen lakásért fizethet az ember 25-30 milliót. Vicc.

Akkor lennék csak igazán ki, ha saját lakásom lenne. Negyed méteres hangszigetelést meg betont kellene felhúzni az összes falra kb. hogy normális életed lehessen ilyen árak mellett. Meg páncélajtó.

2021. máj. 6. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!