Hogyan fogadjam el, hogy Kecskeméten kell élnem, ha korábban 5 évig Budapesten éltem, és utána is 2 évig ott dolgoztam?

Hiányzik Budapest. Egyetemen 5 évig ott laktam, aztán vidékről jártam fel (85 km) 2 évig dolgozni Pestre, mert el akartam köteleződni Pestre, hogy később ott legyen majd lakásom. Egy jobb munkahely reményében viszont vidéken vállaltam munkát, de azt érzem, már nem ez a természetes közegem. Túl be vagyok szorítva ebbe a kisvárosba (110 ezer lakos), és azon belül is ide a lakásba. Nem tudok hova menni, mert már ismerek minden utcát, de az sem közönségcsalogató. A barátaim, haverjaim mind Budapestre költöztek. Itt Kecskeméten pedig nincs semmi. Kihalt minden. Elvágyódom, mert egyetem alatt hozzám nőtt a főváros, és mindig is azt terveztem, hogy ott fogok majd családot alapítani. Albérletet fizetni pedig nincs esélyem. Senkim sincs, de azt érzem, itt vidéken szinte reménytelen ismerkedni. A korombéliek nagy része elmenekült innen, egyetem után fent maradt Pesten. Több szomszéd biztatott, hogy jól teszem, ha elmegyek innen valami élhetőbb helyre. Pesten a nagy számok törvénye alapján sok hozzám hasonló ember van. Ott tudnék igazán ismerkedni. A szüleim viszont nem segítenek, hogy Pestre költözzek.

Azt érzem, teljesen gyökértelen lettem itt a városomban, mert az egyetem alatt kiépítettem néhány szociális kapcsolatot évfolyamtársakkal, akikkel, valamint a volt itteni ismerőseimmel felvehetném a kapcsolatot.

Irigy vagyok, hogy másoknak összejött, nekem meg nem, és nem fogok tudni kitörni innen mucsáról. Mert tényleg az. Este 6-7 óra után mintha kihalt volna a város, rossz a közvilágítás, mindenhol csak a panel és a kertváros... A belváros pedig 5 perc alatt átsétálható. Semmi kulturális, közösségi élet nincs itt egyetemistáknak. Az utcákon szinte alig látni 20-35 közöttit.