Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit kezdenétek egy ilyen...

Mit kezdenétek egy ilyen tanár óráján?

Figyelt kérdés

nagyon szigorú gimnáziumba járok, ennél több részletet nem szeretnék megosztani, így is remeg a kezem, hogy képes vagyok kiírni ezt. a történelem tanárom szeptember óta ismerem, nagyon humoros és aktív órákat tart, viszont azzal szokott szórakozni, hogy kiválaszt egy padot ahol elkezd kérdéseket feltenni irgalmatlanul gyorsan visszamenőleg régebbi anyagokból is, és a két diák közül aki többet bekiabál a másik előtt az kap egy ötöst míg a másik nem kap semmit. már a legelső órán figyelmeztetett minket erről és ezzel nem is lenne probléma hiszen az akkori elmondása alapján ezzel csak nyerni lehet, de sajnos az osztály fele ilyenkor röhögni szokott azon aki ilyenkor "vesztesként" kerül ki, és a tanár teszi alájuk a lovat a hozzáállásával. én egy nagyon csöndes lány vagyok aki erős négyes tanuló is, viszont múlt héten áldozata lettem egy ilyen helyzetnek és azóta minden nap eszembe jut, főleg lefekvés előtt nem tudok emiatt aludni de olyan is volt már, hogy reggel az első gondolatom ez volt. az egész osztály nevetett hogy adják a tanár alá a lovat, én pedig annyira összezavarodtam, hogy a 15 kérdésből az első kettő után már csak csöndben maradtam és hagytam, hogy a padtársam kiabálja be a válaszokat.

az osztályfőnök következő nap leült velem beszélni, megkérdezte mi történt én pedig majdnem sírva fakadtam, de csak annyit mondtam szégyellős vagyok. ő azt mondta sajnos ezen változtatnom kell, az érettségin sem fogom tudni előre miket kérdeznek, és a töri tanár mondta neki tegnap, hogy fog még az én asztalomhoz jönni, mert meg kell tanulnom hirtelen bekérdezésre is tudni a választ. mondta még, hogy ha lefagyok legalább mutassak igyekezetet, mondjak be valamit ami téves, hogy megnyugodjon hogy legalább igyekszem.

én minimális szinten értem ezt az egészet mivel tőlünk nagyon sokan olyan szakokra szeretnének menni ahol hatalmas a ponthatár, rengeteg nálunk a jeles az osztályban. viszont szerintem egy határt súrol az, mikor megalázzuk azt aki ugyanolyan okos, csak nem olyan gyorsak a reflexei és nem tud teljesíteni ha közben nevetnek rajta. én a négyes átlagommal nem számítok jó tanulónak és ezt fel is fogom, viszont én rengeteg mindent csinálok iskolán kívül (felsőfokú nyelvvizsga után második nyelvet tanulok) és nekem tökéletesen elég a négyes átlag mivel így is be fogok kerülni a szakra amit kinéztem, viszont úgy érzem ezért büntet engem..



2022. jan. 11. 09:24
 1/9 Andizsuzsi ***** válasza:
95%

"ezen változtatnom kell, az érettségin sem fogom tudni előre miket kérdeznek" "mert meg kell tanulnom hirtelen bekérdezésre is tudni a választ"


Ez igaz, de az érettségin senkivel sem kell versenyezned, és van időd a kérdést és a választ átgondolni. Hirtelen belekérdezésre sem kell azonnal, másokat túlkiabálva válaszolnod. Ereszd el azt a dolgot.

2022. jan. 11. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
21%

Kell a töritudás a szakodhoz?

De amúgy mem kéne magadra venned, nem csak rajtad nevetnek. Ez meg egy jó uzi módszer

2022. jan. 11. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
90%

Le leszek pontozva de szerintem ez elég idióta módszer. Mármint lehetsz okos, de nem biztos hogy két pillanat be tudod kiabálni a megoldást.

És ahogy felettem is írták, érettségin nem kell versenyezni, kihúzod a tételt aztán szépen normális tempóban elmondod.

2022. jan. 11. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
90%
Az ilyen elit gimikben vannak ilyen módszerek, csak sajnos nem mindenkinek való ez. Nem műveltségi vetélkedőbe mész, ahol az a jó, ahol bekiabálod a választ, hanem az életbe. Mondjuk az se normális, hogy ezt ennyire a szívedre veszed. A töritanárnak mondd el, hogy bármikor válaszolsz neki higgadtan, meg felelsz szóban is, de ez a gyorsasági "kívzjátékosdi" nem a te pályád. Tudod az anyagot, de számonkérés ezen formája riadt őzike effektust okoz nálad. Esetleg megbeszéled a padtársaddal, hogy hagyjon legközelebb nyerni. Amúgy tudom milyen rossz egy halom stréber közt akik a kitűnőre hajtanak egy jobb átlag diáknak lenni. Én rájuk hagytam, leérettségiztem 5sel, le is diplomáztam, ők meg tapossák egymást nyugodtan.
2022. jan. 11. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Elmondod az ofőnek hogy előző nap ne mertél igazat mondani, de már el mered mondani és elmondod hogy mi volt igazából hogy rosszul esett hogy nevetgélnek.


Valószínűleg erre annyit felel hogy az érettségin is mások előtt kell beszélned majd (jobban mondva lesznek más gyerekek is bent akik épp a tételt dolgozzák ki, meg hát ott lesz a fél tanárikar) és, hogy le kell küzdened azt, hog érdekeljen, hogy ki mit gondol.


Amúgy meg ez az egész amit mondott egy baromság. Te azt mondtad hogy szégyenlős vagy és azért nem akartáj kajabálni az órán, ő meg azt reagálta hogy az érettségin elhasalsz. Én már érettségiztem nem úgy nézett ki egyik érettségi sem hogy a tanár az arcomba mászott és nekem üvöltözni kellett a másikat túlharsogva a választ, hanem kihúztam egy tételt, volt x percem arra hogy kidolgozzam és utána előadtam.

2022. jan. 11. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
64%
A történelem tanárod a stresszhelyzetekre próbál felkészíteni, - mit mindenki másként él meg. Az ötössel jutalmazás motiváció és a vesztes nem szenved hátrányt, - miközben a többiek is tanulnak. Én más vonalon "tanítok" időközönként - nem hivatalos képesítésű "tanárként", de senki nem tanítja azt az országban, mint amit én, így kénytelenek velem beérni azok, akik eredményeket akarnak viszont látni: én meg szoktam csinálni azt a tanítványaimmal, hogy az ismeretanyagot rendelkezésükre bocsájtom és miután mindent elmagyaráztam nekik, "kérdés párbajt" játszom velük. A szabály az, hogy az kérdezhet, aki helyesen válaszolt előtte - és nem mindig én kezdek! Én is kérdezek, a diák is kérdezhet bárki, - beleértve engem is! A "bolt" az ebben, hogy miközben mindenki tanul, illetve magabiztossá válik a válaszokat illetően, egyre jobban lesz kénytelen ismerni az ismeretanyagot, - hiszen csak akkor tud kérdezni, ha tudja, hogy miről és mit kérdezhet! Ez olyan szinten működő szisztéma, hogy a szakmában 10-15 éve dolgozó kollégákat "aláztak" a kezeim alól kikerült tanítványok! -Ez nem emelt a népszerűségi indexemen, de ezt "hideg fejjel" tudom kezelni - és kezelem is, - a cél elérése a lényeg, amely meg is szokott valósulni! Ismertem olyan angol nyelvtanárnőt is, aki engedte, hogy nyíltan forgassuk a könyvet, miközben vele "beszélgetünk"! -Ahhoz, hogy puskázni tudj, forgatni kell eléggé sokszor a könyvet, - mert különben nem fogod tudni, hogy hol keresd az éppen nem beugró ismeretanyagot! Ezzel is azt az eredményt érte el a tanárnő, hogy egyre kevesebben és egyre kevesebbszer szorultunk ilyen típusú segítségre! Sokféle működő módszer van, amely nem hivatalos!
2022. jan. 12. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
57%
Ez nem büntetés, azt akarja,hogy gyorsabban forogjon az agyad, és ne legyél szégyenlős. Ez egy játék, úgy fogd fel, és ne törődjél azzal, ha az osztály nevet. Másnál is nevetnek, nem?
2022. jan. 12. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
Szerintem lehet nehéz elmondani az ofőnek, hogy mi is történt igazából, de ő jobban tud szólni neki
2022. jan. 13. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
78%

Én pedagógus vagyok (igaz, már egy ideje nem tanítok), és nagyon nem értek egyet az ilyen módszerekkel. Elvileg (legalábbis az én nézetem szerint) minden, amit a tanár tesz az órán, annak valamilyen nevelő-okító célzatú kellene, hogy legyen. Tehát ami épít, hozzátesz valamit a gyerekhez, akár tudását bővíti, neveli, valahogy építi.


Soha nem értettem, hogy ezt hogy lehet megalázó, vagy olyan módszerekkel megpróbálni elérni, amik stresszt váltanak ki, és akárhogyan is, de alkalmasak arra, hogy valaki rosszul érezze magát miattuk, megvert, megalázott helyzetbe hozza a diákot. A versenyeztetés ugyanis nem ez, mert onnantól kezdve, hogy a tanár cinkos módon összenevet a többi gyerekkel a vesztes diák rovására, ez már nem pedagógia, hanem kiképzés, és az ilyen szakmai (és etikai) szempontból nem méltó egy pedagógushoz... Ez az egész semmiben nem különbözik ugyanis a kiképző őrmester módszereivel, aki fektővámaszoztatja a katonákat, és a vesztesnek az a büntetése, hogy a többieknek le kell önteniük egy vödör hideg vízzel. Ennyi erővel egy kiképző őrmester is bemehetne órát tartani, elég fura egy elit gimnázium lehet ez... Pont hogy egy nagy szar, ez minden, csak nem elit módszer, ennél még a legutolsó faluban tanító pedagógus is többet tud.

2022. jan. 13. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!