Minden esetben rosszabbul jár az, aki bocsánatot kér, mint az, aki tagad, hárít, másokra mutogat?

Igen.

En akarhanyszor irom ki vmelyik bajom, folyamat aldozathibaztatas megy. Ugyanazert màst nem hordanak el hanem segitik.

Azt tisztelik aki emelt fövel maszkal es nagy a képe.

Nem. Sokszor látom a hazugságot de mivel nem tudom bebizonyítani semmit sem tehetek. Vannak emberek akik azt hiszik hogyha felháborodnak vagy tagadnakna végsőkig mások hisznek nekik, de ha tovább erősködök csak magamat húzom fel.

Utólag kiderült hazugság is dühítő, sokkal egyszerűbb bevallani mert ha a te szádból hallja az illető jobban jársz.

Végül nem mindenki tud jól hazudni. Én tuti hogy lebuknék mert nagyon látni rajtam ha hazudok, úgyhogy az őszinteséggel választom. Nem szoktam megbánni.

Attól függ miért és hogyan kérsz bocsánatot és miben tagadsz.

Én alapvetően őszinte vagyok, megvisel ha hibázom és vállalom is.

Viszont kiállok magamért, ha más hibáját akarják rám hárítani.

Hozzátenném, engem már sokszor "mentett meg" az őszinteség, amikor mások rám mutogattak, vagy rám akartak hárítani. Nem mondom, hogy "elnyerik méltó büntetésüket", de azt vettem észre hogy pár ilyen helyzet után úgy is kezelik majd őket, mint nem megbízható emberek.

Nem!

Véleményem szerint ez a helyzettől, és az érintett emberektől, továbbá attól a közegtől függ, amiben mozogsz.

Saját példámon keresztül vezetem le, mire gondoltam:

Előző munkahelyemen, ha beismertem, hogy hibáztam, vagy előre szóltam, hogy valamit elrontottam úgy, hogy közben nem derült volna ki, hogy én voltam, ha nem szólok, akkor ez úgy jött le sokaknak, mint megalázkodás. Jó páran konkrétan a bocsánatkérést nem úgy értelmezték, hogy vállalom a felelősséget, vagy elismerem a hibámat, hanem egyfajta alárendelést a másiknak.

A mostani munkahelyemen más a lényeg. Kifejezetten örülnek, ha elismerem, hogy hibáztam. Egyrészről nem hárítom másra a hibát, továbbá örülnek, hogy velem meglehet beszélni dolgokat, valamint ezáltal megbízhatónak tartanak.

Ilyenen nem is gondolkoztam, hogy most értelmes választ tudjak adni. Védem a magam nézetét, amíg a másik nem győz meg arról, hogy tévedtem. A józan érveket elfogadom és itt a Gyk.-en is tapasztalhattátok hogy néha lenézést, bocsánatot kérek, ha valakit megbántottam, ill. belátom, ha tévedtem, mert a másik meggyőzött. Eddig soha az életben nem tapasztaltam, hogy emiatt nevetség tárgyává tettek volna az emberek, sőt: bizalommal fordultak hozzám, kikérték a véleményemet stb.

Nem, nem szégyen és megalázkodás bevallani, hogy valaki tévedett.

/* előző vagyok.

Nem "lenézést", hanem "elnézést" kérek.

Bocsánat!