Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Miért akar valaki mindenáron...

Miért akar valaki mindenáron jóban maradni az exeivel/volt "kavarásaival" akkor is, ha megbántották egymást?

Figyelt kérdés

Az illető az összes exével jóban maradt (vagy legalább egy ideig), pedig mindegyik valahogy átverte, megcsalta vagy szakított vele.

Velem csak párszor kavart, de ez eléggé kihasználás volt a részéről (pontosan tudta, hogy nekem érzéseim vannak iránta, és ő nem viszonozza), plusz többször is nagyon megbántott válogatott módokon, de akárhányszor megpróbáltam elkerülni, hogy túllépjek rajta, vagy (miután ártott nekem valamivel) megmondtam neki, hogy innentől hagyjuk békén egymást (=rendesen elküldtem a francba), teljesen kiakadt, és addig jópofizott, amíg nem lettünk újból "haverok", csak mert zavarta, hogy valaki NEM KEDVELI. Egyébként jó régóta ismerem, de sose voltunk barátok (csak egy iskolába+különórára jártunk, ezért jól ismertük egymást).

Most már évek óta nem találkoztunk, mégis rendszeresen felköszönt, boldog karácsonyt kíván. Volt, hogy rámírt, de teljesen személytelen témában, nem tudtunk meg egymásról semmit, nem akart semmit, csak úgy csinált, mintha még mindig egy jó ismerőse lennék, akivel csak úgy elcseveghet.

A kérdésem: miért nem tudja valaki elfogadni, hogy ha egy emberrel egyszer közel kerültetek egymáshoz, de vége szakadt, vagy megbántottátok egymást, akkor illik TÁVOLSÁGOT TARTANI? Emberi dolognak tartom, hogy néha önzők vagyunk és megbántunk másokat, de ha egyszer valaki szemét volt valakivel, miért CSODÁLKOZIk rajta, ha az illető onnantól kezdve nem kíváncsi rá/haragot tart/kerüli? Miért kell mindenáron úgy tenni, mintha jóban lenne mindenkivel? (És semmilyen érdeke sem fűzi ahhoz, hogy jóban legyen velem.)


2022. nov. 7. 16:08
 1/8 mantis religiosa ***** válasza:
100%
Túlságosan komolyan veszi az amcsi filmekből jól ismert szlogent: maradjunk barátok. 😀😀.
2022. nov. 7. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Mert foglalkozol vele, válaszolsz és kérdést is írsz ki róla idegeneknek. Nincs önreflexiód.
2022. nov. 7. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Ezt én sem értem. Ha szakítottam valakivel, annak nyilván megvolt az oka, és az illetőről tudni sem akarok többet.

N

2022. nov. 7. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Mert beteg. Vannak ilyen emberek, akik egyszerűen nem bírják elviselni, ha a másik nem tagjai nem hevernek a lábuknál. Téged minősít, hogy pont egy ilyen senkiháziért voltál/vagy oda. Felejtsd el, tiltsd le. Ha akarnád, képes lennél rá, csak te szeretsz szenvedni, szereted, ha valaki beléd törli a talpát. Szóval lássuk be, te is beteg vagy.
2022. nov. 7. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
84%
Gondolom te vagy a nő. Így szereti éreztetni veled, hogy az "övé" vagy és nem felejt el. Vagy mert szeretne talonban tartani, hátha fel lehet még valamikor melegíteni a dolgot akár egy kis alkalmi erejéig. Könnyebb néha egy boldog karácsonyt kívánni, meg érdeklődni, hogy vagy, mint új kapcsolatokat kialakítani.
2022. nov. 7. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

#4 Hát, az ő lába előtt nem hever senki (más). 😀 És már én se válaszolok neki.

#5 Pont ez az, hogy ha valamit akarna, azt még megérteném. De nem akar semmit, olyan érdektelen dolgokkal ír rám, amit bepötyöghetett volna a google-be, vagy megkérdezhetett volna a szomszéd nénitől. Ennek így senki számára nincs haszna, engem felidegesít, és még csak ki se akadhatok, mert hát csak régi “jó” ismerősök vagyunk.

2022. nov. 7. 18:45
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Nincsenek baratai haverja lwlki szemetese
2022. nov. 7. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 NTBS ***** válasza:
Ilyen ember.
2023. jún. 1. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!