Van más is úgy 20-as évei elején, hogy számszerűen egy igaz barátja sincsen? Mit gondolsz, mi az oka?

Pontosan tudom.

Egyik az hogy eltávolodtunk egymástól mert jött a felnőtt élet, más utakra mentünk, más állás, élet, lakhely stb... új környezet, új társaság.

Meg ott van egy gyerekkori barátságom ami 20 év után azzal lett vége hogy volt egy nagy félreértés amivel egy hatalmas vita járt és akkor évekig szóba sem álltunk egymással. Aztán ezt rendeztük végül amikor lenyugodtak a dolgok de abban maradtunk hogy nem haragszunk egymásra, néha beszélünk de ennyi. Neki is megvan a saját élete, család, új barátok stb... Nekem is itt a barátnőm, kutyáink, új barátaim vannak, teljesen új társaságba, más hobbim lett meg érdeklődési köröm. Ennyi.

Az hogy senki nem bízik senkiben. Nekem is 2 barátot sikerült 29 éves koromra össze szednem akikben maximálisan megbízom. Ezt csak úgy lehet felépíteni hogy az évek alatt apró szívességeket tesznek emberek egymásnak amiből egyre komolyabb szívességek lesznek. Ebből jó eséllyel el lehet jutni oda hogy ha mit tudom én az éjszaka közepén lerobbanok valahol kocsival akkor tudom hogy ha a barátom hívom akkor azonnal el fog indulni nekem segíteni (persze ez most nem azt jelenti hogy föltétlen erre lenne szükség és biztosan hívnám) ha hívom. De ez ugye csak úgy működik ha fordítva is igaz. A másik meg hogy csak az lehet barát akinek mindent de tényleg mindent el mersz mondani magadról mert megbízol benne.

Sajnos nagyon sok embernek csak haverjai vannak, barátai nem.

Egyébként a nők (tisztelet a kivételnek) de rosszabbul álnak ilyen téren. Én még nő és nő között nem láttam olyan szintű barátságot. Nagyin sok apróságon képesek megsértődni a másikra. Több munkahelyem is volt és mindenhol a nők azok akik a legjobban fúrják egymást és gyűlölködnek utálkoznak egymással szemben, a férfiakra ez annyira nem jellemző hamarabb megtalálják egymással a megfelelő hangot.

Sokáig 2 lányt tartottam igazi barátomnak, viszont mára már egyikük sem igazán mondható az életem részének. Vagy legalábbis aktívan semmiképp. Sajnos.

Egyikükkel még gimi eleje táján lettünk jóba. Hihetetlenül hamar meg is volt a közöshang, és egyszerűen sosem fogytunk ki a témákból, illetve rendesen, aktívan részese volt a beszélgetéseknek, komolyan érdekelte (és vice versa) minden. Nekem ez pedig azért volt nagy durranás, mert előtte nem volt még ilyen barátnőm.

Aztán végül egyetem alatt kezdtünk eltávolodni. Ritkultak a netes beszélgetések, és ha az évi 2 találkozás sikeredett, még sokat is mondtam. Egyre kevesebbszer írt vissza, szinte úgy kellett hozzá időpontot kérni, és úgy éreztem, mindenki fontosabb számára (a közösségi felületeken aktív, és mindig látom, hogy éppen kikkel és mit csinál). Aztán, ami a legjobban bántott, az utolsó 3 találkát le is mondta, mindegyiket az előző este, vagy épp, indulás előtt. És legtöbbször annyi volt az üzenet mellé, hogy "mégsem érek rá. bocsi!".

A másik lánnyal kicsit összetettebb a dolog, egy szimpla elhidegülésnél. Általános közepe-vége felé lettünk jóban, a külön gimi pedig csak erősített a barátságon. Majdnem havi szinten találkoztunk éveken át, aminek a vége az ő végzős éve volt (5 éves gimibe jártam). Akkoriban mindketten nagyon sokat változtunk, ő sajnos eléggé bezárkózott, pedig előtte is nagyon visszahúzódó, zárkózott volt, ezzel szemben én nyitottabb lettem, nőtt a kommunikációra, rendszeres közös programokra való igényem. Az utóbbi pedig vele a sétát jelentette csak. Ennek is örültem, csak sajnos tényleg nem volt elég számomra.

Neten elég passzív, a személyes találkozás is valahogy elmaradt. Még itt azért nagyobb esélyt látok, hogy legalább valami barátság marad belőle, de nem tudom.

Haverok akadnak, jóval többen, de okkal nem barátként hivatkoztam most rájuk :c

23/L