Csak én tartom egy állat életét ugyan olyan fontosnak mint az emberét?

Én a 4. válaszoló vagyok.

A kutyus, aki széttépte a karom, talán még mindig jobban szeretem bárkinél. Egy évog vele keltem, vele feküdtem, vele sétáltam, őt puszilgattam, őt szeretgettem.

Kicsit olyan, mintha a feleség, akit veri a férje, mégse hagyja el.

Mivel nálunk kialakult a kuryussal az az érzelmi kötelék(vagyis csak az én részemről) nem tudok úgy rágondolni, mint egy gyilkosra.

Az a németjuhászom, aki meghalt, imádtam, és úgy tudtam meg hogy meghalt, hogy mamám felhívott hogy nem nozog a kutya, valamit tegyek...

Sajnos soha többé nem mozdult meg. Sírtam is. Amikor megharapott a második német juhászom, akkor is sírtam, hiszen ugyanúgy elvesztettem őt is.

A harapás közben pedig: fel sem fogtam hogy ő megharaphat, és csak mondogattam a nevét hofy ez nen játék... Sosem gondoltam volna ,hogy pobt a saját kutyám fog rámtámadni.

A második támadás után el akarták szüleim altatni, de azt nem hagytam, hiszen ha sorozatgyilkos 20 évet kap börtönben, akkor egy állat, akinek értelmi szintjét az ember agyáéhoz hozzá sem lehet hasonlítani, az miért is lakoljon halállal?

A dominanciájáról annyit hogy: hím kutyákbak behódol. Az emberekkel tánadt gondja. De tényleg a legnagyobb jólétben élt. Mindene megvolt, kutya társa viszont csak akkor volt amikor kivittük őt a határba, mert ott van egy kis bevándorló kutyusunk, aki most egy óriási almáskertre vigyáz. (Nincs láncon, nehogy azt gondoljátok, és napi szinten megyünk oda, és laknak ott emberek, és kutyák, akik szívesen látják a kis kutyust)

Valaki kérdezte a kezem. Mivel nem lettem tetanuszos, és nem fertőződött el a sebem, befoghatom a szám. De mivem olyan pályára készülök, ahol a kézfejem tátongó seb hátrány, majd el lesz tüntetve.

A kérdésre válaszolva:

Én azokat az állatokat szeretrm, amelyikek tudnak szeretni.

Van egy nyuszim, imádom, ő meg imádja a kaját amit adok neki, de azért odabújik hozzám, ha éppen olyanja van. A határban lévő kutya is ha meglát, nyomban ekkezd futni hozzám, de annyi meg annyi állat van, akiket lehet viszont imádni:)

A bogarakat, rovarokat nem kimondottam szeretem, de ha nem a lakásomban vannak, akkor elvagyok velük.

Az állatkínzókat viszont én is legszívesebben a földhöz taposnám. Egyszer az állatokról kellett egy bemutatót tartani, és az akkor 10 éves fejemmel az állatkínzólnak halálbüntetést javasoltam...Persze, egy osztályfőnöki intő becsúszott, de nekem akkor így jött le.

Most már, tudom, hogy az állatkínzók is beteg emberek, és segítségre szorulnak. Hiszen egy épelmélyű ember nem tekeri ki a nyakát a macskájának. Viszont a macskája ártatlanul halt meg.

Az állatkínzókat sűrűbben kéne börtönbe rakni, hátha tanulnának belőle. De aki megrögzötten kínozza az ártatlan lelkeket, és ez neki jó, azt úgy arconköpném, hogy fel se tűnne a pisztoly mellett...

Én még a háborúban, rendőrségen elhunyt kutyákért szoktam egy sort sírni, mert ők tényleg csak az emberi akarat miatt haltak meg.

Egyszóval: az állatok élete is fontos, de a saját állatunk élete ugyanolyan fontos, mint az emberé.

Ember és állat között nem lehet egyenlőségjelet tenni.

Azt értem, hogy szereted a kutyádat, de ez csak a te nézőpontod, ettől még egy ember és egy állat élete nem lesz egyenértékű. Az egy eléggé leegyszerűsített álláspont, hogy az emberek között sok bűnöző van (kb. ezt úgy írtad le, mintha minden ember bűnöző lenne), az állat pedig "szereti" a gazdáját, feltétel nélkül. Mindkét megállapítás hibás és félrevezető, egyrészt, nem minden ember bűnöző és nem minden ember pusztítja veszett dühvel a világot, másrészt pedig a kutyában (és az állatban) nincs szeretet. Amit te szeretetnek vélsz, az inkább ragaszkodás az állat részéről, és lehet ez akármilyen megható, attól még az az állat tudatosan semmit nem gondol rólad, és emberi mércével mérve semmit nem érez irántad, mivel egy állat nem tud úgy érezni, mint egy ember.

Ha megtámadna téged valaki, a kutyád biztosan megvédene, erőszakosan lépne fel a támadó ellen. Namost, ha ennek a kutyának nem te lennél a gazdája, hanem valaki más, akkor ellened is ugyanúgy támadólag lépne fel, és idegen lennél a számára. És ugyanaz a kutya, ami most a tiéd, más iránt lenne ugyanígy ragaszkodó. Az a helyzet, hogy a kutyának egyébként mindegy. Mivel a kutya falkában él, és a falkában hierarchiaviszonyok vannak, a te kutyád a te "falkádban" van (az ő szemszögéből), ahol te vagy a fölérendeltje, ezért neked pitizik. Ez csak ennyi, ebben semmilyen érzés nincs, a kutyában semmilyen pozitív gondolat nem fogalmazódik meg irányodban, mivel az állatok nem is gondolkodnak, csak a beléjük programozott viselkedésformák szerint élnek. Ezért egy állat élete nem lehet egyenlő egy ember életével.

Egyébként gyerek koromban vidéken éltem, és volt egy ember, akinek nagyon vad kutyái voltak, és soha nem kötötte meg őket. Egész gyerekkoromban rettegtem hazamenni az iskolából, mert állandóan az úton mászkáltak a vad kutyái. Még visszagondolva is elfog a borzongás. Legszívesebben visszamennék az időben, és agyonverném azokat a rohadt dögöket. A fél gyerekkorom félelemben telt miattuk. Ezek csak állatok, és lehet, hogy a te kutyád számodra fontos, de más számára semmit nem jelent, és lehet, hogy inkább félelmetes. Ne akard már a saját érzéseidet általános érvényűvé tenni, és ne sértsd meg az embereket azzal, hogy egy oktalan állat életét ugyanolyan mércével méred, mint az embertársaidét.

Ok, akkor legyen az ember, a kutya, a macska, stb., stb. egyaránt fontos. De mit gondolsz a hüllőkről. Ha azok is, akkor mit gondolsz az ízeltlábúakról, puhatestűekről, stb.? Ha fontosabb neked a kutya, mint a légy, akkor jöhet egy másik okos, aki azt mondja, utálja azokat az embereket, akik lenézik a legyet a kisebb intelligenciája miatt.

Sajnos én azt tapasztalom, hogy manapság ha egy kutya vagy egy macska szenved, azon sokkal többen háborognak, sajnálkoznak, mint ha pontosan ugyanaz történik egy emberrel. Szerintem aki az embertársait nem tudja szeretni, az az állatokat sem szereti, csak "falja" őket, mert azokat lehet, azoknak nincs véleményük, nem szállnak vele szembe, birtokolni lehet őket, stb., stb.