Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Van ennek az álomnak valamifél...

Van ennek az álomnak valamiféle jelentése?

Figyelt kérdés

Hozzátartozik az álomhoz, hogy nemrég néztem egy szórólapot, amiben szerződéses határvadászokat képeznek. Illetve nemrég néztem az NCIS-Los Angeles sorozatot.

Szóval az álom:

Első napom volt a katonaságnál. Ki kellett menni egy helyszínre. Miután bementünk egy elég elhagyatott, mondhatni ijesztő épületbe, az ajtó bezárult és hatalmas tűzerővel találtuk szembe magunkat. Nekünk nem volt elég lőszerünk, ezért fedezékbe vonultunk. Egyre jobban szétlőtték a búvóhelyeinket, akkor egymást fedezve felrohantunk egy emeletet. Követtek minket, ugyanez volt, aztán következő emelet és így tovább. A tetőtér következett, az utolsó, nekünk már csak 1-2 lövésünk maradt, egyre jobban féltem. Ott volt az NCIS-ből G.Callen és próbált menteni, bújtatni, mondta merre menjek. Végül csapdába estünk, nem tudtunk feljutni a tetőre, mert folyamatosan lőttek és mi már kifogytunk. És a vége annyi volt, hogy G.Callen fölém hajolva fedezett a testével, én meg szorítottam a karját, felettünk röpködtek a golyók. Végül valaki a tetőről kinyitotta az ajtót, egy nagy fény áradt be és és ennyi. Semmi. Nem tudom, hogy végül meghaltunk-e vagy megmentettek -e vagy kifogyott az ellenség is, amiről amúgy szintén semmit sem tudok. Csak a nagy fény, ahogy fél szemmel felnéztem a fedezékből. Ennyi és felriadtam, nagyon vért a szívem.



Most ez annyit jelent, hogy hülye filmeket nézek meg az a szórólap? Vagy valami konkrét?

(Légyszi ne nézzetek hülyének, szokott álmomban érdekes ijesztő hülyeségeket kreálni az agyam, de ez most nem volt olyan zavaros, mint a legtöbb összevisszaság, de azért mégsem értem.)


ápr. 7. 13:23
 1/5 anonim ***** válasza:
0%
Nézz inkább pornót. Ha ezek után is ilyeneket álmodsz, akkor nincs mese, téged az Isten is fegyveres valakinek teremtett.
ápr. 7. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Most a Flash a villámot nézem, az olyan meseszerű.

De amúgy ez nem vicces.

Nő vagyok. De gondolom ez már egyértelmű.

Nem mindig amúgy, de többnyire valami ijesztő dolgot álmodok. De legtöbbször ez valami katyvasz. Se eleje se vége se értelme. Vagyis lehet, hogy jelentenek azok is valamit, de elmagyarázni se tudom, mert olyan zavaros.

Pl egyszer a semmiből, a sötétből előjött egy asztal. Négy láb, fából, semmi extra. A sötét semmiben felnt volt egy ablak szerűség. Az asztalon gurult egy nagy görögdinnye. Ami egyszer csak elkezdte köpködni magából a magokat. Ahogy gurult és köpködött, eltalált néhány mag egy csövet. Aztán elkezdett ömleni a víz a csőből és a szoba kezdett megtelni vízzel. Felúsztam a kis ablakig, ahol kifolyt a sok víz. Én nem mertem ki rajta, de kiláttam és azt láttam, hogy árvíz lett. Kiabáltak, de sehol senki és ahogy álmomban kiabáltam, a valóságban is és arra felriadtam. Meg ilyen f@szságok.

ápr. 7. 18:15
 3/5 A kérdező kommentje:
*Én nem fértem ki rajta*
ápr. 7. 18:16
 4/5 anonim ***** válasza:

Ezek a "durva" álmok nálam lelki traumákat elevenítenek fel.

Múltkor azt álmodtam, hogy a szemem láttára gázolt halálra egy teherautó egy gyalogost. Minden porcikája összetört, véresen, kicsavarodott végtagokkal haldoklott előttem az aszfalton.

Valóságban átélt traumáim: Vonat embert halálra gázolt. Egy kamion elgázolt egy őzet. Az őz tüdeje és még lüktető szíve elébem csapódott az útra.

ápr. 7. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

#4 Jesszus. Ez nagyon durva.

Nem tudom, néha én is össze tudom kötni, hogy valószínűleg mi miatt álmodtam ezt és azt.

De nem mindig. Néha fogalmam sincs, honnan jön, meg semmi értelme az egésznek.

ápr. 7. 18:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!