Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet az álmom?...

Mit jelenthet az álmom? Nagyon megrémültem.

Figyelt kérdés

Sziasztok

17 éves lány vagyok.


Azt álmodtam, hogy az iskolámban voltunk a tesiöltözőben. ( Az iskolánk 5-12 osztályos, tehát felsőtagozat,középiskola és szakmunkásképző egyben.)

Szóval a tesi öltözőben voltunk, és bejött egy pár kisfiú.. olyan ötödikes-hatodikos félék lehettek. Bementek a zuhanyzós részbe, és vért pisiltek. Nagyon " mókásnak" találták, röhögtek is rajta egy sort, de mi lányok féltünk.. Arra emlékszem még, hogy attól féltünk, hogy valami fertőzés, és nem mertünk semmihez sem hozzá érni. Én véletlen hozzáértem a csaphoz, és a nyakamon lévő sebhez (valóságban nincs semmilyen seb a nyakamon) értem.

Aztán bejött egy kisfiú aki direkt minket akart lepisilni vérrel.. és én meg ellöktem, ő rugdosott engem, én pedig elkezdtem ököllel verni, majd felemeltem a ruhájánál fogva, és kivágtam az ajtón. Alapjáraton nagyon szeretem a gyerekeket, és nem lennék képes bántani őket, akármilyen hülyeséget is csinálnának, szóval nem tudom, hogy mit jelenthet, de nagyon félek.

A válaszokat előre is köszönöm.


2013. dec. 7. 11:34
 1/6 anonim ***** válasza:
Azt jelent, hogy óvakodj a vért-pisilős kisgyerekektől mert elkapod spirituálisan a szifiliszt. Üdv, a családomnak Jigsaw 60 éves cukrosbácsi.
2013. dec. 7. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ja, és puszi a homlokodra kérdező majd elküldöm a számlát, amiért választ adtam a kérdésedre. ;) ) Üdv, Jigsaw hivatásos-Strici-futtató.. és férfi model.
2013. dec. 7. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Édes vagy, köszönöm.

Ezentúl értelmes emberek válaszát várom :)

2013. dec. 7. 12:00
 4/6 anonim ***** válasza:

Ha értelmes választ vársz, akkor sok sikert hozzá.


Üdv, ÁlomfejtőFizetniMikorFogsz?

2013. dec. 7. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 Losselte ***** válasza:

Kislányon, nagyon sajnálom, hogy ilyet álmodtál. Továbbá mélyen elítélem az ostoba válaszadót (név nélkül is tudod, kit), és a nevében bocsánatot kérek érte.


Ahhoz viszont, hogy az álmod jelentőségéről írhasson bárki is, szükséges lenne, hogy kicsit többet tudjon meg rólad, főleg azokról a lelked mélyén lévő félelmekről és vágyakről, amelyek ide vezettek. Ezeket azonban ne tárd fel itt. Inkább Te saját magadnak vizsgáld meg ezeket. A 17 éves lány vágyai és az ezzel kapcsolatos félelmei összefüggését keresd. Vannak tippjeim, de nem több. Azokat viszont nem bocsátom kösz-szájra. Mint mondtam... magad végezd ezt el, de őszinte légy magadhoz. Ne az érzelmeid, ne az elméd, és ne az egód hangjait keresd, hanem igazi bölcsességért "imádkozz". Meg fogod találni. Én hiszek benne. Sok sikert!

2013. dec. 7. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
2013. dec. 7. 20:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!