Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Voltak már valakinek hasonló...

Voltak már valakinek hasonló típusú álmai, ha igen mi okozhatja ezeket, és jelenthetnek-e valamit (pszichológiai értelemben is)?

Figyelt kérdés

Nos kicsit hosszú lesz, előre szólok:

Ma mentünk temetőtúrázni, a kocsiban olvastam, nagyon-nagyon leverten kómásnak éreztem magamat, bent maradtam a kocsiban amíg bementek a sírokhoz közben zenét hallgattam, és olvastam. Az egész könyv a kezemben elkezdett elhomályosodni nem igazán láttam amit olvasok majd valahogy kidőltem, és ilyen éber-alvó állapotba kerültem. Sokáig néztem egy adott pontot, és nem tudom, hogy aludtam-e egyáltalán, mivel érzékeltem a világot magam körül. Egymást követő képek jöttek a fejemben, mintha lassított kisfilmek lettek volna. A délutániból 1re emlékszem, a legutolsóra ami az, hogy ülök haverom meg képen vág, erre kikerültem ebből az állapotból, kicsit fel is ugrottam, utána meg elaludtam rendesen.

Estefele felmentem olvastam még egy kicsit kaja után, meg gitároztam (nagyanyáméknál voltunk) ugyanazt a levert kómás állapotot éreztem, és lefeküdtem. Nem aludtam el, fokozatosan kerültem ilyen mélyebb "pontra", konkrétan gondolatban beszéltem saját magamhoz, és direkt elő akartam idézni valahogy ezt az "állapotot", és nem tudom miért. A párnákat a két fülemhez tettem, meg be a szemem elé, hogy totál csend meg sötétség legyen, bár később teljesen süket lettem nagyjából a kocsisnál is, mintha a világ megállt volna körülöttem. Váltakozó képek, meg kisfilmek jöttek, az első az volt, hogy (fekete fehérben) apám támaszkodik a csempefalhoz mellkastól felfele látszódik, és vérzik a keze. Utána a nyakába öntenek egy kád vért (nem látom ki, nem látom a kádat), és ő elesik.

Az ezt követő képen egy 1932es fénykép közeledett felém lassan egy családról (úszott a kép a vízen), és volt 2ikerlány 8-9évesek, rájuk közelített, majd megelevenedett és feldarabolták egymást. Utána felidézhetetlen képek jöttek, és 2hang beszélgetett a fejemben a másikkal az egyik én voltam, hogy ezt most én direkt csinálom, hogy becsapjam önmagam, vagy az agyam csinálja a tudatomon kívül majd gondolni próbáltam valamire, megidézni egy adott képet viszont nem az általam megidézett kép jelent meg. A nagyrésze képen szerintem gyilkosság volt, láttam macsétát, vért talán egy kanapét? holttesteket? nem igazán emlékszem :/. Ezután láttam ugyanazt a haveromat színesben aki a délutániban is benne volt, csak a jobb keze félig le volt vágva. Ezenkívül voltak még képet, de azok nem sokkolóak.

Hasonló típusú álmaim, képzeteim ? minek nevezzem? elég régóta vannak, 7-8évesen volt egy suli után lefeküdtem a kanapéra, és mintha láttam volna saját magamat a szoba sarkából, utána meg magamba zuhantam és a falat ahol bámultam, néha közelről láttam, néha távolról. És akkor sem volt ismeretlen ez az egész érzés. Nagyjából 20-30percig tartott.

nem nagyon hiszek az okkult dolgokban, de meghallgatom az olyan véleményeket is.

17éves fiú vagyok


2014. nov. 1. 23:31
 1/2 anonim válasza:
Nem lehet hogy esetleg valami lelki gondok váltják ki ezt?! Az is felmerülhet hogy skizofrén vagy.
2014. nov. 2. 05:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

"...feldarabolták egymást."

Ez olyan lehetett, mint amikor a hentes melléütött a bárddal lecsapta egyik kezét, majd dühében fogta a bárdot és levágta a másikat is...!

.

Ezoterikus választ akarsz?

Mindezt azért álmodtad, mert "temetőtúrán" a kocsiban ülve, zenét hallgatva vártad haverjaidat, míg ők tiszteletüket adták elhúnyt szeretteiknek!

Nem ezoterikus választ akarsz?

Az álmodás folyamata az agy munkája, működésének természetes folyamata. Bizonyítottan álmodnak az embriók a pocakban, az állatok is álmodnak.

Az álmodásról egyetlen következtetést szabad levonni: aludtál és agyad REM fázisban dolgozott.

2014. nov. 2. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!