Az mitől középút, hogy valamitől teljesen tartózkodj, akár nemi élet, akár parfüm használata mondjuk, amiért ki is tagadnak pl. egy buddhista szerzetesrendből?

Szerintem ez elég egyszerűen magyarázható : a vallások többsége (meg néhány filozófiai irányzat is) szellemi/lelki értékekre helyezi a hangsúlyt, nem a testre.

Kb az ösztönök legyőzése, és az "állatból" emberré válás a lényege az egésznek.

Persze vannak speciálisabb esetek, a katolikus papok cölibátusa az egyházi vagyon szétosztódásának megelőzésére is szolgál például emellett, de ez a lényegen nem változtat.

A szerzeteseknél nem véletlen van amolyan próbaidőszak. Azok, akik a próbaidőszak végére képesek elérni a szexuális vágyak megszűnését, belépnek a rendbe, akik nem, azok máshoz kezdenek az életükkel. A szerzetes, főképp a buddhizmusban, és más önfegyelem központú keleti vallásokban nem gondol, és nem vágyik szexualitásra. Ha ritka esetben mégis ilyesmi történik, és a szerzetes nem tud, vagy akar úrrá lenni rajta, bármikor kiléphet. De általában néhány év alatt megszűnnek ezek a vágyaik. Nem elnyomják őket, hanem teljesen máshová csoportosul át a figyelem. A test alkalmazkodik az elméhez. Ez alapvető, ha még ezt sem lennének képesek elérni, nem léteznének szerzetesrendek.

Nem szükséges illatszereket használni, hogy ne legyél büdös. Egyszerűen csak ügyelned kell a személyes tisztaságra. A szerzetesek, még a női rendek is borotválják a hajukat, és rendszeresen tisztálkodnak. Így nem büdösek, nem koszosak, és a szerény körülmények között gyakran előforduló hajtetű sem zavarja őket. A mosakodás a legtöbb rendben nem csak hogy szokványos, hanem még rituális jellege is van. A tiszta test, tiszta szellemet eredményez, legalább is az alapötlet ilyesmi. Az illatszereket megtartják vallási rituálékra. Mint például a füstölők, és illatolajok. De ezek sem a saját testük illatosítására vannak, hanem a vallási szertartást egészítik ki.

A lelki út csak kezdetben vágy. Ha a vágy megmarad, a sikertelenség csalódást okoz, és végül megállsz, vagy letérsz. A kezdeti vágyat fegyelemmé, céltudatossággá, akarattá, eltökéltséggé alakítják. A vágy elmúlik, a céltudatosság kitartó. Ezért vonulnak el, és fegyelmezik magukat a szerzetesek. A világi hívektől nem várják el mindezt, tőlük csak a tőlük telhető legerényesebb életet várják el, és a néhány teljesen logkus alapszabály betartását, ami nagyjából minden kultúrában azonos. Ne ölj, ne lopj, ne ess túlzásokba a vágyaidat illetően, ilyesmi. Számukra ez vallás, és életviteli iránytű. A szerzetesek számára út a szellemi élethez.