Kezdőoldal » Ezotéria » Jóslás » Hogy' lehetséges, hogy néha...

Hogy' lehetséges, hogy néha "látom" a jövőt?

Figyelt kérdés

Már többször előfordult, hogy a velem történt eseményeknek a bekövetkeztét, valamilyen formában láttam már előre.

Értem ez alatt, hogy nem egyszer éltem már át olyan dolgok megtörténtét a valóságban, amiket álmomban láttam.

Például, néhány hete azt álmodtam, hogy édesanyámmal ültem a teraszon,teáztam és beszélgettem, minden idillinek tűnt, amikor is kaptam egy üzenetet, ami meglehetősen kellemetlen híreket hozott. Mint írtam ez csak egy álom volt, de tegnap azt vettem észre, hogy anyukámmal ugyanúgy kint vagyunk a teraszon, ugyanarról a témáról beszélgetünk, és ugyanazokat a teákat isszuk, mint ahogyan, az álmomban láttam (a teát, azért fontos kiemelni, mert azt a bizonyos teát, amit élőben fogyasztottam, még nem ismertem azokban, a hetekben, amikor az esetet álmodtam, de ettől függetlenül az álomban is szerepelt). Körülbelül, ekkor realizáltam az éles párhuzamot az álmom és a valóság között -és mivel fel tudtam idézni a teljes álmot, és így tudtam a "folytatást" nem deja vu-ről beszélek-, közvetlenül utána kaptam meg a fent említett üzenetet, úgy, hogy már számítottam az érkezésére.


Ez egyetlen példa volt, te több ilyet is fel tudnék sorolni. Többször történtek már meg velem, olyan események, amiket "álmomban előre láttam", vagy "látomásként" játszódtak le a fejemben -utóbbi ritkább, de pontosabb, mint az álmok.


Szerintetek, ezeknek mi lehet az oka?



2023. máj. 26. 11:03
 1/9 Tudi333 ***** válasza:
89%
Érzékeny vagy az ilyesmire.
2023. máj. 26. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
0%
Sehogy.
2023. máj. 26. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
86%
Nekem is néha vannak jós álmaim,és kíváncsi lennék,hogy mitől vannak.
2023. máj. 26. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
56%
Nem tudom, de ha megálmodod a lottó számokat, akkor azt elmondod nekem? :)
2023. máj. 26. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Hogy lehetséges, hogy lélegzel?
2023. máj. 26. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
53%

"nem deja vu-ről beszélek"

De igen, pontosan ez a deja vu, amit itt leírtál.

2023. máj. 26. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
36%
Velem is mostanában volt ilyen. Tudtam, hogy ami most történik, azt pár nappal ezelőtt megálmodtam.
2023. máj. 26. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha valóban van ilyen képességed, keresd Vassyt.

Ő tudós, de ezzel is foglalkozik.

2023. máj. 26. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 gungasam ***** válasza:
kezdj el lottózni..
dec. 1. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!