Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » A kvantumfizika a spiritualitá...

A kvantumfizika a spiritualitás filozófiájához áll közel, nem pedig a materializmushoz. Tudtad? Milyen gondolatok ébrednek benned?

Figyelt kérdés

Gyakran hallhatod, hogy a kvantumfizika oyan dolgokat bizonyít, amelyek ellentmondanak a logikának és a józan észnek, a racionalitásnak és az objektivitásnak. Amit a kézzel fogható un. klasszikus fizikából gondolsz (materializmus, csak az van amit meg tudsz fogni...) valójában nem igaz, csak a világnak egy kis szegletére, de mivel nem láthatsz bele mindenbe (atomokba, részecskékbe) így azt hiheted ez a valóság, közben a spiritualitás filozófiájával mutat maga a kvantumfizika hasonlóságot !


* * *


A tudományokból (klasszikus fizika, biológia, kémia) olyan dolgokat tudtunk meg, melyek mindegyikre igazak egyértelműen, de a kvantumfizikára nem !


Kvantumfizikában minden teljesen máshogyan van, melyek az eddigkialakult szemléletünkkel amit racionálisnak gondolunk szöges ellentétben van.


Nézzünk példákat ;


- Az elektromosság, a fény, az agyi kisüléseknek is a fénysebesség a korlátja, de magának az univerzumban való utazásnak is, erre a kvantumfizikában létezik azonnali kapcsolat egymástól fényévekre lévő objektumoktól. Ez felfoghatatlan, hogy miért van? Össze vannak kötve ? A kvantumhatásnak nem kell idő ahhoz, hogy végtelen távolságokat tegyen meg ? Ez teljesen irracionális, mégis igaz. :-D


- Ott a kedvencem. Az, hogy létezik legkisebb távolság. Ugye tudod a klaszikus fizikából, a biológiából stb. hogy minden egyre továb bontható és minden agyagból áll. Azt gondolnánk, hogy csupán az szab határt a legkisebb anyag megismerésének, hogy nem vagyunk képesek azt megmérni, a műszerein kmiatt, de mint kiderült a ez is hamis ! A Plack hossznál nem létezik kisebb távólság. És nem a mérőműszerek érzékenysége miatt lásd Heisenberg reláció.

Ez is döbbenetes


-Még egyet leírok. Úgy tapasztalod a tárgyakat, hogy egyetlen helyen vannak. A biológiában egy élőlény egyetlen meghatározott helyen van, ahogyan a klasszikus fizikában, de a kvantumfizikában ez nem így van ! Bizony egy objektum lehet egyszerre több helyen is. Látható is amerikában egy ilyen tárgy kiállítva, mely távól van egymástól mégis egyetlen tárgy. Ezeket úgysem vagy képes felfogni, ha nem olvastál sok kvantumfizikát. Íme néhány kérdésemben összefoglaltam ezeket az anomáliákat. Olvasd el őket :-)



Hogyan látod te ezt ? Milyen gondolatok ébredtek benned?



2015. okt. 6. 19:27
1 2 3 4 5
 11/50 A kérdező kommentje:

"Különben zoli a suli könyvtárában porosodik vagy két doboznyi 11-12-es fizika könyv.Túlrendelés miatt senkinek nem kell,szóval ha van kedved megtanulnia valóságos fizikát akkor szívesen elpostázok neked egy példányt."


Az ne zavarjon, hogy fizikus vagyok.

2015. okt. 8. 19:51
 12/50 anonim ***** válasza:
73%
Kérhetnék akkor egy publikációt?
2015. okt. 8. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/50 anonim ***** válasza:
79%

És mielőtt szétröhögnéd magadat Ozmium (teljesen jogos) felvetésén,miszerint a kvantumfizikai folyamatok is lehetnek megfoghatóak,és a klasszikus fizika is lehet nem megfogható,azelőtt kérlek írd le (fizikushoz méltó) precizitással mit is értesz "megfogható" alatt.

Mert így kapásból eszembe jutott klasszikus fizika témán belül mondjuk a helyzeti energia.Lehet hogy elég primitíven leírható dolog,de azért ez se olyandolog amit úgy könnyen vizualizálunk magunk előtt.Vagy másik ilyen amitől én is és úgy a diákok 99%-a agyfäszt kap/tam,az a mágneses indukció értéke volt.Ne mond hogy ez is egy tök triviális,hétköznapi fogalom.A klasszikus fizika is tud elvontul működni,nem korlátozódik a primitív Ró=m/V képletekre.

2015. okt. 8. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/50 anonim ***** válasza:
64%
És gratulálok hogy 3 év alatt még mindiog nem tudta felfogni az a prokarióta agyad hogy a materialista az nem a retardált szinonímája.Én materialisdta vagyok,de nem állítok,és nem is állítottam ilyet az életben hogy csk az van ami kézzel fogható.Hogy visszatérjek az előző kommentemhez, se én se senki a világon nem tapizta meg mondjuk a mágneses erővonalakat.Még senki nem mondta meg a puszta érintése után hogy mekkora egy kondenzátor fluxusa.Vajon miért?Mondjuk mert a világ áll csak KÖZVETETT módszerekkel mérhető részekből (ha valóban fizikus lennél akkor ez egyértelmű lenne neked).
2015. okt. 8. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/50 anonim ***** válasza:
40%

Különben tegyük fel,tényleg abszolút rosszul tudunk minden a modern fizikán belül,és semmi nem úgy van ahogy ma azt tanítják (de hogy akkor hogy a kürvaéletben működik az atomreaktor,vagy részecskegyorsító azt jó lenne tudni...)

Ez annyit jelent hogy nem tudjuk a természet működésének ezen szintjét.


Te viszont rögtön egyenlőségjelet húzol a nemtudja a mainstream tudomány,és a spirituális zagyvaságok közé.

Nem,ez nem így megy.Az hogy a tudományos közösség nem tud vaslamit,nem jelenti azt automatikusan hogy egy légbőlkapott hiedelmekre épülő "alternatíva" helyes lesz.

Ha valóban nem tudnánk a kvantummechanika mikéntjeit,akkor se lenne bizonyítva a te szellem,lélek,biszbasz elméleted.Arra még ugyan úgy vonatkozik a bizonyítás terhe (amit 3 éve kér tőled mindenki,de te csak elborult költői kérdésekbe,és monológokba tudsz ereszkedni,válaszokba nem)


Különben mint fizikus (jah,persze...) tudnod kéne hogy egy tudományterület képviselője csak a saját területén releváns vélemény.Ergó te ne nagyon beszélj itt nekünk az agyműködés mikéntjeieről (ezt más kérdéseidben előszeretettel boncolgattad) mert az a biológusok,azon belül a neurológusok és sejtbiológusok dolga.

2015. okt. 8. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/50 A kérdező kommentje:

"És mielőtt szétröhögnéd magadat Ozmium (teljesen jogos) felvetésén,miszerint a kvantumfizikai folyamatok is lehetnek megfoghatóak,és a klasszikus fizika is lehet nem megfogható,azelőtt kérlek írd le (fizikushoz méltó) precizitással mit is értesz "megfogható" alatt"


Igazából maga a klasszikus fizika az megfogható, míg a kvantumfizika igazából nem vagy csak nagyon trükkös áttéteken keresztül. 90 i.q-val is meg lehet érteni, mit jelent a megfoghatóság. A makroszkópikus tárgyakat meg bírod fogni. Ha kísérletet végzel látod az eredményét, de kvantumfizikában nem igazán, de itt nem erre gondoltam, hanem arra, hogy vizualizálható a klasszikus fizika, míg a kvantumfizika nem. Nem láthatod lelki szemeid előtt, míg a klasszikus fizikát igen


Ez alatt azt értem, hogy pl a labda spinjét látod és van vizuális kontextusa a klasszikus fizikában, míg a részecske spinjének nincsen, meg persze nem is látod. Igazából, ha elvégezted a középsulit ezt érteni kellene kérem -.-

2015. okt. 8. 21:41
 17/50 A kérdező kommentje:

"És gratulálok hogy 3 év alatt még mindiog nem tudta felfogni az a prokarióta agyad hogy a materialista az nem a retardált szinonímája.Én materialisdta vagyok,de nem állítok,és nem is állítottam ilyet az életben hogy csk az van ami kézzel fogható.Hogy visszatérjek az előző kommentemhez, se én se senki a világon nem tapizta meg mondjuk a mágneses erővonalakat.Még senki nem mondta meg a puszta érintése után hogy mekkora egy kondenzátor fluxusa.Vajon miért?Mondjuk mert a világ áll csak KÖZVETETT módszerekkel mérhető részekből (ha valóban fizikus lennél akkor ez egyértelmű lenne neked)."


Akkor stílszerűen visszakérdezek, hogy a te eukarióta agyad nem fogta fel, hogy az erővonalak létének nincsen köze annak, hogy a forrása a részecske materialitásának kérdésétől független ????? :xD


Gondolom nem.....


Az, hogy a világ mérhető, még nem jelent materiálisat.

2015. okt. 8. 21:44
 18/50 A kérdező kommentje:

"Különben tegyük fel,tényleg abszolút rosszul tudunk minden a modern fizikán belül,és semmi nem úgy van ahogy ma azt tanítják (de hogy akkor hogy a kürvaéletben működik az atomreaktor,vagy részecskegyorsító azt jó lenne tudni...)

Ez annyit jelent hogy nem tudjuk a természet működésének ezen szintjét"


Tudjuk egy szintjét valóban, de az amit tudunk filozófiailag mást takar, mint amit hiszünk róla. A modern kvantumfizika ráadásul már most nem áll távol a spiritualitástól, eléggé furán hangzik ugye !?


Penrose miért hisz a lélekben, szerinted & miért próbálja kvantumfizikailag igazoltan látni ?


Ugyanarra az eredményre jutnak az agykutatók is, sőt mint fizikus tudnom kell, hogy az axonok kisülési mérettartománya kvantumfizikai mérettartomány-e ? Ugye ! :P


***


Amit mi spirituális zagyvaságnak hiszünk, az lehet hogy valóság és a kvantumfizika alátámasztja. Az meg a világ vicce, hogy olyanokat nem tud valaki, hogy a planck tartomány alatt nem értelmezhető fizikai mennyiség, és azt jelenti, hogy nincsen semmi alatta és ilyen ismerettel oltanak fizikust. Mindegy....

2015. okt. 8. 21:51
 19/50 anonim ***** válasza:
47%

Egyébként töredelmesen megvallom:Nem értek,és valszeg a jövőben se fogok érteni a fizikához,annál a szintnél jobban hogy egy problémára rádobjak egy képletet,behelyettesítgessek,esetleg egyenletet rendezzek.Ez a szint amit én képviselek.Tehát az hogy én mondjuk nem tudok válaszolni egy egy fizikai jelenségre,az nem azt jelenti hogy semelyik szkeptikus nem tud válaszolni.

Én biológia érdekléődésű ember vagyok,diákkutatóként is egy biosz laborban voltam asszisztens,de néha kaptam érekesebb munkát is a petricsészék és táptalajok előkészítésénél.

Lényeg annyi hogy a biológia vonatkozású sületlenségeidhez hozzá tudok szólni mint hozzá értő személy.

Írod hogy"Ami nem véletlen, mert az axonok kisülése kvantumfizikai mérettartományokban történik."

Már bocs,de az axonokon keresztülfutó ingerületek ionokból állnak (pl.:nátrium ion).Ez még rohadtul nem kvantum lépték.Például ezért van az hogy a kémiai egyenletek során nem változnak mondjuk sztöchiometriai számok.

2015. okt. 8. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/50 anonim ***** válasza:
0%
Jó,Penrose álláspontját nem ismerem,és nem lennék meglepődve hogy az amit ő ért "lélek" alatt,azt te nem úgy gondolod.Mindenesetre akármilyen híres tudós is,neki is bizonyítania kell az állításait,különben csak próbálna lyukat beszélni az emberek hasába.
2015. okt. 8. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!