Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Van itt olyan, aki biztosan...

Van itt olyan, aki biztosan ki meri állítani, hogy neki volt előző élete?

Figyelt kérdés

Egészen kicsi korom óta azt érzem, hogy nekem volt már előző életem, és ez az utolsó. Körülbelül 4-5 éves lehettem, vagy még kisebb, amikor megfogalmazódott bennem, tényként kezeltem. Emiatt mindig úgy éreztem, hogy ennek megfelelően kell viselkednem. Minden önelégültség nélkül elmondhatom, hogy nagyon nemes lélek lakozik bennem, ez már gyerekként megmutatkozott.

Egyetemre járok, jó tanuló vagyok, dolgozom mellette tisztességesen, csodálatos családom van, akik szeretnek, és én szeretem Őket. Mégis úgy érzem, hogy egy hatalmas dolog hiányzik az életemből. Emiatt nagyon sokszor vagyok boldogtalan. Nem tudom mi az, ami hiányzik.


Kicsit úgy érzem, mintha kettő lelkem lenne, az ősöreg bölcs, a másik pedig, aki én lennék valójában, akinek születtem.

Alapjáraton egy vidám pozitív személyiség vagyok, mindig őszinte, és az emberek szeretnek ezért, talán egy kicsit naiv is, mivel sosem feltételezek semmi rosszat másokról.


Előfordul, hogy valami rosszul alakul, és indulataimat, magamon vezetem le, sosem tudnék másokat sem fizikálisa, sem lelkileg bántalmazni. Ebből természetesen következik az, hogy bántom magam, ha ideges lettem másra. Mintha a fájdalmat beszippantaná a bőrőm és elmúlik minden haragom. EZ hiba. Agykontrollal szabályzom.


Szívesen beszélgetnék olyanokkal, akik hisznek a lélekvándorlásban. Én nem emlékszem ki voltam előző életemben, de sok furcsaság van bennem, amiket nem értek.


23, lány



2020. nov. 24. 23:27
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
71%
Teljesen biztos, hogy volt előző életem. Láttam, tudom ki voltam.
2020. nov. 24. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim válasza:
43%
Èn nem hiszek az ilyesmiben
2020. nov. 24. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
80%

Erősen érzem, hogy volt.

Vannak emberek akikről tudom, hogy ismertem őket.

Az, hogy te bántod magad, furcsa.

Ez valahogy nem stimmel.

2020. nov. 25. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
77%
neked valami nem stimmel a szüleiddel, ugye?
2020. nov. 25. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 A kérdező kommentje:

Reménykedtem, hogy van olyan valaki, aki tudja, hogy volt és szinten hiányzik neki abból az életből valami.

A szüleimmel minden a legnagyobb rendben van, nem gondolom, hogy ez rájuk lenne visszavezethető. Önmagában nem találom a megnyugvást és a boldogságot. Semmiképpen sem mondanám jó dolognak, de furának főleg nem. Minden ember másként éli meg az élet nehézségeit. Azt viszont pontosan tudom, hogy nem ezzel az életemmel van problémám, olyan ez, mint egy álom, amiről tudod, hogy fontos, valamit meg kell tenned miután felébredsz, de nem tudod felidézni mi az.

2020. nov. 25. 02:46
 6/53 anonim ***** válasza:
74%
Önmagadban kell keresned a megnyugvást, ott megtalálod.
2020. nov. 25. 06:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 anonim ***** válasza:
61%

tudom, hogy volt, bár én sem emlékszem. (legalábbis nem 100%, hogy az az...)

Ez nekem "alap" mindig is.

Hogy hiányzik e valami? Lehet, gyerekkoromban nem volt meg az érzés...szóval a hiány abból az időszakból származhat.

2020. nov. 25. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
94%
Voltam ilyen utazáson 2x is. Több dologra rájöttem azóta. Hiszek benne. Így müködik az Univerzum.
2020. nov. 25. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 anonim ***** válasza:
67%

Ha abból indulok ki, hogy folyamatos metamorfózisban vagyunk, sejtszinten, szerv, stb., akkor igen, emlékszem.


Jó lenne, találkozni egy Gautama szintű megvilágosodottal.

2020. nov. 25. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/53 anonim ***** válasza:
18%

hmm ..én 100% biztos vagyok benne, hogy nincsen ilyen, mert arra sem emlékszik az ember, amikor megszületett, melyik napon -csak bízik benne, hogy az amit a szülei és orvosok mondanak az jó dátum-, az összes ilyet a démonok átverése.

Következő élet viszont lesz, vagy a mennyben vagy a pokolban, mindenkinek vagy a jó vagy a rossz tettei alapján.

Egyébként a helyes válasz az mindig ami hosszútávon lelki nyugalmat add.

Isten áldjon!

2020. nov. 25. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!