Mitől lehet ez?

Figyelt kérdés
8 hetes a babám. Este 8-9 között fürdetjük, max. fél 10-re elalszik. (Tápszeres baba) Éjjel 1-fél 3 között kell enni. Büfi, majd a vállamon alszik kb. 20-30 percet. Visszateszem a kiságyába (ott van mellettem a hálószobában, éjjeli fényt is használunk), és kb. fél óra múlva elkezd mozgolódni. Tök nyugtalan lesz, szinte forog a kiságyban (keresztbe), beszélget magával, nyögdécsel, de általában a szeme csukva van. Ilyenkor a következő etetésig kb. 4-4:30 körülig ezt csinálja, majd eszik,és egyszerűen nem lehet visszaaltatni. Kezdődik a napunk. És van olyan, hogy délelőtt hiába viszem el sétálni ott sem alszik el. :( Hordozókendőt is használunk, de abban is csak akkor alszik, ha végig sétálok vele, de a hátam/derekam nem bír 1 óránál sokkal többet. Igazából ez a hajnali kelés lenne a kérdésem, hogyan tudnánk elérni, hogy legalább 6-ig csendben aludjon? Napközben sem alszik olyan sokat: 2*1 órát, meg egy hosszabbat, max. 2,5 órát, de ez utóbbi nem mindig jön össze. (Babakocsiban, hordozókendőben, ritkán a kanapén, kiságyban.) Este 5, 6 után már nem szokott aludni. Olyan, mintha éjjel 6 óra alvás elég lenne neki. Tudom, hogy folyamatosan változni fog ez, de ez már kb. 1 hónapja így van, és nehéz elképzelni, hogy hamarosan esetleg többet fog aludni. Tudunk tenni vmit azon kívül, hogy bírjuk ki? :)
2016. szept. 13. 14:01
 1/4 anonim ***** válasza:
Nem fáj a hasa? Az éhséget teljesen ki tudjuk zárni?
2016. szept. 13. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Nem vettük észre, hogy hasfájós lenne. Kaki előtt szokott nagyokat pukizni órákon át, de napközben erre nem ébred fel, tehát emiatt gondolnám, hogy este sem ez az oka. Éhségre én is tippeltem, próbálok is figyelni rá, hogy elég tápot kapjon, de gyakran bealszik rajta. Nem nagyon akarom ilyenkor kivenni az ágyból, és én felébreszteni, de lehet, hogy megérne egy próbát, hogy újra megpróbálnám etetni olyankor.KÖszi!
2016. szept. 13. 18:14
 3/4 anonim ***** válasza:

Nekem ilyen piciként akkor nyögdécselt alvás helyett/közben a babám, ha büfiznie kellett. Pedig büfiztettem evés után szorgosan, jött is, de ha elfektettem, utána mindig kellett neki még 10-20 percen belül. Fel sem kellett venni, csak megemelni a felsőtestét, kicsit megveregetni a hátát, büfi, és nyugodtan aludt tovább.

Nem állítom, hogy nálatok is ez van, de próbáld meg, mikor nyögdécsel.

2016. szept. 13. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Olyan nálunk is volt, hogy letettem aztán nyögdécselt, nem is értettem a helyzetet majd hallom büfizik, ezután csend. Be is aludt. Ő hason alszik így ezzel nem volt gond, félálomba is megoldotta.

De ha sokat pukizik akkor nem teljesen zárnám ki a hasfájást sem. Vagy te kérdezted a hajnali hasfájást? Ha igen.. Masszírozd a hasát, tornáztasd, ha pukizik eleget csak utána tedd vissza aludni. Remélhetőleg így már nyugodtan fog aludni.

2016. szept. 14. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!