Akik nehezen hozták meg a döntést, hogy vállalnak második gyermeket, de vállaltak, mi volt az ami meggyőzte őket?

Én mindig is több gyereket akartam, de amikor megszületett az első, el sem tudtam képzelni, hogy egy másikat ugyanúgy szeressek mint őt. Ő volt a mindenünk, teljes volt a család, csak ott volt bennem, hogy hát csak kéne még gyerek, mert később megbánom ha nem lesz.

Bevállaltam, hát anonim le merem írni, hogy 1 gyerekkel teljesebb volt a család. Nem alakult ki a másodikkal olyan kötődés mint az elsővel, ráadásul folyamat bűntudatom van, hogy az első néha háttérbe szorul. Mondjuk ki, megbántam :(

Ne haragudj, hogy ezt írom de szerintem neked kell második gyermekre vágynod, nem a gyermekednek kistesót adnod. Szerintem ezért is lehetsz bizonytalan. Az hogy te nem szerettél egyke lenni, nem jelenti azt, hogy a gyermeked ugyanígy érez. Sőt mivel te tudod milyen volt, így tudsz neki segíteni azokban a dolgokban, amikor esetleg egyedül érezted magad. Például közösségbe vinni, állandó játszópajtást keresni neki, unokatesók stb.

Sokan nem jönnek ki jól a tesójukkal, szóval ezt sem lehet előre tudni. A mi családunkban a többség nem jött ki a tesójával kiskorában sem, felnőttként már nem is beszélnek. Én jóban voltam a nővéremmel, most is tartjuk a kapcsolatot, de az ő kislánya és kisfia nagyon nem tudnak együtt játszani, sokat panaszkodik, hogy csak nyúzzák egymást, megy a sírás egész nap.

Szia! Nem biztos, hogy teljesen releváns a válaszom, de hasonló gondolatok foglalkoztatnak engem is. Mi így vagyunk/voltunk, és állunk jelenleg az “üggyel”:

Nekem 2 testvérem van, férjemnek 1. Én mindenképp több gyereket szerettem volna, legalabb 2 de akár 3. Ő viszont max 2, de sokszor azt mondja neki 1 is elég lenne. Îgy megállapodtunk a 2-ben.

Kis korkülönbséget terveztünk😃 aztán vagy volt kifogás, hogy épp miért nem, vagy olyan események történtek, hogy amiatt nem, de egyenlőre továbbra is egy gyerekünk van.

Ő már 3 is elmúlt, tehàt az effektív kis korkülönbség már biztos nem jön össze. Sokat agyaltunk mostanában mind a ketten egyáltalán azon is, hogy legyen-e még, mert most màr annyira jól megvagyunk így hármasban... de aztán múlt hónapban úgy döntöttünk, hogy legyen.

Az alábbi gondolatok mindenképp bíztatnak az ügyben:

-tudom, milyen jó egy testvér ezért bizom benne hogy a hosszú távon a gyermekeimnek is nagyon jó dolog lesz, hogy lesznek egymásnak

-annyira drága, aranyos kisfiunk van, hogy örömmel átélném újra a sok szép pillanatot, amiket okozott, és egyre inkább okoz nekünk

-az első gyerekünk nagyon társasági, imádja a bölcsit is, keresi, várja a gyerekeket a játszótéren, mindenhol kontaktusba lép velük, ezért abszolút úgy érezzük hogy neki bizony való a testvér (aztán lehet nincs igazunk😅)

-magunk szempontjából jelenleg biztos hogy jobb az időzítés, mert egy közel 4, vagy 4+ éves gyerek mellé a kistesó talán már nem lesz annyira fárasztó mint egy 2-2,5 éves mellé

-annak is örülünk, hogy ő már most közösségbe jàr, és biztosan ovis lesz már akkor, amikor lesz testvére

-az is könnyebség, hogy a kisfiam már rengeteg dolgot megcsinál egyedül is, egyre önállóbb ami biztosan nagy könnyebbség egy kisbaba mellett.

-én is, mi is rutinosabbaknak reméljünk magunkat a második babára

-és úgy vagyunk vele, hogy nem merjük kitolni mert én 34 vagyok, a férjem pedig 39 éves. Ha mégis meggondolnánk a harmadikat (amit nem fogunk🤪) akkor belefénre, de ha nagyon tologatjuk akkor lehet hogy még a második sem jön össze-tudom ma már 49 évesen is szülnek, de nálam 37 a határ, utána màr nem szeretnék se teherbe esni, se szülni

-nekem már nem él az édesapám és a férjemnek sem. Akármilyen nehéz helyzetben voltam, voltunk, mindkettőnknek rengetegett jelentett a testvériség..szerencsére mindannyian jó viszonyt ápolunk a testvéreinkkel! Ez az egyik legnagyobb motivàciónk.

Remélem tudtam segiteni.

Egy ismerősöm azt mondta, hogy második (többedik) gyereket csak “bután lehet vállalni, nem szabad gondolkozni, belegondolni, mert akkor a sok nehézségre emlékezve soha nem fogjuk bevállani.

Mi most nem erősítjük magunkban a nehézségeket, és szeretettel vàrjuk a második babànkat, bármikor is érkezik. Csak azt kivanjuk hogy egészséges legyen!

Mikor az elso megszuletett, a korabbi harom gyerekrol modositottuk ,lehet, hogy csak egy marad’-ra. Aztan eleg hamar ugy dontottunk, hogy johet a masodik, de nekem sokaig eros ketsegeim voltak az embert probalo elso idoszak miatt a nagyobbik gyerekkel. Nemjott ossze ket evig. Mikor mar biztosanakartam, onnantol par honap mulva jott ossze. Imadjuk mind a harman a kicsit (a ferjem, a nagyobbik gyerekunk, es en is). Vele a szules is sokkal jobb volt, es nekem szerintem az is sokat hozzatett a kotodeshez, ami sokkal hamarabbkialakult bennem, mint a nagyobbik fele anno. A kicsivel sokkal konnyebb is volt az elso idoszak, hiaba volt mar ott meg egy gyerek (3 ev 9 honap van koztuk). Anagyobbik gyerekunk nagyon igenyli a tarsasagot, mikor betegen itthon volt, alig varta, hogy akicsi hazaerjen. Mar jol el is tudnak jatszani, meghaveszekedes is van rendszeresen.

Az gyozott meg, hogy mar fel akartam adni, mert nemjott ossze, depont abban a honapban kesett ket hetet, tuneteket is veltem felfedezni magamon, es full beleeltemmagam, nagyon boldog voltam. Aztan megjott, es bar csalodott voltam, megis az a nagyfoku orom, amit elotte ereztem hatarozottan megmutatta nekem, hogy mennyireszeretnem (a ferjemis hasonloan erzett). Akkor biztossa valt, hogy lombikot leszamitva megtesszuk, amit csak lehet, hogy legyen meg egy. Azota szeretnenk meg egyet, talan jovore meg bele fog ferni (iden lettem 34).

A terhességi teszt elég meggyőző volt.

Átbeszéltük,hogy készen állunk-e rá van 12 hét eldönteni,ha mégsem alkalmas a kistestvér.Nem bántam meg.Nehéz,de az első gyerekkel se rinyáltam mindenen mint sokan,tudtam hogy felelősséget vállaltam és nem lesz séta galopp.Kettővel még inkább nem lett az,de akkor is megér minden fáradtságot. :)