Nagycsaládot bevállalni nagyszülői segítség nélkül?

Egyrészt eleve nem kellene senkinek a nagyszülők segítségére bazírozni - jó, ha vannak és segítenek, de ugye a nyugdíjkorhatár folyamatosan nő, és az örök élet sem garantált senkinek. Ahogyan az sem biztos, hogy a nagyszülő annyira ki akarja venni az unokázásából a részét, mint ahogyan a szülő képzeli.

Szóval annyi gyereket vállaljon az ember, amennyit maga, vagy fizetett segítséggel el tud látni. Aztán ha ezen felül érkezik még segítség, akkor örüljön neki nagyon. De az életben csak magára alapozzon...

Szerintem amíg egy sincs ne tervezd el a " darabszámot ". Lehet 2 után azt mondod, nem bírsz el többet. Lehet 4 után is még hiányérzeted lesz. Majd sorban a dolgokat.

Az pedig,hogy óvónő vagy nem jelenti azt, hogy tudod milyen egy gyereket 0-24-ben nevelni. Egészen más, és ebben biztos vagyok,hisz én is jelenleg gyeden lévő óvónéni vagyok.

Szerintem ha be tudod vállalni hogy ha úgy alakul főállású anya leszel akkor mindenre fel vagy készülve.

Mert ugye az szokott lenni a baj, hogy mindkét szülő dolgozik, egyre hosszabbak a munkanapok, vagy eleve műszakban dolgoznak és nem tudják megoldani az iskolai szüneteket, betegsegeket.

Persze ez sokszor életmód kérdése is, mert van akinek aztán azért kell a sok munka hogy a sok hitelt fizesse hogy olyan helyen éljen ahol a gyerek mindenféle szakkorre meg nívós iskolába járjon. Aztán már a babysitter tudja csak időre vinni a túlórák, meetingek miatt.

Nyilván az egyéni lehetőségek és értékrend mentén ebben hozni kell egy megfelelő döntést.

De szerintem nem lehetetlen.

Sose alapozz nagyszülői segítségre. Kitudja bevállaltok x gyereket, a nagyszülők meg nem akarnak unokázni/meghalnak/nem érnek rá/nem bíznád rájuk/mentálisan nem lesznek topon stb. Csak annyit szülj amennyit ketten a pároddal betudtok vállalni.

Egyébként az ovis korszak a legjobb/legkönnyebb. Ne abból indulj ki amit ott tapasztalsz. Majd az első gyerek után, a kialvatlan éjszakák, a fájó melleid, a baby blues, esetleges problémák a gyerekkel, pl hipotón, vagy feszes, epilepsziás, oxigén hiányos stb... megeshet... a leszakadó derekad/karod mert ringatva alszik el csak, 2 évesen a hisztikorszak tombol, nem lecsengőben van mint egy ovisnál, a fogzás éveken át és az örökös aggodalom hiszen ő már a tiéd.

Várd meg milyen az első, aztán tervezgess. Kitudja kapsz egy több emberes babát akiről kiderül menet közben hogy adhd figyelemzavaros, sni gyerek, lehet azt mondod itt áll meg nálad a dolog.

8 azert a legtobb embernek nem ez a gyerekvallalas amit leirtal (szerencsere).

mondom ezt ugy hogy nekem pont ilyen, es azt gondolom hogy a mostani eletemnel kb az is jobb lett volna ha atmegy rajtam a villamos mielott gyereket szulok, de szerencsere azert mem erre kell keszulni az elso gyerek elott...

Én a környezetemből indulok ki részben.

Nálunk a 4.trimeszter volt brutális, illetve a szülés körül voltak komplikációk, amik az első 3 hónapban rengeteg idegeskedést, pic bentlétet, és orvosi vizsgálatok tömegét jelentették. 4 hónapos kora óta csak néha van gondunk, pl jajj beteg, jajj nem eszik, jajj elesett, de alapjában jól érzem magam mint anya.

Ismerősnél alig alszik a gyerek. Már 1,5 éves és nem hajlandó aludni és éjjel nappal visít. Ringatni kell egész este. Nem bírnám.

Másik ismerősnél a fogzás miatt volt feje tetejére allva az egész napjuk, azt a kislányt nagyon megviselte.

Még egy ismerős kislánya már 5 éves és 3,5 évesen jöttek rá hogy azért nem beszél mert halláskárosult. Addig is vitték minden hova, idegeskedéssel telt minden nap, hogy miért nem beszél, csak sikongat. Na ő meg ennek tetejébe hiperaktív lett, és nem hajlandó csak édességet enni (no komment, nem adnék csokit csirkemell helyett az fix pláne hogy fékezhetetlen) ők bevállaltak még egy gyereket.

Még két másik ismerős óránként kelt 1,5 éves koráig a gyerekükhöz (egyébként egyiküket ez nem befolyásolja, akarnak még mihamarabb).

Barátnőm szüléskor szana szét szakadt, és olyab sok vért vesztett, hogy majdnem ottmaradt. Sok a példa mert az ismerősi kör most lett 30-32. Van persze jó példa is. Barátnő ő is, minden rendben, a gyerek egy tündér, alszik szépen, gyönyörűen fejlődik, mégis soknak találták a dolgot és nem jön második.

Nálunk is a tervezett 2-ből "talán" lett.

Másik ismerős egy gyereket se akart, mégis jól alakult minden mikor bevállalt egyet. Ő se akar többet mert a férje kedvéért lett gyerekmentesből anya. Régi osztálytárssal beszélgettem nemrég, náluk szülésnél eltört a gyerek kulcs csontja, hónapokig kell/kellet kezelés, mert nem mozgatta azt a karját, ő egy második gyerek...

Folytassam? Van sok ismerős, régi osztálytárs akiknél semmi baj, de látod kapásból ennyit feltudtam sorolni.

Arra akarok kilyukadni, hogy senki se tudhatja hogy kinél hol húzódik meg a "nekem ennyi elég volt" határ.