Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Tudok tenni valamit azért,...

Tudok tenni valamit azért, hogy a gyerekeim találkozhassanak a fél/mostohatestvérükkel?

Figyelt kérdés

Van egy 10, egy 5 és egy 3 éves gyermekem, a férjem 3 hete halt meg. 3 hete meghalt a férjem, a két kicsi közös volt. Neki az előző párkapcsolatából született egy most 8 éves lánya.


A történet röviden:

A férjem megcsalta az előző párját (akitől a kislány is született, és a nő megszakított minden kapcsolatot a férjem családjával (a kislány nagynénjével, nagyanyjával, nagybácsiaival sem tartotta semmilyen szinten a kapcsolatot), csak a férjemmel, és egy darabig velem (nem én voltam a másik nő és ezt ő is tudja).


A férjem meghalt, és nem engedi, hogy az én gyerekeim összejárjanak az ő kislányával. Nem tudunk a kislányról semmit sem, hogy hogyan dolgozza fel, hogy van lelkileg, semmit. Nem nyit egyikőnknek sem ajtót, letilotta a telefonhívásainkat is.


Ezelőtt két hetente 3 napot volt nálunk.


Van-e arra valami lehetőségünk (akármilyen), hogy kicsikarjunk egy láthatást? A nagyobbik lányomnak (aki a mostohalányom mostohatestvére) hianyzik, és persze nekem is, szeretném tudni, hogy mi van vele, meg hát úgy gondolom, hogy a testvéreket össze kellene fogni.



Nem tudom mi a kislány álláspontja ezzel kapcsolatban, de valószínűleg ő sem szeretne elzárkózni a testvéreitől, ebben szerintem anyuka keze van, ő nem engedi. Mert ha tételezzük fel arról lenne szó, hogy a kislány egyedül akar lenni az anyjával egy darabig - ami teljességel érthető és elfogadható -, akkor nem tiltott volna le minket mindenhonnan, vagy írt volna annyit, hogy most egy ideig hagyjunk egymásnak békét, nem pedig utcára kinéző ablaknál kikapcsolni a tévét, mintha nem is lennének otthon.


2022. júl. 9. 21:52
 1/10 anonim ***** válasza:
29%

Részvétem.

Jogilag erre semmiféle lehetőséged nincs, abban reménykedhetsz, hogy átgondolja a dolgot, ha megnyugszanak a kedélyek, az nem megoldás, hogy zaklatjátok. Eleve érdemes volna már csak amiatt is, mert a kislány ugyanolyan jogú örökös, mint a te 2 gyereked, és lehet még megbeszélnivalótok.

Amit viszont lehet a gyámhatóságon kérvényezni az a nagyszülői láthatás, havonta 1x. Ennek akár lehet része az, hogy a gyerekek is találkoznak.

2022. júl. 10. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
64%

De, jogilag konkrétan épp hogy van lehetősége. Simán pert kell indítani a kapcsolattartasert.


"4:179. § [Kapcsolattartásra jogosult más hozzátartozók]


(1) A kapcsolattartásra a nagyszülő, a testvér és – ha a szülő és a nagyszülő nem él vagy a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van, vagy a kapcsolattartási jogát önhibájából nem gyakorolja – a gyermek szülőjének testvére és szülőjének házastársa is jogosult.


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek kapcsolattartási jogát nem érinti az, ha az a házasság, amelyből az örökbe fogadott gyermek származik, a gyermek szülőjének halála folytán szűnt meg, és a házastárs a másik házastárs korábbi házasságából származó gyermekét fogadja örökbe.


(3) A kapcsolattartásra – ha a gyermek hosszabb időn keresztül a háztartásában nevelkedett – kérelmére feljogosítható a volt mostohaszülő, nevelőszülő, gyám és az is, akinek a gyermekre vonatkozó apasági vélelmét a bíróság megdöntötte."


A testvéreknek joga van hozzá. Mivel kiskorúak, te indithatsz per a nevükben, bar itt én nagyon javasolnám az ügyvédi segítséget hozzá.

2022. júl. 10. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
38%
Láthatást? Komolyan 3 hét után már ezen jár az eszed? Még csak az hiányozna, hogy a halott volt férjem újabbik felesége elvigye a gyerekemet 2 hetente láthatásra.
2022. júl. 10. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
44%

3!


Jaja. Azzal ne is törődj, hogy a halott férjed gyerekei ugyanazon mennek át és nagy eséllyel könnyebben meg tudják beszélni egymással a történteket, mint egy felnőttel. Annak a nőnek az exe halt meg, akivel minimum 6 éve nem voltak együtt. A gyerekeknek meg az apjuk.


Igenis, kérdező, a gyerekeid szamitsanak, ne az exfeleseg.

2022. júl. 10. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
34%
Miről beszélsz? Mit beszél meg egy 3 és egy 5 éves egy 8 évessel a gyászról? Te is csak a filmekben láttál gyerekeket..
2022. júl. 10. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
50%

De a 10 éves gyászolhatna a 8 évessel, akinek a mostohaapja volt.

Ráadásul mivel jobb az, hogy otthon depresszióznak, minthogy a tesók együtt játszanának?

De igazatok van, szeparáljátok el mindenkitől a kislányt.


Ha az anyukát érdekelné a lánya meg a lánya testvérei, akkor nem letiltással reagálna, hanem mondaná azt, hogy "Figyeljetek, a lányommal szeretnék most egy kis időt tölteni, ne keressetek! Jól van a lányom, megviseli az apja hiánya, viszem pszichológushoz", vagy valamit írna. Ez nagyon gyerekes, érthetetlen visrlkedés, hogy se szó se beszéd letilt mindenhonnan és úgy csinálnak, mintha nem lennének otthon.

2022. júl. 10. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
46%

#5

Amúgy meg ne haragudj már, de te se láttál még gyereket. Nem törvényszerű, hogy egy 8 éves jobban felfogja a dolgokat, mint egy 5 éves. Attól még segíthetnek egymáson, akárcsak azzal is, hogyha hetente egy órát közösen játszanak.

2022. júl. 10. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
40%

5!


Tévedsz, van gyerekem. Inkább úgy tűnik, neked nincs. Egy 5 éves már nagy eséllyel érti, mi a halál, és a 3 évesnek is jobb egy hozzá korban közel álló gyerekkel, a saját testvérével beszélni a maga módján, mint egy felnőttel.

2022. júl. 10. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
26%

"Ha az anyukát érdekelné a lánya meg a lánya testvérei, akkor nem letiltással reagálna, hanem mondaná azt, hogy "Figyeljetek, a lányommal szeretnék most egy kis időt tölteni, ne keressetek!"


Ezt miért kell külön mondani? Értelmes embereknél ez alap! 3 hét után már azon gondolkodni, hogy hogyan zaklathatná a volt feleséget, láthatást kicsikarni gusztustalan! Főleg azzal az indokkal, hogy a nagyleánynak hiányzik. Nem is testvérek, köze nincs hozzá, és kizárt hogy 3 hét után annyira hiányozna egy mostohatestvér, hogy anyukának már pereskedésen jár az esze ahelyett, hogy gyászolja a férjét.


Utolsó, te meg örülj, hogy nem éltek át gyászt a gyerekeid, de hidd el hogy fingod sincs arról, hogy miként élik meg a gyerekek és mire van szükségük.

2022. júl. 10. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

9!


Honnan tudod, hogy mit éltek át a gyerekeim, vagy én magam? Az eszedbe se jut, hogy esetleg tapasztalat alapján írtam a valaszt?

2022. júl. 10. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!