Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Nem bántátok meg, hogy lett...

Nem bántátok meg, hogy lett gyereketek?

Figyelt kérdés
Ismeretségi körben több helyen is születtek babák. Mindenhol olyan 1-2 év körüliek kb a gyerkőcök (van ahol újszülött) és rájöttem, hogy lassan én is elérem azt a kort amikor már gondolkodik az ember, de őszintén 0 késztetést érzek rá, hogy legyen (pedig nő vagyok). A barátok élete teljesen átalakult és bár azt állítják szavakkal, hogy az isten áldása a gyerek és a gyerekvállalás a legszuperebb dolog a világon a tetteikből teljesen mást látok… dögunalmasak a mindennapjaik, amikor csak lehet próbálnak bulikat szervezni és lepasszolni a kölköt nagyinak meg papinak. A facebookon megy a csoda fotók posztolása, élőben meg az ágyon mobiloznak miközben a gyerek átrendezi a lakást és olyan fejük van, mint akik már most az egy év után k*rvára megbánták az egészet. Az egyik lány elhízott és elterült, mint a nagyalföld, az arca teljesen eltorzult (nyilván nem tehet róla szegény, de engem megijesztett milyen szinten átalakítja a terhesség a testet) . Akárhányszor látom bármelyik párocskát nyomaszt az egész… látni az arcukon, hogy elegük van és rohadtul bánják. Azt is érzem, hogy irigylik, hogy nekünk nincs és azt csinálhatunk amit akarunk.. Nem tinédzserekről beszélünk! 30+ Emberek

2023. márc. 5. 16:24
1 2 3 4 5 6 7
 1/70 A kérdező kommentje:
Mindig úgy gondoltam, hogy 1 gyereket szeretnék majd, de azt mindenképp. Többet nem. Viszont most, hogy testközelből látom az egészet iszonyúan nyomaszt a kérdés és szorongok miatta… folyamatosan azt érzem, hogy ez borzalmas és akárhányszor vendégségben vagyunk legszívesebben elmenekülnék. Pedig aranyos mindenki ugyanúgy, a babák is cukik, de valahogy olyan fojtogató a légkör.
2023. márc. 5. 16:28
 2/70 anonim ***** válasza:
72%

2 gyerekünk van, egy 10 éves fiú és egy 2,5 éves lány. Egyáltalán nem bántuk meg és kicsit sem irigylem azokat, akiknek nincs gyerekük.

Fárasztó? Igen, persze, de ez nem azt jelenti, hogy megbántuk volna. Valószínűleg te is a fáradtságot látod és csak önigazolást keresel, hogy miért ne vállalj gyereket (amivel semmi baj, nem mindenkinek kell gyerek).

2023. márc. 5. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/70 anonim ***** válasza:
62%
Jaj, de frusztrált valaki :) Nem bántuk meg. Nehèz? Az. De attòl mèg a kisfiunk a mindenünk. Ha tèged ennyire nyomaszt, ne vállalj. Nem kell magyarázkodni, kifogásokat keresni, ìtèlkezni. Egyèni döntès, a lőtèri kutya sem kìváncsi a sok okra mièrt nem akarsz. Van aki meg akar csak mert akar ès kèsz :) Ilyen egyszerű..
2023. márc. 5. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/70 anonim ***** válasza:
59%
Mindennap megbánom, de hát ez mindennel így van a házasságtól kezdve a választott szakmámon keresztül kb mindennel.
2023. márc. 5. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/70 A kérdező kommentje:

Az önigazolást keresek meg a frusztrált vagyok kommenteket meg lehet tartani, köszönöm!

Látjátok pont ez a bajom, hogy akàrhànyszor ez a téma feljön a gyerekesek részéről jön a személyeskedés és a bunkózás. Csak nem azért mert rátapintottam valamire? Ha ti másképp érzitek elég ezt kifejteni, de minden áron bele kell kötni a másikba…

2023. márc. 5. 16:49
 6/70 A kérdező kommentje:
4-es akkor ott semmi se stimmel. Én se a munkámat, se a páromat nem bánom… sőt… pedig mindegyikkel több éve élek már együtt.
2023. márc. 5. 16:51
 7/70 anonim ***** válasza:
96%
De nem ám. Életem legnagyobb kihívása. Szeretem a kihívást.
2023. márc. 5. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/70 anonim ***** válasza:
67%
1.vagyok. Egyáltalán nem "bunkóztam" (veled ellentétben), egyszerűen leírtam normális stílusban, ami nekem lejött a kérdésedből. Gondolom csak az válaszol jól, aki megbánta.
2023. márc. 5. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/70 anonim ***** válasza:
88%

Én nem tudom, hol látod ezt a sok kikészült, a gyereket folyton lepasszolni vágyó szülőt, mert se gyerekvállalás előtt, se utána nem ez volt a jellemző a környezetemben.


Szerintem azért írják neked ezt az önigazolásos dolgot, mert ezt csak te magyarázod be magadbak, hogy "látszik rajtuk", hogy irigykednek rátok meg unalmasak a napjaik, te ezzel nyugtatod magad, mert akkor van mire fognod, hogy nem akarsz gyereket, pedig nem kell ezt magyaràzni, a te dolgod, nem kell akarni.


De én pl. nem vagyok irigy a gyermektelen ismerőseimre, mert szeretem a gyerekeim, nem jó belegondoln, mi lenne, ha nem lennének. Nyilván fárasztó sokszor, meg más az élet, mint gyerek nélkül és igen, jól esik, ha egy nap a nagyi vigyáz rájuk, de nem bántam meg őket, azt bánnám, ha nem lennének.


Szóval bocsi, ezt ne vedd személyeskedésnek, mert nem az, de én is azt gondolom, hogy ez valahol ilyen önigazolás magadnak, most ha ezt gondoljuk, mit írjunk?

2023. márc. 5. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/70 anonim ***** válasza:
74%
De nem zavar egyébként, hogy te vagy bunkó, mert egyetemes következtetést vonsz le két példából? Minősítesz ám te is itt keményen, csak fel sem tűnik. És de, igenis innen várod, hogy igazoljuk a te következtetésedet. Ugyan, húzd már ki a fejed a popódból. Nem mindneki lesz egy dagadt bánat, és nem mindenki bánja meg. Valami oka van annak, hogy te ilyen emberekkel vagy körülvéve, ugye...
2023. márc. 5. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!