Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Külföldi útra mit vigyünk,...

Külföldi útra mit vigyünk, ötletek?

Figyelt kérdés

A körülmények: autós utazás a szlovén tengerpartra (kb. 5 órás autóút), egyhetes, teljes önellátás egy apartmanban.

Két kisgyermekünkkel utazunk, a fiunk 4 éves, a lányunk 2,5 éves. Az autózást jól bírják, de reményeink szerint az első kb. 2 órát még végig is fogják aludni, ugyanis kora reggel (inkább hajnalban) indulunk.

Apartman, konyha teljesen felszerelve (hűtő, tűzhely, étkező).

Ez az első külföldi utunk a gyerekekkel. Az első közös nyarunkon még anyatejes féléves baba volt a kislányom, tavaly pedig pont nyáron álltam vissza munkába. Ez az első olyan nyarunk, hogy utazgathatunk, végre anyagilag is belefér. Repülni még nem akartunk, úgy gondoltuk, elég a nagy találkozás a tengerrel első körben, meg még durván dackorszakosak is a gyerekeink, jobb lesz teljesen a magunk urainak lenni.

A kérdésem az lenne, hogy egy teljesen önellátó egy hétre mit pakoljunk (élelmiszerre gondolok főként). Bőven viszünk költőpénzt, napi egy ebédet tervezünk étteremben. Viszont mivel tengerparti apartmanban leszünk hatalmas tengerre néző terasszal, az egyik álmunk a teraszos reggeli, vacsora a szálláson. Szval lehet főzőcskézni, de nyilván nem szeretnék a konyhában álldogálni. Hideg-meleg reggelit, vacsorát szoktunk enni, mikor mit.

Köszi az ötleteket!


2017. júl. 24. 08:11
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
49%

Piranban bent a városban nincs igazi strand. Strandolni lehet a Piran-Portoroz közötti részen is, de az egyetlen homokos strand a portorozi központi strand (centralna plaza). Piranba autóval nem lehet bemenni, oda az 1-es busszal érdemes, ha bementek. Szerintem érdemes. Az 1-es busz a másik irányba Lucija felé megy. Vagy azzal érdemes utazni (felnőtteknek 1€/fő/út), gyereknek nem kell fizetni, vagy a Casino alatt van egy parkolóház, ahol szokott lenni hely. Az út mellett is vannak fizető parkolók mindkét oldalon, szóval nem reménytelen megállni.

Piran másik odalán van a Fiesa beach, azt se rossz, illetve Srunjanban van egy strand, ami jó, de nem gyerekeknek való. Szép fás, de ott mély a víz, viszont parkoló ezer van. Koper közepén is van egy strand, azt is érdemes megnézni, hatalmas mászóka van, gyerekeknek ideális. Természetesen minden strandon van normális mosdó és nem kell fizetni sehol, ahol nem veszel igénybe + szolgáltatást.

Kérdezz nyugodtan, mi nagyon szeretjük a környéket.

2017. júl. 24. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%
Koper óváros szélén van egy nagy piac, nálunk az imádták a gyerekek, lehet jót mozizni, van halpiac is, mindenféle izével :)
2017. júl. 24. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:

Igaza van a 10-es kommentelőnek, a 81 százalékos hozzászóló olyan hasznos válaszokat ad, hogy alig várom, hogy hazaérjek, és a laptopon kényelmesen utána tudjak nézni annak a sok ötletnek, étteremnek, helyszínnek, amit írt. Én nagyon hasznosnak találtam, és az azóta érkezett, szintén nagyon alapos, infókkal teli hozzászólásokat is. Nekik köszönöm, a lepontozót pedig kérem, máshol élje ki a lepontozási kedvét.

Szval remek dolgokat írtatok, azt hiszem, ezzel a pár hozzászólással felkészíttettetek életünk első közös tengepartozására. Köszönöm, lányok!

Ha esetleg még eszetekbe jut valami, nagyon szívesen olvasom! Szép napot Nektek!

2017. júl. 24. 10:50
 14/19 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem max. kedvenc nasit, nem hűtős ennivalót vigyetek a gyerekeknek.

Ha nincs a szálláson mosogatógép, akkor vigyetek papír vagy műanyag tányérokat, így mosogatni se kell sokat :)

2017. júl. 24. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
A papír/műanyag tányér jó ötlet! Köszi
2017. júl. 24. 11:04
 16/19 anonim ***** válasza:
73%

Kérdező, én a helyetekben ezzel nem foglalkoznék. Vannak reggelizőhelyek, beültök, amikor akartok, és esztek, ugyanez a vacsorával is.


Ha mindenáron egy idegen apartmanban akarsz házimunkázni, az nem lesz pihenés, de a ragaszkodsz hozzá, akkor ne vigyél élelmiszert Szlovéniába. Mindent megkapsz ott is.

2017. júl. 24. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
26%

Mi minden evben onellato apartmanba megyunk. 2 fele etelt szoktam vinni. Sult hust, zsirjaba sutve, befottes uvegben 2 napra valot, csak melegiteni kell. Kenyeret vagy rizst adok hozza. Illetve lecsot tarhonyaval, amit szinten csak melegiteni kell.egyik nap kolbival, masik nap tojassal adom. Kis szarazszalami, tonhalkonzerv, lekvar , csomagolt croisson szokott nalunk meg lenni vesztartaleknak, de van amikor ezek bontatlanul utaznak. A fentiekbol 3-4 napig megvan a kaja fozes nelkul, a tobbi nap beulunk. Reggelinek valot boltban vesszuk, a vacsi altalaban beulos. Kavet es kavefozot is szoktam magammal vinni, mert szeretek friss kávéval ébredni, valamint egy uveg szorpot.

Igaz nem kaja, de Eu-s tb kartyat ne felejtsd itthon.

2017. júl. 24. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 A kérdező kommentje:

Kedves Kommentelők!

Akik ismerősek Piran, Portoroz környékén. Melyik strandot ajánlanátok nekünk, a kisgyermekeink most találkoznak először a tengerrel. Homokos, sekély part lenne az ideális számunkra.

2017. júl. 30. 23:53
 19/19 anonim ***** válasza:
Homokos egy helyen van, a portorozi Centralna Plaza. De az sem olyan, mint az olasz végtelen homokos strandok, olyat ne várj. Gyerekekkel ideális, van játszótér, normális mosdók, vajszínű napernyők környékén a tenger is homokos, lehet sarazni.
2017. júl. 31. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!