Mit kéne tennünk?

Magántanulóként alig lehetnek barátai, nincs baráti köre, nem tud otthonról kimozdulni. A kamaszoknak erre nagy szükségük van. A korabeliek reggel elmennek és délután érnek haza, időközben beszélgetnek, tanulnak, el vannak egymással. Ő meg melletted él, igaz, tanulgat, de a sulinak nem csak a tananyag a lényege, nem igaz? Szeretne elszakadni, de mivel esélyt sem kap rá, ezért a ketrecbe zárt állatkákhoz hasonlóan elkezd szűkölni és csapkodni... én teljesen érthetőnek látom a reakcióit. Sajnos nem tudom, mi lehetne a megoldás, de legalább szakkör, sportkör, valami kapcsán ki kellene szakadnia otthonról. A kisgyerekekkel foglalkozol, ami természetes, de ő úgy érzi, hogy Vele már egyáltalán nem, de hogy mit csináljon, nem tudja. Nem találja otthon a helyét. Pláne, ha egyedül van otthon.

Nem fogod elveszíteni, de tinédzser! EZt ell kell fogadnod. Ha nem történik meg közöttetek az a bizonyos lelki összecsapás, akkor a lelki fejlődésével problémák lesznek. EZen túl kell esni. El fog most távolodni, hogy felnőtt nőként újra egymásra találjatok.

L28

biztosan nagy különbség, hogy eddig dolgoztál, most meg mindig ott vagy ráadásul két kisbaba állandó jelenléte is megfűszerezi a dolgot.

Talán úgy érzi, hogy lecsökkent, megsérült az intim szférája, nem lehet már egyedül a gondolataival. Ráadásul ha megkéred, hogy segítsen azzal úgy érezheti, hogy a kis betolakodók miatt semmibe veszed az igényét az egyedüllétre.

Én 3 testvéremmel egy szobában nőttem fel, néha elég az idegességhez az is, ha csak némán ül valaki melletted :)

De mint mondtad, segít ő... nyilván bűntudata is van, amiért néha irányíthatatlan düh önti el, vagy eszébe jut, hogy utálja a kicsiket... mert biztos gondol erre, de már majdnem felnőtt, de mégis gyerek és a figyelmedet akarja.. ez komoly vívódás... Még nem telt el nagyon sok idő a kicsik érkezése óta. Szerintem minden rendben lesz, csak ki kell várni.

Biztosan megtudjátok beszélni kicsit később.

És ha meg lehet oldani, legyen néha egy anya-lánya nap, amikor csak együtt vagytok.

Sok sikert és kitartást!

ja és anyukám mindig a kedvenc gyermek pszichológusát idézi... hogy mikor a szülők hazaállítanak a kistestvérrel, az olyan érzés a gyereknek, mintha apuka hazaállítana egy új feleséggel és azt mondaná, mától ő is a család tagja, és ugyanúgy szeretjük őt, mint mindenkit a családban :)

Megértheted, hogy ehhez idő kell :)