Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Szülők, ciki lenne, ha a...

Szülők, ciki lenne, ha a gyereketek megbukna év végén? (hosszú)

Figyelt kérdés

Párom fia most 16 éves, 10.-es gimnazista.

Legtöbbet én vagyok vele, az apja sokat dolgozik, messze a házunktól. Én is dolgozom, csak közelebb.


Tavaly, mikor 9.-es volt, fél évkor megbukott angolból és matekból. Kapott korrepetáló tanárt. Angolból át is ment egy kegyelem kettessel, viszont matekból meghúzták.

Júliusban voltunk nyaralni sógoroméknál, kérték, hogy hagyjuk ott a gyereket egész nyárra, a gyerek is maradni szeretett volna. De persze nem lehetett, mert ugye tanulnia kellett a pótvizsgára.

Át is ment a matek pótvizsgán.


Idén viszont megint megbukott fél évkor, nem 2, hanem 3 tantárgyból is. Legszomorúbb az egészben az, hogy vannak olyan egyesei, amiket azért kap, mert "zavarta az órát". Próbáltam vele többször is elbeszélgetni, hogy ha a tanulás nem megy, legalább a viselkedésével ne rontsa már az átlagát. De mindig azzal takaródzik, hogy nem ő a hibás , a tanárok pikkelnek rá, mert már öregek, meg hogy a többiek is egyest kaptak, nem csak ő.

Mindenek a tetejében nem kell neki a magán tanár, mert hogy "majd év végére kijavítom".

Mellesleg, most nagyon sok kiadásunk van és 3 fajta, vagy legalább is 2 fajta külön tanárra, nem is nagyon van pénzünk. Vagy is, hogy van, de nagyon ki kell sakkozni.


MOST A LÉNYEGET:

Beszélgettem a tanáraival és azt mondták, hogy érzelmileg és viselkedésileg kb 11-12 éves szinten van. Én is így látom. Anyám is így látja, ő horda matektanárhoz nyáron és a nyári matek korrepetítor is ezt mondta.

Ajánlottam a páromnak, hogy inkább csak a viselkedésére koncentráljunk most. A tanulmányát ne vegyük annyira szigorúan. Hagy ismételje meg a 10.-et. Jövőre talán majd benő a feje lágya és felfogja,hogy magának tanul.

A párom viszont nem engedi, mert, hogy "MEGBUKNI SZÉGYEN".

Kérdeztem erről a gyereket is. Ő meg azt mondta, hogy nem akar megbukni, mert minél hamarabb le akarja tudni a sulit.

Viszont ahová jár, csak érettségit ad neki, szakmát nem. Tehát tovább kell mennie, így is úgy is.

Én is pót vizsgáztam év végén, még régen általánosban. Át is mentem, de bár ne mentem volna. A szüleim belém plántálták, hogy a bukott szamarak szégyenfoltok, amiket csak leköpni érdemes. (Azóta már másképpen gondolják.) Viszont, ha akkor megbukom, akkor tesóm matek tanárát kaptam volna meg. Akinek a tanítási stílusát jobban felfogtam. (Erre akkor döbbentem rá, amikor bejött helyettesíteni.)

Egyébként a középiskolai angol tanárom mesélte, hogy ő is megbukott matekból, gimi első évében és a pótvizsgája sem sikerült. Még is emelt szintű angol tanár lett belőle. (No meg orosz és francia is.)


Na most kinek a meglátása helyes? Nem akarok én lenni a gonosz, ez csak egy jó szándékú meglátás.

Tényleg annyira gáz/szégyen ha bukik a gyerek?



2014. márc. 16. 16:21
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
18%
Nehéz a suli neki, akkor nehéz ezt el kell fogadni. Nem megy neki akkor át kell jelentkezni szakmunkásba vagy minimum szakközébe. Én választás elé állítanám vagy összeszedi magát év végére, vagy mehet jövőre asztalosnak vagy más szakmunkásba ha az sem megy akkor meg mehet dolgozni. Nem kisgyerek már egy 16 évesnek illene már magától tanulnia.
2014. márc. 16. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
78%
Első gondolatom, ha agyerek minél előbb leakarja tudni a sulit akkor miért nem tanul???? Ha pedig nem tanul és nem bír viselkedni akkor meg érdemli, hogy megbukjon. Nem szégyen, ettől nem lesz se jobb se rosszabb ember belőle. Nekem az a tapasztalatom, hogy egy bukás általában helyre teszi az embert és rájön, hogy ezt nagyon el cseszete. Nem értem viszont a kérdésedet, ez miért választás kérdése, hogy megbukjon vagy ne bukjon meg a gyerek? Ha a jegyei úgy állnak akkor meg fogják buktatni, ha kijavítja a jegyeit akkor nem fog megbukni. Lehet érdemes lenne elvinni nevelési tanácsadóba ahol megnéznék nem e diszlexiás, nem e figyelem zavaros vagy ilyesmi. Ha pedig tudjátok róla, hogy tudna tanulni csak egy lusta dög (tehát nem diszelxiás, nem diszkalkulisá stb.) akkor pedig kicsit el kellene gondolkodni miért viselkedik így ahogy. Válás? Szülő halála? Meg nem értés? Elhanyagolás? stb. És persze azt se felejtsük el, hogy most éli kamaszkorát velük köztudottan nehéz. Esetleg az nem rédekli, hogy a csajoknak nem imponáló ha megbukik vagy valami hasonló motivációs cél?
2014. márc. 16. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Nem diszlexiás,(már kivizsgálták, jó képességű. Olyanokért kap egyest még, hogy házi dolgozat nem elkészítése, olvasó napló nem megírása, felszerelés hiánya.) csajozni sem nagyon szokott.

Inkább számító gép függő, de már az is korrigálás alatt van. A szülei pedig több mint 5 éve mentek szét. Az anyjának is van pasija, az apjának meg ott vagyok én.


Ehhez a sulihoz ragaszkodnak az apjával, mert a gyerek informatikus akar lenni.

És ha mondjuk egy tantárgyat ki javít, kettőből meg át csusszan a pótvizsgán, akkor 11.-es lesz. Elmegy egy csomó pénz, elcseszi a nyarát. De a legrosszabb, hogy amint elkezdi a 11.-et, megint minden kezdődik elölről.

2014. márc. 16. 17:09
 4/14 A kérdező kommentje:

Plusz azért mondtam, hogy inkább a viselkedésére kéne jobban oda figyelni, mert már unom, hogy amikor bemegyek a suliba mindig azt hallom (az osztály főnökét kivéve), hogy csúnyán beszél, dobálózik órán, föl áll és egyszerüen kisétál az osztályból. Ilyenkor mindig úgy ég a pofám.


Javasoltam már a pszichológust is a páromnak. Erre kikelt magából, hogy az ő fia nem bolond! Majd ő elbeszélget vele ha haza jön. Jobb az, mint fizetni egy idegennek. ????!!!!!


Mit csináljak? Hagyjam a fenébe? DE bármi is sül ki belőle, én látom ezt minden nap, én bajlódom a gyerekkel és egyre nehezebb.

2014. márc. 16. 17:15
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát azért ezek elég súlyos dolgok, hogy feláll és kimegy óráról, meg dobál, káromkodik óra közben. Rengeteg ilyen osztálytársam van, ismerem közelebbről mindet, és elmondhatom: az ilyen dolgoknak MINDIG pszichés vagy lelki háttere van. Akik ilyeneket csinálnak, valami problémájuk mindig van: vagy leszarják a szülei, vagy drogozik, vagy verik otthon, vagy az anyukáját veri az apja, ilyesmik. Erre kell rájönni, ha kell, akkor szakember segítségével, hogy milyen lelki törés van benne, amiért ilyeneket csinál. Lehet, hogy azért, mert a szülei elváltak. Az én szüleim is váltak, apám fél évente látom egyszer, és nekem is voltak magatartásbeli és tanulási problémáim, bár nem annyira durvák, de voltak. Tehát mindennek megvan az oka.
2014. márc. 16. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
40%
Egy kis fegyelem kellene annak a gyereknek,meg következetesség. Komolyan 16 évesen ilyeneket művel az minek jár iskolába. Persze lehet álmodozni de mégis milyen informatikus lenne aki 45 percig nem tud koncentrálni, és nem tud a seggén megülni. Ezt már alsóban sem türki el, nem hogy gimnáziumban. Jobb estben 2-es érettségivel meg úgysem veszik fel informatikára,még fizetősre sem mert ahhoz is kell minimum 260 pont,ami 2-es érettségivel nincs meg.
2014. márc. 16. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Kérlek titeket, most ne a viselkedését bíráljátok. Azt én is tudom, hogy pocsék.

Az osztály ismétlésről mondjatok véleményt!

2014. márc. 16. 21:29
 8/14 anonim ***** válasza:

Szerintem ez részéről inkább egy figyelemfelhívás a szüleinek. Nem tudom,hogy hogy zajlott le a válásuk és ezt a fiú,hogy fogadta,de szerintem itt lehet a gond.


Nekem is vannak ilyen ismerőseim/osztálytársaim,és tényleg mindegyiknek megvan a maga oka,hogy ezeket csinálják.


Erre kéne rájönni és segíteni neki. Ha ez megvan és kiegyensúlyozott élete lehet akkor a tanulás is sokkal jobban fog menni.

2014. márc. 16. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

Értem, persze.

De mint már írtam, párom hallani sem akar a pszichológusról, mert hogy "az én fiam nem bolond".

Nem lehet vele megértetni, hogy ez nem ugyan az. És hogy ha ő elbeszélget vele, az nem biztos hogy eredményes. Egy idegennek talán olyat is elmond, amit az apjának nem. És hogy egy szakember észre vesz mi van a mondatok mögött.


Hogy vegyem rá a páromat?

2014. márc. 16. 21:45
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Egy bukástól nem fog megváltozni, semmi. Szerintem iskolaváltás a megoldás nem a bukás. Új iskolába kezdhet új lappal, bár ehhez az is kell hogy tanulni akarjon. Annyira informatikát akar tanulni, soha nem kérdeztétek meg tőle, hogy mégis hogyan? Programozáshoz matek is kell, több oldalas algoritmusokat kellene megcsinálni nem 10-dik osztályos matekot.
2014. márc. 17. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!