Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért változott így meg?

Miért változott így meg?

Figyelt kérdés

Fiam áprilisban töltötte a 3 évet.

Addig itthon volt velünk.

A napjaink nagyjából ugy néztek ki, hogy félelött eljátszottak a hugával (most 8 hós), en addig meg tudtam csinálni a dolgom. Délután pedig vagy játszottunk, vagy csavarogtunk, feltaláltuk magunkat.


Áprilisban elkezdte az ovit. Azota itthon vagy csak ordít, bántja a hugát, vagy utánam hisztizik.

A héten itthon volt. Másból sem állt a nap, csak abbol, hogy hisztizett hogy játszak vele, vigyem el a hugát, ne csinaljam a dolgom.


Kicsit engedtem. Játszottam vele, a dolgommal semmit nem haladtam. Délutábra meg jött a hiszti minden nap.


2 éves kora óta nem alszik délben.


Minden nap kikészültem. Igy hétvégere már nem bírom. 1000x megbántam, hogy ovis lett.


Jön a nyár, ha így marad én megőrülök.


2 hónap ovi úgy kifordította magából, sokszor rá sem ismerek.


A szofogadó, önálló gyerekemből lett rgy mindenen hisztiző utánfutó, aki 2 percre nem találja fel magát.


Miért valtozhatott így meg? Miért lett ilyen?


Egyébként szereti az ovit. Barátai is vannak. Mindig várja mikor mehet.


2022. jún. 3. 15:10
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Normál testvérféltékenység (dackorszakkal vegyítve), mert tudja, hogy a hugi otthon van veled, ő meg nem. Próbálj közös időt teremteni vele, olyat is, amikor otthon vagytok, apa foglalkozzon a tesóval, te vele, meg menjetek is el csavarogni kettesben.

Oviból én ebéd után elhoznám, nem tudom, hogy eddig hogy volt, de amíg ez ilyen, én így tennék.

Nem fog így maradni, neki is nehéz ez az időszak, egyszerre akar önálló lenni, meg veled egybe olvadni, amit nehezít a hugi jelenléte. Kitartást, könnyebb lesz majd!

2022. jún. 3. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Lehet, hogy lepasszolásnak érzi az ovit a kisfiad.

Nem érti, a húga miért lehet otthon veled és ő miért nem. Testvérféltékenység.

Nyílván ő is sokkal jobban szeretne otthon lenni veled, mint az oviban.

Ez elég gyakori jelenség. Majd elmúlik idővel.

2022. jún. 3. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
62%
Lehet, hogy neki korai volt mèg az ovi. Tudom, hogy szeptembertől màr kötelező lesz mennie, èrtem, hogy szereti,de a gyerekek nagy rèszènek ez 3 èvesen mèg korai.
2022. jún. 3. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
34%
2 éves kora óta nem alszik délben? :((((( szegény!
2022. jún. 3. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

1!

Délben így is jön haza. 8ra viszem, délbe pedig megyek érte.

Ha a hugi alszik, csak kettesben vagyok vele. Erre eddig is figyeltem, legyen csak mi időnk.


2!

Imadja az ovit. Most hogy nem ment a héten, minden nap sírt, hogy menni akar. Nem hiszem, hogy ez lenne a baj.


3!

A kicsi 2 evesen fog bölcsibe menni. Meddig üljön itthon, suliig?


4!

Miert szegény?! Ha ennyi az alvasigenye nem fogom erőszakkal altatni, hogy utana meg virrasszak vele éjjelig mire elalszik.

2022. jún. 3. 15:47
 6/11 anonim ***** válasza:
84%

1.-es vagyok, szuper, hogy vele is vagy kettesben, de az legyen minőségi is. Nem hibáztatlak, két ekkora gyerek baromi fárasztó, de az a kettesben töltött idő ne olyan legyen, hogy ő mesét néz, te meg telefonozol, mert az nem ér semmit. Persze lehet nem így teszel, de nem csodálkoznék, ha mégis, mert 2 ilyen korú gyerek mellett megváltás egy kis pihenés.

Ez az időszak tényleg nagyon nehéz neki is, aktívan leválik rólad éppen, de a leválás kettőségét még nem tudja elviselni. Ő is szeretne még olyan kisbaba lenni, aki teljesen a tiéd, ugyanakkor szeretne már önálló nagyfiú is lenni. Ezeket az ambivalens érzéseket a tesóra vetíti ki, és hiába szereti az ovit, attól még bosszantja, hogy ő nem lehet veled.

Szíve szerint téged vinne az oviba, hugi nélkül, ő játszana a nagyfiúkkal, te meg néznéd, ott lennél, ha kellesz neki. Ez lenne számára az ideális, ami nem azt jelenti, hogy ki kéne szolgálni ezt az igényt, (nincs is rá lehetőség persze), de türelmesnek kell lenni vele, amíg ez a kettőség megszűnik.

Gondolom veled is előfordult már, hogy egyszerre voltál csalódott, kétségbeesett és bosszús valami miatt. Az, hogy ő szereti az ovit meg szereti a húgát, nem zárja ki azt, hogy a szeretet mellett féltékeny, dühös, és kétségbeesett is legyen.

Off: Az alvásra rá kéne szoktatni, jól kifárasztani, hogy utána pihenjen, mert nem bír még az idegrendszere egy napot, akkor sem, ha ő nem akar aludni. Ez még megdobja a nyűgösséget, dacosságot.

2022. jún. 3. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
54%
Kérdező, az 5-ös válaszodra: azért szegény, mert egy két-hároméves gyerek idegrendszerének még BŐVEN szükség van a napközbeni alvásra, és ha nem alszik, az nem azért van, mert "nem akar", hanem mert nincsenek megteremtve hozzá a megfelelő körülmények. Ez az igazság, akár tetszik, akár nem. De te persze csináld, ahogy akarod, aztán írd ki a kérdést, hogy miért "hisztizik". Én csak magamat tudom ismételni: szegény.
2022. jún. 3. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Egész délelött az udvaron rohangászik, szalad, fárad. Utana bemegyünk, alszik a huga, addig gyurmázunk, festünk, rajzolunk, sütünk, mikor mi. Csak ketten. Ez szerintem mar kapásból minősegi idő.

Déultán ismét udvar, rohangászás.

Van, hogy a kicsit otthon hagyom az apjával, a naggyal elmegyünk fagyizni, játszóra, stb...

Nem mesézik én meg nem a telefonomat nyomkodom...



Az alvásra pedig nem fogom, nem is akarom rászoktatni.


7kor kel. Ilyen pörgős napokon is 9 kire elalszik este.

Ritka eset, ha alszik délbe. Na akkor 1 órat hagyom, cserébe 11-éjfél mire este elalszik, 7kor pedig ugyan ugy kel. Cserébe fáradtabban mintha 9kor elaludna.


7!

Én pl 1 éves koromig aludtam nappal. Ahogy a tesóim is. Köszöni az idegrendszerünk, mindig is jól volt.

Arról nem hallottál, hogy vannak az "előírtán" jóval több és jóval kevesebb alvasigényű gyerekek?! Nem mindenki sablon....

Nem kell sajnálgatni, köszöni ki van pihenve igy is.

2022. jún. 3. 16:46
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Akkor mindent jól csinálsz, a továbbiakban csak ki kell bírni, amíg leválik rólad és véget ér a dackorszak.
2022. jún. 3. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
28%

Nem hiszem el, hogy a 21. században még mindig ennél a kőbe vésett idegrendszeres hülyeségnél tartanak néhányan. Képzeljétek el, vannak gyerekek, akik alszanak délután 2-3 évesen, és vannak, akik NEM. Ha a feje tetejére áll az anyjuk, akkor sem. Nem azért, mert a gonosz szüleik nem olvasnak elég szakirodalmat, hanem mert nem igénylik.

Sőt, mondok jobbat. Vannak olyan országok, ahol egyáltalán nem szokás a 2-3 éveseket lefektetni aludni délután. Éltem egy darabig Angliában, dolgoztam több oviban, a legtöbb helyen fel sem merült, hogy a 3 éveseket altatni kéne, egyetlen olyan helyen voltam, ahol kifejezett szülői kérésre lefektettek egy-kettőt egy másik szobában. Sőt, sok helyen már a 2 évesek szüleit is megkérdezték, és aki nem igényelte, annak nem altatták a gyerekét. (Mondjuk az én gyerekem pont ezért volt félnapos, mert ő 4 éves koráig igényelte, de ez egy másik történet.)

Most akkor az angol gyerekek idegrendszere máshogy működik, vagy hogy kell ezt elképzelni?

2022. jún. 3. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!