Veletek volt már olyan, hogy megtettetek valamit a gyereketeknek, hogy "ne sérüljön a lelke", közben meg tudtátok hogy nem helyes, hogy engedtek neki?

Amikor néha nagggyon rosszul ébred a délutáni alvásból, sehogy sem lehet megnyugtatni, akkor szokott kapni egy fagyit (itthon a fagyasztóból), az általában segít megnyugodni, lehet, hogy a hideg miatt. De ez nem mindennapos, kb havonta egyszer. Próbálom nem úgy nevelni, hogy a zabálástól lesz jó kedve. 😬

Amúgy annyira nem szokott sérülni semmitől a lelke, nem tudom, mire gondolsz. Amit nem engedek neki következetesen, az semmi olyan, amitől a lelke sérülne.

Csokit adtam reggeli, mert azt kért, nekem meg nem volt erőm harcolni vele és a hisztijével. :( Bár itt inkább a saját lustaságomról volt szó, mintsem a gyerek lelkének védelméről.

Vagy amikor hónapokig úgy altattam, hogy közben nem találkoztam a férjemmel, mivel a gyermek nem engedett ki maga mellől, az apját meg nem viselte el maga mellett. Chaten írogattunk egymásnak a szomszéd szobából, a takaró alá bújva. Na itt viszont a gyerek lelkét féltettem, azért nem mertem változtatni sokáig. Féltem hogy sérül majd a kötődésünk, meg a lelke, mert akárhol szerepelt egy szövegkörnyezetben a sírás és az altatás, ott azonnal lelki sérülésről kezdtek írni. Aztán nyilván tarthatatlan lett a helyzet és muszáj volt változtatni. Nem sérült a lelke, ahogy akkor sem sérült, amikor nem adtam neki csokit reggelire, és amiatt sírt.

Felsősök, és idei év masodik félévére eljutottam arra a pontra, hogy leszrom a tanulást. Nem érdekel, kész van-e a házi, elolvasták-e a kötelező olvasmányt, vagy miből van doga. Ha kérik, kikérdezem őket, de amúgy nem vagyok hajlandó a sulival foglalkozni egyáltalán.

Tudom, hogy helytelen, és egy jó szülő nem dobja a lovak közé a gyeplőt, de négy és fél évig másból sem állt az iskolaév, mint a folyamatos veszekedésből, ordítozásból, sírásból, ajtócsapkodásból. Az Istennek se tanultak. A bizonyítványuk nem volt soha rossz, de ez csak annak köszönhető, hogy kipréseltem belőlük valami elfogadható eredményt.

Kész, feladtam. Elfogyott az erőm. Nem kizárólag az ő lelki épségük miatt, hanem az egész család józan esze miatt sem csináltam tovább kb.február óta ezt az egészet. Fura módon viszont nem rontottak szinte semmit, a bizijük ugyanolyan lesz, mint tavaly, úgyhogy talán mégis jól tettem, hogy hátrébb léptem.

Én ez a "sérül a lelke" dolgot másra mondanám, nem arra, hogy ott és akkor akut módon rosszul érzi magát tőle. Hanem súlyosabb dolgokra, mint itt valaki írta is, hogy mondjuk tartósan sérül a kötődés. Szerintem az nem igazán merül fel, hogy az lenne a helyes cselekedet, amitől sérül a gyerek lelke. Maximum az merül fel, hogy két rossz közül kell választani, az egyiknél a gyerekemnek ártok, a másiknál pedig valamilyen más, fontos szempontnak. És ilyenkor lehet, hogy az utóbbi a fontosabb.

Olyan, hogy mondjuk kimerülség miatt nem vettem fel a harcot olyankor, mikor amúgy helyes lett volna, és inkább megkapta a csokit vagy a fagyit, volt jópár alkalommal. Ez nyilván nem jó, de azért nem is katasztrófa.