Aki igyekezett elkerülni a bölcsibe adást, de mégis szükség volt rá, az végül megbékélt vele vagy továbbra is rossznak találta?

Szia! Mi négy hete kezdtük a bölcsit a kisfiammal. Ő szeptemberben múlt 2 éves. Vissza kell mennem dolgozni. Nekem is megszakad a szívem érte, ha tehetném még nagyon sokáig itthon maradnék vele. Ráadásul nagyon ragaszkodik hozzám, ezért is féltem nagyon. Pár nappal több, mint két hétig tartott a beszoktatás, mire eljutottunk az első ottalvásig. Nem volt könnyű. Ráadásul van a csoportjában egy kisfiú, aki folyamatosan (most már 4 hét távlatában is) sír, és az ajtónál várja az anyukáját. Annyira megviselt a dolog, hogy már ott tartottam, hogy ha az én kisfiam is ennyire nem tud megbírkózni a helyzettel, inkább mégis maradok (kockáztatva ezzel az anyagi biztonságunkat és szinte biztosan az állásomat). A másik, hogy néhány gyerek olyan durva a csoportjában, ütnek, rúgnak, harapnak, és a levegőben mindig repül valamilyen játék. Az első hét egy rémálom volt. Aztán rájöttem, hogy az én kis bújós babám igenis megvédi magát, ha kell, és a sok játék mind érdekli, a környezet ellenére ügyesen elfoglalja magát. Aludni pedig úgy alszik, mint itthon. Sajnos reggelente sír vagy legalábbis mondogatja, hogy nem akar bölcsibe menni, de mire odaérünk a legtöbbször sírás nélkül egy puszival válunk el. Délután pedig boldog, mesél, és látom rajta, hogy nem viseli meg a dolog, kiegyensúlyozott, vidám, mint mindig. Csak ez nyugtat meg, látom rajta, hogy minden rendben. Biztosan nagyon nehéz neki, de látom azt is, hogy elfogadta a helyzetet.

Ő rengeteg verset, mondókát "vitt magával" a bölcsibe, imádja a könyveket, szépen játszik egyedül, sokminden érdekli. Ezért gyakran megdicsérik.

Az első önálló hetén 4 új verssel jött haza, ebből kettőhöz "mutogatást" is tanultak, hát, édes, ahogy előadja.

Szóval annyira nem rossz. De mégis, szerintem a bölcsi, az bölcsi, és nem tudom elképzelni, kik azok a gyerekek, akiknek a szülei azt mondják hogy "az enyém imádja a bölcsit", mert én a már beszokott gyerekeket látva sem feltételezném egyikükről sem, hogy ha választania kellene, hogy hazamegy vagy marad, a bölcsit választaná. De dolgoznunk kell, úgyhogy ez van. Kitartást kívánok!