Hogy változtassak azon, hogy a két nagyobb gyerekemben nem lélek örömöt és csak a problémákat látom?

ha jól olvasom ki a kérdésből, akkor van egy harmadik, kicsi is, igaz?

nem lehet, hogy a kicsi miatt a nagyokat nagyobbnak látod, úgy gondolod, több mindent elvárhatsz tőlük mint valójában az életkoruknak megfelelő lenne? ez gyakran előfordul ha jön egy kistesó...

mivel ovisok, így nekik az a dolguk, hogy felkutassák a határokat, nem engedélynek kell lenni, hanem következetesnek, kicsik még ahhoz, hogy ha engedékeny és türelmes vagy akkor tudják, ugyanazok a szabályok mint akkor amikor nem vagy az...

azonkívül meg a nyávogás, rendetlenség, hiszti sajnos élettani, velük jár :D

bár ezzel tanácsot nem adtam, de talán helyre tudod billenteni magadban, hogy ez így jó, a többi meg rajtad múlik, legyél következetes és határozott, de ne túl szigorú. és mosolyogj, ez is sokat segít :)

"A türelemmel és az engedékenységgel visszaélnek... Ha már mérges vagyok és megszidom őket..."

Azt gondolom, itt lehet probléma gyökere. Nem lenne szabad hagyni, hogy a dolgok odáig fajuljanak, hogy már te érezd rosszul magad miattuk.

A gyerekek mindig a határaikat keresik, és az engedékenységet sokszor gyengeségnek értékelik, és addig feszítik a húrt, amíg el nem pattan. Nagyon egyértelműen ki kell jelölni a határokat, és a rosszasággal, szemtelenséggel szemben egyáltalán nem kell türelmesnek és engedékenynek lenni.

Le kell ülni megbeszélni, hogy te mit vársz tőlük, és cserébe ők mit várhatnak, és mit akkor, ha nem úgy viselkednek, ahogy elvárható. És amiben megállapodtok, azt nagyon következetesen betartani.

Ez engem is érdekelne. Két kislányom van, 3 éves és 10 hónapos. Annyira ki tudok borulni, hogy valami borzasztó, gyakorlatilag tombolok, mint a nagy, amikor hisztizik. Sokszor én is csak a problémákat látom, nem veszem észre a jó részét. A nagy abszolút szarik a fejemre, nagyon ritkán fogad szót nekem. Az apjára hallgat, nyilván én rosszul csinálom a dolgokat, de nem tudom, hogy mit tehetnék.

Jó ez, hogy leülök megbeszélni, hogy mit várok el, de a kicsivel nem tudom megbeszélni, hogy nem bánnám, ha nem sikítana egész nap (ha örül azért, ha nem azért), a naggyal meg nem lehet semmit megbeszéni, mert rám sem néz sokszor (már gondoltam, hgoy valami figyelemzavara lehet), ha próbálok komolyan beszélni vele. Ha mégis, akkor mik a szabályok, mert nálunk sok lenne: ne nyúlkáljon a hűtőbe, rakjon rendet, ha kérem, ne bántsa a kicsit, ne egyen gyurmát, ne firkálja össze az arcát/bútort/falat, ne hisztizzen, jöjjön, ha szólok öltözni/enni/mosakodni/fürdeni/aludni stb. Az utcán álljon meg, várjon meg, ne szaladjon el, de jöjjön és ne ácsorogjon, hogy nem bír/akar jönni, boltban ne nyúljon semmihez stb. Ezek mind szabályok lennének? Vagy a legegszerűbb szabály, azt csináld, amit mondok, de ez meg nem megy.

A halálom még, hogy soha semmit nem tudok befejezni, minden kiesik a kezemből, ahol éppen vagyok, mert nem érek rá elrakni. Próbálok erőt venni magamon, de nem nagyon sikerül.