Van ötletetek, hogy mit tehetnék (gyerekpszichológus igénybevétele előtt)?

"pedig ha összevesztek, rájuk bíztuk a megoldást, nehogy bármelyik úgy érezze, hogy a másiknak kedvezünk "

Ezt eskü nem értem.

Tehát meg sem próbáltátok kideríteni soha, hogy épp ki a ludas, hanem magukra hagytátok a problémával? Nem csoda, ha utálják egymást, hiszen sose lett rendbe téve egy ügy sem.

Amit tennék: szólnék a másiknak is, hogy készítsen listát, és naponta 3-3 bejegyzést átbeszélnék velük. Ki mit érez/érzett, feltárnám az okokat, és a megoldási lehetőségeket, de velük együtt. Rá kell szánni az időt, több évnyi elmaradásotok van.

Figyelj, ugye nem gondolod komolyan, hogy a nagynak tényleg ez a baja, hogy nyakkendő meg süti. Ennyire nem ismeritek a saját gyerekeiteket, hogy nem áll össze egy nagy kép ezekből? Ott helyben elmondja a nagy, hogy ezt ne, vagy ez nem volt szép, vagy pedig tartogatja magában és egyszer csak robban? Mert hogy ebből a listából számomra az derül ki így ismeretlenül, hogy gyűjtögeti a sérelmeket és azokon pörög, nem tudja elengedni. Megmondja, hogy mi az, amiben pontosan segítséget vár? Ő akarja az utolsó sütit vagy felezni akar? A tesó kérés nélkül venné el a nyakkendőt, vagy elkérte, és a nagy direkt nem adja oda, mert csak? És amúgy van nekik külön szobájuk, saját terük?

Lehet, hogy tényleg az a gond, hogy "mindig szántatok időt a tisztába rakásra", azaz az összes piszlicsáré hülyeséget felnagyítva óriási problémaként kezeltétek, így priorizálni sem tudnak, nem érzik, mi az, ami nem olyan fontos, és mi az, amit nem szabad hagyni.

6-ossal értek egyet.

Jól tettétek, hogy megbeszéltétek velük a konfliktusok okait. Jól tettétek, hogy nem azzal zártatok le egy konfliktust, hogy "legyél te az okosabb".

És igen, minden embernek joga van a saját holmijához, pl. saját ruhadarabjához. Kicsi korban a saját játék ugyanilyen fontos.

A nagyot valószínűleg az bántotta elsősorban, hogy a másik nem kérte el tőle az ő nyakkendőjét, hanem úgy nyúlt hozzá, mintha a sajátja volna.

Mennyi időt tudtok rájuk szánni? Mert a süti-ügy kicsit olyan, mintha a ti szereteteken, figyelmeteken versenyeznének.

Azt is tudnod kell, hogy ennyi idős korban azonos nemű gyerekeknél természetes a rivalizálás.

Mennyire van a gyerekekbe versenyszellem belenevelve? Ha azt tanulták, hogy az élet mindig egy kemény küzdelem, és jobbnak kell lenned, mint a társad (iskolában, sportban, munkahelyen), akkor lehet, hogy ez a gondolkodásmód is szerepet játszik ebben.

Amúgy meg kamaszodnak, szóval ez eleve nehéz időszak.

Lehet, hogy ami nektek, szülőknek békés igazságtételnek tűnt, az az egyik gyereket, aki erőszakosabb, nem hatotta meg. Miért volt szükség listára? Miért nem szólt azonnal ezekben az esetekben a fiatok? Én szülőként ezen elgondolkodnék.

Igenis nagyon zavaró lehet, ha az egyik testvér folyamatosan elveszi a másik tulajdonát.

Van-e ötletem? Van.

Az egyik testvér elnyomja a másikat. A másik ebből szabadulni akarna, de nem tud.

Megoldás: legyenek sokat külön. Legyenek külön elismerve.

A dolgaikat ne kelljen megosztani! Semmit.

Mind a kettőt azért szeressétek, aki.

Ne legyen muszáj együtt lenniük, segíteniük egymásnak, akármit együtt csinálni.

Most alakul az egyéniségük. Ez egy nagyon nehéz, hormongőzös időszak. Legyetek velük megértőek.

Amiket írtam, tapasztalatból írtam.

Úristen, azt hiszem felköthetem a gatyám, 2 fiam van 2 év korkülönbséggel :D

Viccet félretéve,nálunk (7-9 évesek) nincs ilyen ezt elvette, azt megette veszekedés. Ők megegyeznek, tudják valamit valamiért, pl megkaphatom a játékodat, addig te meg játszhatsz ezzel. Utolsó sütinél nincs is kérdés-automatikusan elfelezik. Persze, még kisebbek, ki tudja hogyan állnak egymáshoz pár év mulva, de, mindenesetre én azt tanácsolom, hogy beszéld meg velük, hogy tekintsenek egymásra egyenrangú félként, nem elvenni kell, megegyezni, mert meglehet.