Nehezen megélt terhesség/szülés mennyire volt hatással további gyermekvállalásotokra?

A várandósságot én imádtam, de az első szülésem traumatikus volt. Szülészeti erőszak, siettetés, indítás, majd mikor nagy nehezen beindult a buli, az éjszakás szülésznő elküldött a francba, hogy biztos csak megjátszom és nem is vajúdok. Naiv voltam, gondoltam, tapasztalatból beszél, így maradtam a szobámban. Reggel úgy találtak meg, hogy majdnem ottmaradtunk mindketten, 10 perccel később kint is volt a gyerek, életmentő császárral született. És volt képe azt mondani, hogy én nem szóltam, hogy beindultak a kontrakciók…

Ezek után bennem nem az csapódott le, hogy soha többé, sokkal inkább, hogy oké, most már tudom, milyen, ha hülye vagyok és sodródok, mit nem szabad engedni, szóval gyorsan kezdjük elölről.

13 hónappal később egy csodaszép vbac szüléssel érkezett meg közénk a második gyerkőc. Innentől pedig gyakorlatilag függője lettem a szülésnek, most már az a gond, hogy túl sok gyerekre vágyom. 😄

2év 2 hós a fiam.

A terhességemre szinte nem is emlékszem, végig dolgoztam, egy álom volt.

A szülés viszont trauma. Akkor nagyon durván annak éltem meg.

Kapásbol az, hogy szivargott a magzatvíz, reggel úgy mentem be. Konkrétan manuálisan megvizsgáltak, majd hülyének néztek, és betettek egy korterembe egyedül gépekre kötve, meg sem mozdulhattam, nem ehettem, pisilni sem mehettem ki egész nap. Rám se néztek kb.

Este aki jött doki, ő volt hajlandó megultrahangozni, egyből indította a szülést, mert vészesen kevés volt a magzatvíz.

Egyből oxitocint nyomattak, kézzel tágítottak, ugy nyomták ki belőlem a gyereket.

Én konkrétan könyörögtem a császárért, az életemért kb. De az volt a válasz, hogy jobb ez így mindenkinek, csak kicsit gyorsítani kell a folyamaton a baba miatt.

1 év telt el, mire normálisan tudtam gondolni a szülésre, belefogtunk újra. Ám azt a babát elvesztettük. A missed ab műtét a szülésem is felülmúlta. Olyan megalázásban, amiben ott vettem részt nem sokan mondhatják el magukról, hogy átélték.

De végül 3.szor is belevágtunk. Most 25hetes terhes vagyok. De egy pokol ez a terhesség. Ami lehet az minden előjött. Vérzés, fájdalom, rosszullétek... minden.

Mégis azt mondom, hogy megéri. Lesz 2 csodás gyerekünk. Mindigis kettőt akartunk, nekem akár mekkora traumák értek, jobban bántott volna, ha egyke marad miattam.

Most egy másik kórházban fogok szülni. Inkább utazok többet, de tudom, hogy ott jó kezekben leszek.

Rossz volt a terhességem, és még rosszabb a szülésem, de ahogy kint volt a baba, már nem is érdekelt. Egészséges volt, velem volt, és csak ez számított.

Mikor beindult a szülés, elég magasan volt még, és nagyon lassan haladt lefelé, mikor bekerült a szülőcsatornába, elakadt, pedig ketten passzírozták ki belőlem, majdnem vákuum lett belőle. Közben belázasodtam, nagyon rosszul voltam. Adták az oxit, de nem hatott, fájásgyengeségem lett. Nem tudom, mennyi időt töltött a baba a szülőcsatornában, de nagyon sokat, közben a baba elkapott egy fertőzést (kapott aztán antibiotikumot, így pár nap alatt el is múlt), én pedig annyi vért vesztettem, hogy vérátömlesztés kellett.

Mondjuk én sosem voltam az a kattogjunk még évekig a negatív dolgokon típus, így tényleg szinte egyből túljutottam rajta, bármikor rossz érzés nélkül tudtam róla beszélni. A második terhességem még rosszabb volt, a szülés viszont könnyebb, így most van két imádnivaló lányom, mellettük pedig minden fájdalom eltörpül, amit a terhesség és a szülés alatt éreztem, már nem is gondolok rá.

Anyánál az lett a következmény, hogy nem vállalt utánam mást, így is kis híján meghaltunk.

Unokatestvéreméknél anyuka majdnem belehalt a terhességbe, de lett egy második gyerek is.