Egy kedves barátnőm elvetélt, már nagyon régen szerettek volna babát, nagyon össze van törve. Mit lehet ilyenkor mondani, mivel lehet támogatni ami tényleg segítene neki?

Ne mondj semmit neki, hanem kérdezd meg, hogyan, milyen formában legyél a támasza: ki akarja önteni a lelkét? Hallgasd meg! El akarja terelni a figyelmét? Ne hozd szóba, ehelyett csináljatok valami programot! Nem akar beszélni sem? Hallgassatok és csendben légy mellette!

Sokan ott követik el a hibát, hogy azt hiszik, ismerik annyira a másikat, hogy tudják, mire van a másiknak szüksége. Csak, hogy ilyenen nem megyünk át sűrűn, sokunknak szerintem lövésünk sincs, hogy egy ilyen helyzetben ő hogyan reagálna, mit hozna ki belőle a tragédia. Én pl. szeretem kibeszélni magamból a fájdalmamat, utálom, hogyha valaki túl tapintatos, és nem kérdez rá, ahelyett, hogy megadná a lehetoséget, hogy kibeszéljem magam. Ugyanakkor apukám halálhírére se köpni, se nyelni nem tudtam, hosszú órákon át bent ragadt a szó, pedig egy szövegláda vagyok. Szval mondja meg a barátnőd, hogyan lehetsz a legjobban a segítségére!

Segíteni nem fogsz tudni közvetlenül. Amit ne mondj: hogy tudod, milyen lehet most neki, mert nem tudhatod; hogy majd lesz másik, mert az úgyse az a gyerek; hogy úgyis beteg lett volna, mert ilyenkor az már nem számít; hogy idővel jobb lesz, mert hiszen nem tudhatod, így lesz-e valaha is.

Amit viszont mondhatsz: ha beszélni szeretne róla, te meghallgatod. Mondhatod neki, hogy sajnálod az őt ért veszteségéért, hogy bármikor hívhat, ha beszélgetni szeretne, hogy ha szeretne kizökkenni, akkor elmész vele bárhová közös programra. Elmondhatod neki azt is, hogy néha nem tudod, mit mondj: megbántani, ostobaságokkal fárasztani sem akarod, de a hallgatásod nem a közöny jele.