Hogyan lehet kezelni a hosszas öt évig tartó lelki terror alatt élő ember sérelmeit?

Velem is hasonlókat csináltak, általánosban és gimiben is, a legtöbben utáltak, nem tudom, miért. Tanárok se foglalkoztak vele, meg úgy fogták fel, hogy én nem barátkozok senkivel, ami nem volt igaz. Én teljesen normálisan viselkedtem mindenkivel, csak kicsit visszahúzódóbb voltam.

Ma már nem vagyok abban a közegben, egyetemre járok, kicsit erősödött a lelkivilágom azóta és nagyon megválogatom, hogy kivel állok egyáltalán szóba és nem adom ki magam teljesen.

Ha meg a régi ismerőseimmel futok össze valahol, akkor meg levegőnek nézem őket, ha mégis beszélnem "kell" velük, akkor meg feltűnően hűvös és ellenséges vagyok velük, kimutatom, hogy gyűlölöm és megvetem őket. Lehettem volna teljesen depressziós egy életre, nem sokon múlott...biztosan nem ezeken a nyomorult senkiházikon, akik szinte egész életemben megvetettek és lenéztek, mert nem ittam és cigiztem velük, meg nem pletykáltam velük mindenkiről.

Általánosban kicsit jobb volt, de máshova kerültem középsuliba, mint az ottani 4-5 barátom, aztán gimiben volt igazán szörnyű, akkor sulin kívül volt 3-4 barátom, de teljesen más irányt vett az életünk középsuli után, ők férjhez mentek, én meg tovább tanultam, ma már alig beszélek velük, évek óta nem is találkoztunk.

Jelenleg több száz km-re az otthonomtól járok egyetemre, ahol nincs senki a régi életemből, vagy ha mégis van valahol, hát Budapest elég nagy, el tudom őket kerülni. Itt már jól érzem magam, nincs semmi gondom, csak azok a mocskos anyagiak, ugye...De ez más lapra tartozik.

Gimi óta sokkal keményebb, hűvösebb, bátrabb lettem, néha szinte durva és erőszakos, nagyon meg tudok sérteni embereket a szavaimmal, de egyben nagyon érzékeny is maradtam, csak nem hagyom magam bántani, szóval ne akarjanak elém kerülni a kis mocskos gennyládák, akik minden ok nélkül lejárattak és lenéztek.

Igazából nem tudom, hogyan értem ezt el...csak le akartam írni neked, hogy nem vagy egyedül és van kiút. Talán nekem az volt a kiút, hogy elmenekültem abból a közegből, abból a kisvárosból és a fővárosban találkoztam mindenféle emberekkel, mindenféle jellemmel és tanultam egy kis keménységet. Vagy nem is tudom...vagy az, hogy elkerültem abból a közegből egy milliós nagyvárosba, ahol mindenki magával foglalkozik és nem bántottak..vagy ez a kettő együtt.

Lehet, hogy ez neked is megoldás lenne, ha mégsem, akkor talán egy pszichológus segíthet. Tudom, ez elcsépelten hangzik, én sem tudtam volna soha megbízni egy pszichológusban, egyszerűen nem tudok megnyílni vadidegen embereknek.

Ne hagyd magad elnyomni, szólj vissza, ha kell, sérts halálra másokat. Inkább légy "bunkó" egyesek szemében, minthogy téged bántsanak és alázzanak meg és légy depressziós meg tele komplexusokkal.

Első válaszoló, velem is szinte teljesen ugyanez volt a helyzet. Most végeztem a gimiben, itt szó szerint levegőnek néztek. Nem volt egy barátnőm sem az osztályban. Úgy éreztem hogy lenéztek, utáltak. Bár nem tudom miért, én nem tettem velük semmi rosszat. Talán az lehetett az oka, hogy visszahúzódó, csendes voltam. De igazából nem ilyen vagyok, ha megismertek volna, elfogadtak volna, tudtam volna teljesen másmilyen is lenni.

Most felvettek egy másik városba egyetemre, remélem majd jobb lesz a helyzet. :)

Igen, nálam is az volt, hogy visszahúzódó voltam, de ha megismertek volna jobban, akkor látták volna, hogy valójában nem is annyira, csak nem adom ki magam mindenki előtt.

Biztosan jobb lesz a helyzeted neked is, ha elkerülsz egyetemre. Igazából én sem vagyok mindenkivel nagy kemény, meg odamondogatós, tulajdonképpen senkivel, ezt az arcomat azoknak a r.ohadékoknak tartogatom, akik lenéztek és semmibe vettek, csak fussak össze valahol velük. Bár nem is azért kéne utálnom őket, mert ők utáltak és lenéztek, hanem azért, mert miattuk képes vagyok ennyire gyűlölni, kifejezetten utálom őket, de nagyon. Tulajdonképpen a lelkem nem sérült (vagy inkább úgy mondanám, hogy meggyógyult, de nem felejt), és tudok teljesen laza, vidám és bulizós lenni a megfelelő környezetben. Viszont nekem is van néha rossz kedvem és azért tudnak megbántani, olyankor viszont úgy érzem, hogy nem változtam semmit és ugyanolyan szerencsétlen vagyok, akin mindenki át tud gázolni és nem szeret senki. De szerencsére ez nem tart sokáig és eleve ritkán fordul elő.

Biztosan neked is jobb lesz:)

Még nem végeztem, folyamatban van.

És nem írnám le, mert nem kell a hegyibeszéd, hogy hát ezzel úgyse mégsz semmire, ésatöbbi.:)

Na jó, de csak mert jó kedvem van: bölcsész. És nem, nem akarok tanár lenni. Inkább a kutatás vonz, vagy a könyvkiadás területe.

Jövőre meg bele akarok kezdeni egy 2. szakba is, turizmus vagy nemzetközi igazgatás, esetleg nemzetközi gazdaság. De a turizmus érdekel a legjobban, az okj-szakom is ilyen irányú. És tudom, túlképzés van itt is, meg nincs munka, stb., de angol és német nyelvtudás mellett tudok egy szláv nyelvet nagyon jól, egy másik szláv nyelvet megértek magas szinten, és a spanyolhoz is konyítok, azt akarom tanulni ősztől suliban, de az órarendemmel ütközik, úgyhogy nyelviskola lesz ebből...Mindenhol azt hallom, hogy tanuljunk egy ritka nyelvet is, az nagyon előnyös...hát ez nálam megvan:) Azt hiszem, némi adottságom azért van a turizmushoz, tök jól sikerült tavaly a szakmai gyakorlatom is, főleg ahhoz képest, hogy fél évvel korábban még gőzöm se volt egy utazási iroda működéséről.

Tudom, hogy a bölcsészet nem sokat ér a munkapiacon, de nagyon érdekel a művészet és az irodalom, a sulit és a tantárgyakat is imádom. Azt is tudom, hogy a turizmus meg telített, de a világ nagy, nem kell feltétlenül Magyarországon maradni:) A külföld pedig nekem nem csak Amerikát meg Angliát jelenti, hanem ha kell, akkor Albániát (ahol mostanában sokat fejlődött a turizmus), vagy Szerbiát. Az idegen nyelvektől se félek, belerázódom:) Nyelvtudásom van, és csak fejlődhet, mert ha kell, akkor önálló tanulással tartom szinten magam.

Köszi a választ. :) Látom te több lábon fogsz állni.

Ez szerintem nagyon jó dolog. Ne félj, nem foglak bírálgatni, ez a te döntésed, nincs joga másnak beleszólni h mit tanulsz.

Oké, köszi:)

Szegény kérdezőnek meg nem tudunk érdemben válaszolni:( Végül is szerintem mindenkinek önmagának kell kialakítania a megfelelő módszert, aminek segítségével legyőzi azokat, akik lenézik.