Ez jogsértő is lehet? Kihez fordulhatok?
Sziasztok!
Van egy tanár az iskolában, aki eléggé utál. Amikor hiányoztam, a pénteki napon mindenki előtt lealázott és elmondott rólam mindent is (5-ös tanuló vagyok egyébként) és még a barátaimat is szidta hogy hogyan lehet hogy velem barátkoznak. Most megyek először iskolába, félek hogy mi lesz. Azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e ezzel fordulni valakihez?
Szerintem először gyűjts bizonyítékokat, amit bárhol meg tudsz mutatni. Szóval ne csak úgy, hogy a barátaid mondják szóban, mert tapasztalatból mondom, ha ,,tanúskodni” kell, mind el fog húzni vagy a legtöbb biztosan.
Aztán szülővel menj az igazgatóhoz és rúgasd ki vagy kapjon büntetést!
Nem vagyok tanár ellenes ember, sok tanáromat nagyon szeretem, de az tény, hogy 1-2 tanár messzire el tud menni, és még szerencsés, ha ennyi történt és nem a jegyeid ugrottak le 2 jegyet.
Akár privátban is, megírod, minek mondott el mások előtt?
Lehet, hogy te csináltál korábban vmi hülyeséget, amiért nem kedvel - de akkor is inkorrekt, hogy így kibeszél, főleg amikor pont nem vagy jelen. De nekem pl. volt olyan főnököm, akit a régi helyére vettek fel, és az első(!) másodperctől fogva látszott, hogy utál. Hamarosan ki is rúgott, igaz, addig annyira tönkretette ott a légkört, hogy én sem akartam volna már maradni. Vicc, de nemsoká őt is kirúgták. Engem megy vissza akartak könyörögni, de addigra már lett jó helyem. Ez az az eset, amikor pl. egy gyerekkori rosszpajtását idézi fel vki vkiben, és akármit is tenne bárki, az illető nem bír nem utálkozni. Tanárnál is lehet ilyen, és ha lehet, akkor nagy populáción belül akad is. :-)
Minden okkal történik és biztos, hogy van előzménye, legalább megtanultad : Tanárrokkal nem húzunk újat.
Ez egyik tanárnak sem az érdeke.
Köszönöm a válaszokat!
A tanárt fegyelmivel elbocsájtották.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!