Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Szerintetek ez a terv reális így?

Szerintetek ez a terv reális így?

Figyelt kérdés

Idén már a második évemet kezdem ezen az egyetemen. Egészen az egyetem elkezdéséig azt gondoltam, hogy ez az én álomszakom, de úgy tűnik, hogy ez nem igazolódott be. Mivel tavaly online kezdődött az egyetem, így azt gondoltam, hogy talán emiatt vagyok teljesen motiválatlan, de most ugyanúgy undorral nyitom ki a könyveket. Emiatt ez az év sem kezdődött sikerrel. A zh-k közül eddig egy sem volt sikeres, a többire meg feleslegesnek tartom a bemenetelt. Ha maga a képzés csak három éves lenne, még csak-csak befejezném, de mivel öt éves, és már így is csúszásban vagyok, így nem látom sok értelmét. Amióta ide járok, antidepresszánst és nyugtatót is szedek, de ezek mellett is nagyon enerváltnak érzem magamat, és magát a várost sem szeretem. A szüleim nagyon szeretnék ha elvégezném, ő miattuk is jöttem ide, de úgy érzem nem vagyok alkalmas erre a szakra. Sajnos más szak elvégzését ők nem támogatnák (anyagilag sem), amit amúgy megértek, elvégre felnőtt ember vagyok.

Arra gondoltam, hogy jelentkezek egy másik, levelezős szakra, és emellett elmegyek dolgozni valahova. Természetesen nem maradnék itthon a szüleim nyakán, keresnék magamnak egy albérletet, esetleg szobát, ahol tudnék élni. Szerintetek ez így reális, vagy ez nagyon a valóságtól elrugaszkodott? Bocsi, hogy ilyen hosszan írtam le, csak most egy kicsit tanácstalan vagyok.

Ha valakinek van valamilyen tapasztalata, amit szívesen megosztana, akkor kérem ne tartsa magában☺️

Nagyon szépen köszönöm!😊

21/L



2021. nov. 1. 10:05
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Szia.

Igazából, sok konkrétum nem derült ki a terveidről, ezért ne mis nevezném ezt tervnek.

Ugyanakkor lenne véleményem az irományoddal kapcsolatban. Ha már most tudod, hogy nem szereted ezt a szakot, akkor felesleges elcseszni az életed hátralévő részét azért, hogy ezzel foglalkozz, undorral. Szemtelenül fiatal vagy még, dupla annyi időd van csak a nyugdíjig, mint amennyit idáig éltél. Ha a szüleid most is csak azért támogatnak, mert azt tanulod, amit valójában ők akarnak, majd ha váltásod után megszűnne részükről a támogatás, az egyedül az ő szegénységi bizonyítványuk...

Szerintem nem kérdés, hogy váltanod kell, megtalálni azt a szakot, amivel szívesen foglalkoznál és abba belevágni. Levelező jó ötlet, ha tudsz a tanulmányaidra koncentrálni munka mellett. Sok szerencsét!

2021. nov. 1. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Mindenképp váltsál,mert ennek így semmi értelme sincsen,ha nem is ebbe a szakmába akarsz elhelyezkedni.

Szerintem az nagyon jó kis terv,ha keresel egy levelezős szakot és emellett elmész dolgozni.


Csak így tovább!

2021. nov. 1. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is érdemes a váltáson gondolkozni. Ez jogász amúgy?


Ez a te életed, ha neked ez a szak nem tetszik, még most érdemes váltani, de habállamin vagy járj utána annak, hogy van-e visszafizetés egy év után, de ha elkezdesz egy másik szakot, akkor nem hiszem. Én néznék valami 3 éves alapszakot, ami érdekel, mellette lehet dolgozni, aztán ha bejön akkor mehetsz az irányba mesterre. Egy 3 éves szakot akkor is szívesebben elvégez az ember, ha egy év után rájön, hogy annyira mégse oké, de már a maradék 2-t átvészeli, bár így már egy rossz tapasztalattal a hátad mögött, sztem tudni fogod, hogy mi az ami érdekel. Az egészségnek semmiképp nem szabad rámennie arra, hogy valamit erőltess, ami nem tetszik.

2021. nov. 1. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a válaszokat, örülök hogy írtatok!😊 Ez még valóban nem egy kész terv, csak elképzelés, de jó hogy megerősítettetek benne. Annyi a probléma, hogy szimplán érettségivel nem sok lehetőségem van, talán abban bízhatok hogy mivel kéttannyelvű, ezért esetlegesen többfelé tudok nézelődni. Egyelőre kivárom a vizsgaidőszakot, közben pedig leadom a jelentkezésemet az érdeklődésemnek megfelelő szakokra. A szüleimmel pedig még megpróbálok beszélni, attól függetlenül hogy anyagi támogatást nem várok az elképzeléshez.

Még egyszer köszönöm a válaszokat!☺️

2021. nov. 1. 18:37
 5/5 anonim ***** válasza:

"Arra gondoltam, hogy jelentkezek egy másik, levelezős szakra, és emellett elmegyek dolgozni valahova. Természetesen nem maradnék itthon a szüleim nyakán, keresnék magamnak egy albérletet, esetleg szobát, ahol tudnék élni."


Én is azt mondom, hogy válts, illetve a szülőkkel beszéld meg, mert egy érettségivel elég nehéz lesz annyi fizut keresni, hogy fedezze az albérleted és megélhetésed.

2021. nov. 2. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!