Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Melyik lenne jobb döntés?

Melyik lenne jobb döntés?

Figyelt kérdés

Elég hosszú de próbálom röviden leírni.


A jelenlegi iskolámba soha nem találtam a helyem.Barátaim vannak de nem szoros a kapcsolatunk és annyira nem kedvelem őket de az osztály többi része még rosszabb szóval nekem ez jutott.Korán érő típus vagyok,túlságosan is. Egyáltalán nem illek ide. Minden nap szenvedéssel húztam ki az órákat és alig vártam hogy haza érjek. De ez az utóbbi időben megváltozott mert bevallottam osztálytársamnak hogy szerelmes vagyok belé,elkezdtünk randizgatni és ez hosszú de kiderült hogy egy rohadék,összetörtem. Na most azt lehet rólam tudni hogy nagyon érzékeny vagyok és könnyen depresszióba esek ezt így zárójelbe.

Az egyetlen dolog ami ideköt, hogy a tanárok jók az ófőm pedig kedves,megértő. És kevés tanulással is bőven tartom a négyes feletti átlagot. Viszont szörnyen érzem magam ebben a közösségben és utálok elmenni kirándulásokra,közös programokra pedig abból van bőven.

Alig merek egyáltalán megszólalni az osztályba.

És mivel korán érő vagyok,nem csak lelkileg hanem testileg is ezért kifejezetten nagyon nőies homokóra alakom van,lapos hassal. Ezért a nagyon menő deszka lányok gondolhatjátok mennyire utálnak.

Iskolán kívüli barátaim sajnos nincsenek pasizás meg nem megy.

Hiába a tökéletes test és arc mégis meg akarok halni.

Tehát összefoglalva utálom ezt az osztályt nagyon rosszul érzem magam az iskolába és nem tudom élvezni az ott töltött órákat. Nem tudok figyelni mert csak ezen kattogok hogy haza akarok menni aztán itthon meg kisírom a szemeim. Szó volt iskola váltásról szüleim benne lennének dehát nem tudhatom nem e lesz ott csak rosszabb az oktatás vagy az osztály. Megérné egy évre és pár hónapra másik iskolába menni ahol bármi várhat vagy szenvedjem végig itt?



2022. ápr. 6. 17:05
 1/4 A kérdező kommentje:
A kérdés nem kamu, alakommal nem menőzni akarok csak így jobban érthető a helyzetem
2022. ápr. 6. 17:07
 2/4 anonim ***** válasza:
Igen, válts. Az én lányom is rosszul érezte magát a sulijában és átírattam egy magán iskolába, mert az volt a tét, hogy ilyen lelkiállapotban be tud-e jutni egyetemre. De ha nem akart volna tovább tanulni, akkor sem hagytam volna ott, de ez egy plusz ok volt amiért váltottunk.
2022. ápr. 6. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Megéri váltani sulit, ha nem érzed jól magad. Ott sem garantált, hogy jobb lesz, de érdemes megpróbálni. Én is 11.-ben évközben váltottam, jó döntés volt, szeretek tiszta lappal újrakezdeni.
2022. ápr. 6. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Mellesleg általános iskoláról van szó bármennyire megdöbbentő is csak nem nagyon merem ezeket ki írni mert bannolnak :(
2022. ápr. 6. 18:20

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!