Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Levelezősként 27 évesen lehet...

Levelezősként 27 évesen lehet felvenni diákhitelt a tandíjra?

Figyelt kérdés

Talán diákhite 2, amelyik a tandíjat fedezi. Ha levelezős vagyok, lehet felvenni?


Most jelentkezek igazgatásszervező végzettséggel jogász szakra, mert mindenáron el akarnám végezni, ha törik ha szakad, még be is számítanának annyi tárgyat, hogy 3 és fél év lenne, ha nem csúsznék vele. Csak állami levelezőre valszeg nem lenne meg a pontszámom, mert 450 felett van mindenütt szinte, és nagyon korlátolt az államilag támogatott levelező, még ötös oklevéllel se érem el ezt a ponthatárt, nincs annyi többletpontom, csak a nyelvvvizsga. Pont pár pont híja van. Fizetős meg kicsit húzós félévi 280 ezer ft. Tudom, nem nagy összeg manapság, csak hivatali fizetéssel azért mégis sok, meg a bejárás költsége stb. Így arra gondoltam, hogy fizetőst is megjelölök, és ha nem vennének fel államira, akkor diákhitel 2-vel kihúzok jobb esetben 3,5 évet, ha csúsznék, akkor 4,5. Bár sok necces tárgyat az ig.szervező miatt skippelni tudnék, annyiból jó lenne. Ez 9 félévvel számolva olyan 2,5 millió hitel lenne a végére, ráadtam egy évet, hogy a rosszabb verzióval számoljak. Ti belevágnátok? Közben persze törleszthetek, mert nyilván keresek.



2023. jan. 27. 07:01
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
93%
Ahhoz nincs korhatár, úgyhogy simán lehet.
2023. jan. 27. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%
Igen.
2023. jan. 27. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 Vodafonelive ***** válasza:
96%
Igen, felveheted a diákhitel 2-t. BSc+MSc képzés esetén azt hiszem 12 félévre veheted fel összesen a diákhiteleket, osztatlan 6 éves képzések esetén ha jól tudom 14 félévet kaphatsz. Most érdemes felvenni, mert 0% DE! elméletileg a kormány egy toll legyintéssel átírhatja ezt a %-t! Előtte hívd fel Őket és kérdezz rá, hogy tisztában legyél a következményekkel.
2023. jan. 27. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
3%
27 évesen már nem itt kene tartani! Adósságot halmozni.. ha fiatalon nem tanultál akkor így jártál
2023. jan. 27. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
90%
Azért nem mindenkinek volt lehetsége fiatalon tanulni, én pl 35 éves koromig megalapoztam a jövőmet, házat autókat vettem, és csak utána mentem egyetemre. Szóval nincs elkésve. Ettől függetlenül én hitelt nem vennék fel.. Olyan munkát kell keresni ami mellett tud tanulni az ember.
2023. jan. 27. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
9%

#3


Mi 0%? A DiákHitel2?

A tolvonással egyetértek.


#5

Másnál meg ez sajnos fordítva van. Vagyis nem sajnos, mert kinek, hogyan jön be az élet, a lehetőségei. De az általános szerintem az, hogy előbb egyetem, és utána élet.


Én most így csinálnám; érettségi, szakma, egyetem.

2023. jan. 27. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
20%
Szerintem sem jó ötlet adósságot felhalmozni ilyen korban. A joggal nem fogsz jól keresni, a korod és a levelező miatt alapból hátránnyal fogsz indulni az amúgy is telített pályán.
2023. jan. 27. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:
Nálunk még amikor csináltam az igazgatásszervezőit, a jog levelező tele volt 30-as 40-esekkel. Nekem azért van köziges tapasztalatom így, és hasznát is venném a jognak, pláne, hogy 3 és fél éves jó esetben a kreditbrszámítás miatt. Egyébként van megtakarításom is, ez fedezné a tandíjat a teljes időszakra, csak nyilván lehetnek váratlan kiadások is, ezért jó mindenre gondolni. Ettől függetlenül lehet egyelőre nem is veszek fel akkor hitelt. Ezzel nem értek egyet, hogy ennyi meg annyi évesen már nem lehet tanulni. Ha belegondolsz józan paraszti ésszel, ha nem végzem el, akkor is ennyi meg annyi éves leszek, csak jogász végzettség nélkül. Most akkor nem jobb, ha jogászként leszek ennyi meg annyi éves? Nálunk is mindenki 30+ évesen kezdte, és belőlük lettek vezetők, alulról járták meg a köziget. Nyilván jobb, ha nem hitelből teszem, ezt én is tudom, csak mindenre fel kell készülni, jobb körbejárni a témát.
2023. jan. 27. 12:22
 9/19 anonim ***** válasza:
8%
Mi szóltunk kérdező. Azt csinálsz amit akarsz. De tény, hogy nem utánad fognak kapkodni a színvonalas, magasabb fizetést kínáló munkaadók.
2023. jan. 27. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
12%

Fel lehet, csak nem lenne szerintem jó döntés !!


Inkább gyűjts még a tandíjra és utána jelentkezz, minthogy eladósodj és esetleg túl húzós legyen az egész...


Bármikor leépíthetnek a közigben, bármi történhet veled, ami miatt nem tudod majd fizetni a hiteled és akkor mi lesz ?!


Én tuti nem venném fel!

2023. jan. 27. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!