Egy verset keresek, amit évekkel ezelőtt tudtam, de most nem jut eszembe sem a költő neve, sem a vers címe. Tudnátok mondani nekem olyan verseket, amelyek megfelelnek a leírásnak?

Igen, ez az, íme a teljes verzió:

Zelk Zoltán

Erdőben-berdőben

Alszik a szél, föl se kelt,

olyan kedve van ma,

a vihar is lehevert,

a szél öreganyja.

Alszik az egész család,

nem fut a szellő sem –

mitől csörren hát az ág,

levél mitől zörren?

Nem egyébtől, két madár

röpül éppen erre,

az egyik a hársra száll,

a másik a cserre.

Jó a hárs is, a cser is

a fáradt madárnak,

azon is, meg ezen is

pihenőt találnak.

Éppen arra jártam én,

fák alatt megállva,

hallgatóztam, vártam én:

fütyül-e madárka?

Megértettem a szavuk,

ha „csurr“ volt, ha „csirr“

volt – tanúm reá a kakukk,

szóról szóra így volt:

- Honnét,

szomszéd?

- Ahol voltam,

onnét!

- Mit evett?

- Eleget!

- Mi jót?

- Hernyót!

- Hány volt?

- Egy volt!

- És még?

- Kukacot!

- Mennyit?

- Hatot!

- Hát még?

- Legyet!

- Hányat?

- Hetet!

- Mást még?

- Pondrót!

- Sok volt?

- Nyolc volt!

- Jó volt?

- Jó volt!

Hallgattam volna tovább

ezt a párbeszédet,

de hirtelen akkorát

fújt a szél: felébredt!

A vihar is vele kelt,

s húga is a szellő –

ezer levél útra kelt,

szinte szállt az erdő!

Az égen egy felleg állt,

dézsa a kezében,

s mint aki csak erre várt,

ránk öntötte éppen!

Megáztak a madarak,

megázott a szél is,

szedhettem a lábamat,

bőrig áztam én is!