Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Érettségi szabálysértés?

Csooki Puuding kérdése:

Érettségi szabálysértés?

Figyelt kérdés
2014-es érettségi matematikából összesen 100 pont. A rövid feladatoknál 30/15 pontot ért el az egyén, míg a hosszú részben 70/61-et. A matematika tanárnak feltűnt, hogy a 4 éves teljesítményéhez képest elég jól sikerült az érettségije (75%) és jegyzőkönyvet vettek fel. Az illető heti 3x járt külön matematika korrepetálásra, a magántanár is észrevett rajta kiemelkedő javulást. Ezzel szemben az iskolában nyújtott teljesítménye 2,5-ös átlagú volt, a matematika tanár pedig még csak javítási lehetőséget sem adott a diáknak a 3-asért. A tanár sosem szimpatizált a diákkal, végig szívózott vele, és most, hogy az érettségije 4-es lett, kapva kapott az alkalmon. Semmilyen tiltott segédeszközt nem használt, csak a megengedetteket- függvénytábla, számológép. Az idei érettségi (akiket eddig megkérdeztem) várton felüli teljesítményeket hozott. Milyen következményekkel járhat az ügy? Ha esetlegesen szóbeliznie kell, akkor szabályszerű az, ha azon a napon tudja meg, hogy matematikából is kell szóbeli vizsgát tennie? Ugyanis a javítótanár eléggé fölényes és közel sem barátságos hangon ezt mondta. Van esély arra, hogyha nem tudnak mit rábizonyítani az egyénre, akkor ejtsék az ügyet, vagy ez mindenképpen következményekkel fog járni?

2014. jún. 3. 13:28
 1/2 anonim ***** válasza:
A tanárnak konkrét gyanút kell megfogalmaznia, hol történt a szabálysértés. A "túl jó" önmagában kevés. Az ügyet a bizottság a vizsgázó meghallgatásával vizsgálni fogja. Ha nincs alap, marad az eredmény. Ha szóbelire küldik, akkor ott fogja megtudni, de ha az ilyesmi hirtelen jön, akkor úgy szokták intézni, hogy átkerüljön az utolsó napra szóbelizni.
2014. jún. 3. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező, a tanár nem tehet semmit hiszen semmit nem tud rádbizonyítani.

Megjegyzem én úgy írtam 93 százalékos matekot, hogy egész gimi alatt hármas voltam matekból. Van ilyen.

2014. jún. 3. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!