Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Ez azt jelenti, hogy ki...

Ez azt jelenti, hogy ki vagyok rúgva az egyetemről? (a többi lent)

Figyelt kérdés

Tisztelt Hallgató!



Tájékoztatom, hogy a Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata alapján a 2014/15. tanév I. félév lezárását követően a Kar megszünteti a tanulmányait első évfolyamon 2012 szeptemberében megkezdő, majd ezt követően felmenő rendszerben azon hallgatók jogviszonyát, akik kimerítették a három tárgyfelvételt vagy a 6 vizsga lehetőséget.



Elbocsátás három tárgyfelvétel vagy 6 vizsga miatt (DE Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 3. § (10) alapján):


„A tanulmányait első évfolyamon 2012 szeptemberében megkezdő – majd ezt követően felmenő rendszerben – hallgató hallgatói jogviszonyát a rektor által átruházott jogkörében a dékán megszünteti, ha egy tárgy kreditjét három tantárgyfelvétel vagy összesen hat vizsga után sem szerzi meg.”



2014. nov. 9. 12:14
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Volt olyan tárgy,a miből háromszor buktál/hatszor vizsgáztál? Nekem ez általános tájékoztatónak tűnik, nekünk is szoktak időnként küldeni ilyet (ELTE). Azt neked kell tudnod, hogy a benne foglalt kritériumok teljesülnek-e nálad, de ha igen, arról feltehetőleg külön is értesítenek.
2014. nov. 9. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
nagyon szépen köszönöm a válaszod
2014. nov. 9. 12:29
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Nincs benne, hogy a tiedet szüntetik meg, hanem hogy azokét, akik 3 felvétel után sem mentek át.


Ha még betudsz lépni az ETR/Neptun-odba, és aktívnak jelez, akkor nem vagy kirúgva.

2014. nov. 9. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
81%

Dehogy vagy kirúgva! Ez a jövőre vonatkozik. Azaz a mostani őszi félév után (kb. január vége -február)megnézik mely hallgató vett fel 3x ugyanazt a tárgyat, anélkül hogy teljesítette volna, vagy vizsgázott ugyanazon tárgyból 6x sikeretlenül.

Ha a fenti két kritérium valamelyike igaz lesz(!!) rád, akkor kirúgnak. De ezt előre honnan tudhatná az egyetem hogy te (vagy bárki) ebben a szemeszterben hogy fogsz teljesíteni?

Annyi biztos, hogy most 2014 nyárig ezek nem voltak igazok rád, mert minden félév után megnézik ezt, és akinél ezek a feltételek igazak voltak, az be sem iratkozhat hisz az az illető még nyáron megkapta az elbocsájtó levelet az egyetemtől.

2014. nov. 9. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
rendben nagyon szépen köszönöm a válaszokat megnyugtattatok köszönöm
2014. nov. 9. 17:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!